NB I: Botrányosan játszottunk! Elfogadhatatlan ez a hozzáállás – Márton Gábor

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2020.11.08. 08:02
null
Márton Gábor nem érti, mi történt a csapatával az MTK ellen (Fotó: Tumbász Hédi)
Magabiztosan győzte le 3–1-re az MTK a Mol Fehérvárt a labdarúgó NB I 10. fordulójában. A mérkőzés után a két vezetőedző, Márton Gábor és Michael Boris értékelt. 


„Megérdemelten nyert az MTK. Botrányosan rosszul játszottunk!
kezdte az értékelést Márton Gábor, a Mol Fehérvár vezetőedzője. – Rendkívül csalódott vagyok, legfőképp a hozzáállásunk miatt, ez elfogadhatatlan. Semmi előjele nem volt ennek, ezért nem is értjük. Az nem lehet, hogy az ellenfél jobban akar nyerni, mint mi! Amikor úgy kezdesz egy meccset, hogy azt hiszed, a cipő elég, akkor nehéz váltani. Nyilván a játékban benne van a vereség, ki is lehet kapni, de nem mindegy, hogyan. És ez a mai nem az a kategória volt. Egyelőre nem is tudok rá reagálni, hiszen öt játékosunk kivételével mindenki megy a válogatottakhoz. Majd a következő meccs előtt lesz egy napunk, hogy gyorsan mindent megbeszéljünk.”

Hozzátette, természetesen nem lepte meg őket, hogy az MTK letámadott, de ők ehhez asszisztáltak. A félidőben próbált interaktív lenni, megkérdezte a futballistáktól, hogy miben tudna a szakmai stáb segíteni, mi az oka a rossz játéknak. De erre nem jött válasz.

„A második félidőben próbáltunk felpörögni, ám kaptunk még két gólt. Onnantól már veszett fejsze. Erre a csapatra nem jellemző ez a hozzáállás, nem akarok találgatni, hogy miért történt ez így. Váratlan és új dolog volt, de remélem, ez volt az utolsó alkalom. Nyilván nekem is megvan a felelősségem benne, valamit biztos én is elrontottam. A többség ma nem úgy állt a mérkőzéshez, ahogy kellett volna, a többiek meg ilyenkor elvesznek, ez egy csapatjáték.

Michael Boris, az MTK Budapest vezetőedzője a következőket mondta.

„Nagyon örülünk a mai sikernek. Az első félidőben is elég sok lehetőségünk volt, és akár többel is vezethetünk volna, ha Bojan Miovszki berúgja a hatalmas ziccerét. A második félidőre is jól jöttünk ki, agresszívek maradtunk. Az volt a célunk, hogy megbontsuk a Fehérvár középpályáját és már ott megállítsuk őket, hiszen Houri kiváló játékos. Összességében nézve megérdemelt a kétgólos siker, hiszen előre játszottunk, gyorsan, és jól kombináltuk a játékot. A mérkőzés előtt arról beszéltünk, ha nem leszünk aktívak, akkor sikeresek sem lehetünk. Mindig ilyen mentalitással lépünk a pályára, hiszünk ebben a stílusban, ebben a stratégiában. És úgy tűnik, ez működik is, folyamatosan fejlődnek a srácok. Büszke vagyok az egész csapatra!”

LABDARÚGÓ NB I
10. FORDULÓ

MTK–Mol Fehérvár 3–1 (Cseke B. 8. – 11-esből, Schön 62., Miovszki 65., ill. Stopira 87.)

Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion, 1356 néző. V: Bogár

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC75215–4+1117
2. Paksi FC1052321–16+517
3. Mol Fehérvár944122–14+816
4. MTK Budapest1043317–14+315
5. Budafoki MTE841313–13013
6. Kisvárda841311–12–113
7. Puskás Akadémia104613–21–812
8. Zalaegerszegi TE932417–18–111
9. Diósgyőri VTK931514–14010
10. Újpest FC1031611–24–1310
11. Budapest Honvéd923414–15–19
12. Mezőkövesd92258–11–38
NB I, 2020–2021, 10. FORDULÓ
TVHELYSZÍN NÉZŐSZÁMJÁTÉKVEZETŐ
NOVEMBER 6., PÉNTEK
DVTK–Újpest 3–0 – JÁTÉK NÉLKÜL

Miskolc, DVTK Stadion
NOVEMBER 7., SZOMBAT
Paks–Puskás Akadémia 6–2
Paks, Városi Stadion1089
Antal Péter
Budafoki MTE–Bp. Honvéd – ELHALASZTVA!
Budapest, Budafoki MTE Sporttelep
MTK–Mol Fehérvár 3–0
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion 1356Bogár Gergő
NOVEMBER 8., VASÁRNAP
14.30: ZTE–Kisvárda
M4 Sport
Zalaegerszeg, ZTE Aréna ?
17.00: Ferencváros–Mezőkövesd
M4 Sport
Budapest, Groupama Aréna ?
Az NB I állása és a góllövőlista itt!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik