A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK MEG! (Fotók: Dömötör Csaba)

 

NB I
13. FORDULÓ
Budafok–Újpest 1–1
 (Kovács D. 55. – 11-esből, ill. Csongvai 59.)

Budapest, Budafoki MTE Sporttelep, zárt kapuk mögött. Vezette: Káprály 

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Az utcák lassan megteltek, a szurkolók fejükre húzták a sapkájukat, megigazították sáljukat. Valaki a hűvös idő ellenére hideg sört kortyolgatott, más a forralt bor mellett tette le voksát – egyre inkább futballhangulat lett úrrá mindenkin bő egy órával a kezdés előtt.

 
A MÉRKŐZÉS LEGJOBB FOTÓI – KÉPGALÉRIA

„Kérem, vegye le a sapkáját, meg kell mérjem a testhőmérsékletét” – az álmodozásból gyorsan visszacsöppent az ember a mai valóságba, befejezvén rövidre sikerült álmodozását, amikor a bejáratnál a már-már szokásos, biztonsági protokollon kellett átesnie a Budafok–Újpest mérkőzésre érkező tudósítónak.

Mindkét csapat gyengébb formát futott az utóbbi hetekben, a budafokiak három, az újpestiek négy bajnoki óta tartó nyeretlenségi szériával várták a péntek esti mérkőzést. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Budafok eddig jól szerepelt, míg az újpestieken az utóbbi hetekben átviharzott a koronavírus-fertőzés, gyakorlatilag az egész keret kiesett a sorból, s csak lassan tértek vissza a futballisták. A múlt heti, Paks elleni (1–1) újpesti kezdőből a remekbe szabott, a kezdőkörből gólt szerző Giorgi Beridze került be a sérülést szenvedő Junior Tallo helyére, de a vezetést majdnem más szerezte meg a vendégeknek: Antonio Perosevic lövése után szépen ért le a labdára Póser Dániel.

„Hagyjad már, nem volt semmi!”; „Bravó, kicsi!”; „Koncentrálj!”

 
Rogan: A döntetlen kisebb sikerként könyvelhető el

A hangulatában felkészülési mérkőzésre hajazó bajnokin tisztán lehetett hallani a pályán és az oldalvonal mellől érkező utasításokat is. No, meg a felzúdulást a 24. percben: Filip Pajovics érthetetlen módon nem tudta megfogni a guruló labdát, de az újpesti kapus szerencséjére a tizenhatoson kívül szabálytalankodott a labdára lecsapó Szabó Mátéval szemben. A hazaiak próbálták ráerőltetni akaratukat a lila-fehérekre, több alkalommal is agresszívan letámadták őket, a 30. percben közel is jártak a gólhoz, de Kulcsár Kornél lövése után a szerb kapus javította előző hibáját, és magabiztosan védett.

Lassan csordogáltak a percek, leginkább mezőnyjáték zajlott a pályán, kicsit úgy tűnt, mindkét együttes elégedett lenne az egy ponttal.

A fordulás után hamar eldőlt, hogy az Újpestnek jobban kell aktivizálnia magát, miután Nikola Mitrovics feleslegesen buktatta a tizenhatoson belül Kulcsár Kornélt: jogos tizenegyeshez jutott az újonc, és Kovács Dávid magabiztosan értékesítette is. Az öröm nagy volt, de hamar a budafokiak arcára fagyhatott volna a mosoly, Jovan Baosics fejese után ugyanis csak centikkel suhant el a labda a bal oldali kapufa mellett.

Csongvai Áron viszont már nem hibázott, gyönyörű mozdulattal fejelt a kapuba, igaz, teljesen zavartalanul tehette, egyetlen budafoki sem állt a környékén. A mindössze húszéves középpályás első NB I-es gólját szerezte az élvonalban.

S még nem volt vége: újra vezethetett volna a Budafok, de Jorgosz Kutrumpisz a gólvonalról mentett, majd néhány másodperccel később már az Újpest lőhetett volna gólt, de Lirim Kastrati a kapufát találta el.

A mutatott játék képe alapján a harcosabb Budafok csalódottabb lehet, hiszen közelebb állt a győzelemhez, mint a gyengén futballozó Újpest. 1–1

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!


NB I, 2020–2021, 13. FORDULÓ

HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
DECEMBER 4., PÉNTEK
Budafoki MTE–Újpest FC 1–1
Budapest, Budafoki MTE SporttelepKáprály Mihály
DECEMBER 5., SZOMBAT
Zalaegerszegi TE FC–Mezőkövesd 3–0Zalaegerszeg, ZTE ArénaBogár Gergő
Diósgyőri VTK–Ferencváros 1–3Miskolc, DVTK StadionAndó-Szabó Sándor
Puskás Akadémia–Kisvárda 0–0Felcsút, Pancho ArénaAntal Péter
DECEMBER 6., VASÁRNAP
15.15: Budapest Honvéd–MTK Budapest (Tv: M4 Sport)Budapest, Szusza Ferenc Stadion 
17.30: Paksi FC–Mol Fehérvár FC (Tv: M4 Sport)Paks, Paksi FC Stadion 
Az összes mérkőzés zárt kapus.
Az NB I állása és a góllövőlista itt!
AZ ÁLLÁS 
  1. Ferencvárosi TC 11 9 2 24–5 +19  29
  2. Mol Fehérvár 11 6 4 1 27–14 +13  22
  3. Kisvárda 12 6 3 3 16–14 +2  21
  4. Puskás Akadémia 13 6 1 6 17–21 –4  19
  5. Paksi FC 12 5 3 4 23–20 +3  18
  6. MTK Budapest 12 5 3 4 18–16 +2  18
  7. Budafoki MTE 11 4 3 4 14–17 –3  15
  8. Zalaegerszegi TE 12 4 2 6 21–22 –1  14
  9. Újpest FC 12 3 3 6 13–26 –13  12
10. Mezőkövesd 13 3 2 8 10–19 –9  11
11. Diósgyőri VTK 12 3 1 8 16–22 –6  10
12. Budapest Honvéd 11 2 3 6 14–17 –3  9

Az 5. fordulóból – a Fehérvár és az FTC nemzetközi kupakötelezettsége miatt – elhalasztott Kisvárda–Mol Fehérvár és Budafoki MTE–Ferencváros meccset 2021. január 27-én játsszák.
A koronavírusos megbetegedések miatt a 10. fordulóból elhalasztott Budafoki MTE–Bp. Honvéd és a 11. fordulóból elhalasztott Újpest FC–Zalaegerszegi TE FC találkozót december 23-án rendezik.
A 2. fordulóból – az FTC nemzetközi kupakötelezettsége miatt – elhalasztott Ferencváros–Diósgyőri VTK mérkőzés új időpontja még nem ismert.

Diósgyőr–Újpest (10. forduló) mérkőzés három pontját játék nélkül, 3–0-s gólkülönbséggel a DVTK kapta meg, mert az Újpest a koronavírus-fertőzések miatt nem tudott kiállni a meccsre (a diósgyőriek nem mentek bele a halasztásba).