Szemfüles volt a Haladás, elcsent három pontot Kispestről

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.13. 15:25
null
Munkában a Király Gábor által vezérelt szombathelyi védelem (Fotó: Reviczky Zsolt)
Hiába támadott többet a Honvéd, a Haladás egy szemfüles gólt szerzett, s ezzel hazavitte a három pontot a Bozsik-stadionból a labdarúgó NB I 20. fordulójában. Ritka örömben lehetett része a Hali szurkolóinak, hiszen 1937 óta csupán a harmadik győzelme volt ez a kispestiek ellen a szombathelyi csapatnak idegenben.

LABDARÚGÓ NB I
20. FORDULÓ

BP. HONVÉD–HALADÁS 0–1 (S. Wils 44.)
Budapest, Bozsik József Stadion. Vezette: Andó-Szabó

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA LEHET ELOLVASNI!


Tudták Szombathelyen, hogy a Haladás nem nyerni jár Kispestre, hiszen 1937 óta csak kétszer volt erre képes a zöld-fehér csapat a Honvéd otthonában. Ma megszületett a harmadik győzelem is, bár nem volt egyszerű.

Az első félidőben kiegyenlített játékot láthatott a közönség. A két kapu hasonló arányban forgott veszélyben, és bár a küzdelem nagy volt, sok helyzetet nem lehetett feljegyezni. A hazai oldalon Youla volt a legveszélyesebb, de Király eszén nem tudott túljárni.

Már-már úgy tűnt, hogy döntetlennel ér véget az első játékrész, amikor a 44. percben egy szöglet után Stef Wils kotorta a hálóba a labdát. 0–1

A második félidőben jobb volt a Honvéd, ám igazán nagy helyzetet egy les miatt meg nem adott gólon kívül nem tudott kidolgozni. A Haladás okosan visszahúzódott, és még az időhúzástól sem riadt vissza, hogy megszerezze a három pontot. Bár a bajnokság eddigi meccsei alapján várható volt, hogy a vendégek visszahúzódnak, a Honvéd nem tudta feltörni a védelmüket.

A játéktördelésről és a sok szabálytalanságról is szólt a második 45 perc. A végén rákapcsolt a piros-fekete csapat, de az utolsó percek tűzijátéka közben Király nagyon higgadt volt, és többször is bravúrral mentett.

A Honvédban két játékost is sérülés miatt kellett lecserélni, és noha nem játszott rosszabbul ellenfelénél a hazai csapat, a gyengébb helyzetkihasználásának megitta a levét. 0–1


20. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés Játékvezető
Nézőszám
Február 13., szombat
15.30 Puskás Akadémia–DVTK 1–0
Vad II István
15.30
Honvéd–Haladás 0–1
Andó-Szabó Sándor
15.30 MTK–Paks – ELHALASZTOTTÁK(Farkas Ádám)
15.30 Békéscsaba–Ferencváros 0–1
Karakó Ferenc
15.30 DVSC–Vasas 4–0
Erdős József
18.00Újpest–Videoton 1–0 Kassai Viktor
A bajnokság állását itt lehet megnézni!
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 20 17 1 2 42–8 +34 52
2. Újpest FC 20 9 7 4 28–19 +9 34
3. Szombathelyi Haladás 20 8 8 4 18–19 –1 32
4. DVSC-Teva 20 8 7 5 32–22 +10 31
5. Videoton FC 20 10 10 22–20 +2 30
6. Paksi FC 19 8 6 5 24–19 +5 30
7. MTK Budapest 19 8 5 6 24–20 +4 29
8. Budapest Honvéd 20 6 6 8 24–25 –1 24
9. Diósgyőri VTK 20 5 5 10 20–31 –11 20
10. Puskás Akadémia FC 20 4 7 9 24–31 –7 19
11. Vasas FC 20 5 1 14 19–35 –16 16
12. Békéscsaba Előre 20 3 3 14 17–45 –28 12
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik