NB I: bravúrgyőzelmek kellenek a Vasas bennmaradásához

Vágólapra másolva!
2023.01.25. 10:35
null
Berecz Zsombor lendületes játékkal igyekszik csapata élére állni tavasszal (Fotó: Kovács Péter)
Berecz Zsombor, az angyalföldiek csapatkapitánya szerint az együttes őszi vesszőfutásának több oka volt, ám a jól sikerült téli alapozásból kiindulva bizakodva várja a tavaszi szezont.

Gyenge őszön van túl a Vasas, az eddigi 16 fordulóban egy pontot sem tudott átlagolni, tizenöttel vonult téli pihenőre, ennélfogva különösen nagy jelentősége van, hogyan sikerült a téli felkészülése. A klub vezetősége igyekezett mindent megtenni azért, hogy a lehető legjobb körülményeket teremtse meg a zökkenőmentes alapozáshoz, amely a vb-szünet miatt szokatlan volt.

„Rendhagyó alapozás végéhez közeledünk, kissé furcsa volt, hogy két szünet is volt, de jól kihasználtuk az időt – mondta a Nemzeti Sportnak Berecz Zsombor, a Vasas 27 éves, saját nevelésű középpályása. – A bajnokság őszi szezonjának végeztével két hetet kaptunk a feltöltődésre, majd hármat tréningeztünk, ezután pedig egyéni edzésterv alapján készültünk az új évig. Nem volt felemelő érzés utolsó helyezettként végigdolgozni a telet és a törökországi edzőtábort, de bizakodásra adhat okot, hogy a tabella állása alapján semmi sincs veszve, nem vagyunk leszakadva, lőtávolon belül vannak versenytársaink. Az viszont nem szerencsés, hogy az első öt tavaszi fordulót egy kivétellel felsőházi csapat ellen vívjuk, a nyitány ráadásul az éllovas Ferencváros otthonában vár ránk. El tudtam volna képzelni kedvezőbb sorsolást, de állunk a feladat elé. A tabellán elfoglalt helyezésünk alapján olyan helyzetben vagyunk, hogy szükségünk van a bravúrgyőzelmekre.”

Amihez szükségszerűen eredményesebb játékkal kell kirukkolniuk az angyalföldiek. Van honnan fejlődniük, hiszen helyzeteik minősége alapján a bajnokság legkevesebb gólját lehetett várni tőlük, a Wys­cout xG-mutatója alapján 16.87-et, ehhez képest csupán tizenháromszor találtak be, ami jelzi: kevés tiszta gólhelyzetet teremtettek a játékosok, és az adódó lehetőségekkel sem éltek. Erre ráerősít, hogy a bajnokságban a Vasas lőtt legkevesebbszer kapura (meccsenként 9.88-szor) és a tizenegyedik legkevesebb labdaérintést jegyezték futballistái az ellenfél tizenhatosán belül (meccsenként 13.81). Noha a Vasas hat téli felkészülési mérkőzésének mérlege két győzelem, két döntetlen és két vereség, az együttes csapatkapitánya derűlátó.

„Sokat fejlődtünk a téli felkészülés idején, ami ránk fért, hiszen nem csupán támadásban, a játék minden aspektusában előre kellett lépnünk – folytatta Berecz Zsombor. – Taktikailag felkészülten és jó erőnléti állapotban várjuk a tavaszi folytatást. Nem érkezett annyi új igazolás a keretbe, mint az korábban jellemző volt, megmaradt a csapat magja, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy még inkább összeálljon a játékunk. Az edzőtábor rendkívül jól jött, nem csak sportszakmai szempontból volt rá nagy szükségünk. Nagyszerű döntés volt, hogy Törökországban készültünk, hiszen nap mint nap együtt voltunk, csapatkapitányként úgy éreztem, összecsiszolódott a társaság. Ha arról volt szó, keményen melóztunk, ha pedig volt egy kis szabadidőnk, közösen kapcsolódtunk ki, ez segített abban, hogy lelkileg jobb passzban legyünk. Ami a felkészülési mérkőzéseket illeti, a törökországi edzőtáborban lejátszott meccsek mindegyikén voltak biztató jelek, úgy éreztem, felvettük a versenyt a cseh, osztrák, szerb és azeri élvonalbeli együttesekkel, jól néztünk ki. Sokat beszéltünk az őszi gyenge szereplés hátteréről, ám kifejezetten egy okra szerintem nem lehet visszavezetni, sok összetevője volt a vesszőfutásnak. Mindenki ludas volt benne, mindenkinek megvan a maga sara, de azt láttam, a játékosok magukba szálltak és motiváltan készültek, hogy az előttünk álló szezonban javítsunk. Negyven ponttal biztosan bent lehet maradni, ehhez huszonöt hiányzik, úgyhogy ha a hátralévő tizenhét fordulóban szereznénk huszonötöt, az őszhöz viszonyítva jól sikerülne a tavasz, amivel elégedettek lehetnénk.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik