NB I: Benczés szerint belefér, Juhász szerint nem – a csetepatéról

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.16. 11:26
null
Tumultuózus jelenetek a PAFC–Vidi után (Fotók: Koncz György)<br />
Mint ismeretes, szombaton parázs jelenetekkel, a két csapat játékosai között kialakuló csetepatéval fejeződött be a Puskás Akadémia–Mol Vidi FC (2–1) NB I-es futballmeccs, bár a történtekről az érintettek eltérő módon nyilatkoztak.

„Dúltak az indulatok a találkozón, főleg a tíz-tizenkét perc hosszabbítás és a kihagyott tizenegyes miatt. Mindkét oldalon férfiak játszanak, váll vállnak feszül, vannak ilyenkor indulatok, ez belefér, nem merítette ki egyik csapat sem a sportszerűtlenség fogalmát, úgy gondolom, tudtuk kezelni a helyzetet. Nekem is annyi volt a dolgom, hogy az ellenfél és a saját játékosaim közé álltam” – nyilatkozta a történtekről Benczés Miklós, a PAFC vezetőedzője, aki a földre is került a tumultusban, de hangsúlyozta, senkire sem neheztel.

A felcsúti szakemberrel ellentétben a Vidi csapatkapitánya szerint ilyen jelenteknek nem szabadna kialakulniuk.

„Jól kezdtünk, harmincöt percig teljes mértékben uraltuk a mérkőzést, arról szólt minden, amit mi akartunk – értékelt a molvidi.hu-nak Juhász Roland. – Ezt követően összehoztunk egy elkerülhető büntetőt, amivel visszahoztuk az ellenfelet. A második játékrész kiegyenlítettebb volt, de még hátrányunkat követően is megvolt az esélyünk, hogy egyenlítsünk. Sajnos mostanában hadilábon állunk a tizenegyesekkel. Ami a lefújást követően történt, az semmilyen körülmények között nem fér bele. Én nem voltam ott az eseményeknél, nem tudom, miből alakult ki a perpatvar, de minden csapattal előfordul, hogy veszít, nem szabad úgy reagálni, ahogy azt tettük.Ugyanez vonatkozik ellentétes előjellel a hazaiakra is. Annyi biztos, hogy most rendezni kell a sorainkat a pályán és az öltözőben is, hiszen sorozatban fognak jönni a mérkőzések, fontos, hogy jól szerepeljünk az összes sorozatban.”

Varga Józsefet a játékvezetőknek kellett nyugtatniuk
Varga Józsefet a játékvezetőknek kellett nyugtatniuk

Felcsúti részről a perpatvar egyik főszereplője Varga József volt, aki éppen a napokban szerződött a Viditől a PAFC-hoz.

„Nem ültem fel a provokációnak, az pedig ösztönös reakció, ha azt látom, hogy támadják a csapatomat, akkor meg akarom védeni a sajátomat. Ez nem a Vidi-szurkolók vagy a volt csapattársaim ellen irányult, hanem bizonyos emberek ellen, de ezen a napon ezt szeretném is lezárni” – fogalmazott a középpályás, aki az NSO Tv-nek adott interjúban bővebben is beszélt arról, milyen érzelmekkel lépett pályára volt csapata ellen.

NB I, 2018–2019, 8. FORDULÓ
SZEPTEMBER 15., SZOMBATHELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Újpest–Debrecen 1–0
Budapest, Szusza Ferenc StadionFarkas Ádám
2595
Puskás Akadémia–Mol Vidi 2–1
Felcsút, Pancho ArénaSzőts Gergely
1728
Mezőkövesd Zsóry–Diósgyőr 4–2Mezőkövesd, Városi StadionBerke Balázs
2627
Paksi FC–MTK Budapest 3–0 Paks, Városi Stadion Iványi Zoltán
864
Kisvárda–Haladás 4–1 Kisvárda, Várkerti Sporttelep Németh Ádám
1983
Bp. Honvéd–Ferencváros 0–1
Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionErdős József
3579
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik