NB I: az FTC játékosa visszatér oda, ahol minden elkezdődött

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.12.04. 14:35
Nagy Ádám májusban éppen Pakson mutatkozott be az élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban, és azóta nagyot fordult vele a világ. A fiatal középpályás stabil tagja lett a Fradi kezdőcsapatának, és a magyar válogatott sikeres Eb-selejtezőjéből is alaposan kivette a részét.

„Valóban, Pakson mutatkoztam be az élvonalban, de nem foglalkozom ezzel a meccs előtt, nem ez teszi különlegessé a találkozót – mondta Nagy Ádám a fradi.hu-nak. – Sokkal inkább fontos lesz azért, mert ellenfelünk a második helyen áll a tabellán, ami mutatja, hogy ők is jól végzik a dolgukat. Küzdős, harcos meccsre számítok, amelyen kevés, talán két gól esik majd. Remélhetőleg mi jövünk ki belőle győztesen.”Nagy Ádám a fradi.hu-nak. – Sokkal inkább fontos lesz azért, mert ellenfelünk a második helyen áll a tabellán, ami mutatja, hogy ők is jól végzik a dolgukat. Küzdős, harcos meccsre számítok, amelyen kevés, talán két gól esik majd. Remélhetőleg mi jövünk ki belőle győztesen.”

Nagy Ádám többnyire védekező középpályásként kap helyet a Fradiban, a Videoton ellen viszont a korábbinál több támadó feladattal bízta meg Thomas Doll vezetőedző.

„Nem tudom még pontosan, milyen feladat vár rám Pakson, de nem gondolom, hogy jelentősen különbözne a korábbiaktól. Ha nagyobb felelősségem lesz a támadások építésében, mint legutóbb a Vidi ellen, azt is jól kell megoldanom. A játék sok területén van még fejlődni valóm, de nagyon örülök annak, hogy rendszeresen játszhatok, hiszen így meccseken van lehetőségem tovább csiszolni a játékom különböző elemeit.”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik