NB I: az első 2000-es gólszerző Puskásék nyomában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.16. 10:55
Noha a Haladás szombaton 2–1-es vereséget szenvedett a Bp. Honvédtól, a mérkőzés örök emlék marad Kiss Tamásnak. A szombathelyi klub középpályása a hetedik NB I-es meccsét játszotta az élvonalban (2016. december 10-én, tizenhat nappal a 16. születésnapja után, a Videoton elleni 1–1-es bajnokin mutatkozott be), és pazar lövéssel szerezte meg első élvonalbeli gólját. Az előző szezonban ő lett az első olyan játékos az NB I-ben, akinek a születési dátuma kettessel kezdődik, és most ő lett az első 2000-es születésű gólszerző is a magyar élvonalban.
Kiss Tamás a Honvéd ellen szerzett góljával az NB I történetének első 2000-es születésű gólszerzője lett (Fotó: Unger Tamás)
Kiss Tamás a Honvéd ellen szerzett góljával az NB I történetének első 2000-es születésű gólszerzője lett (Fotó: Unger Tamás)
Kiss Tamás a Honvéd ellen szerzett góljával az NB I történetének első 2000-es születésű gólszerzője lett (Fotó: Unger Tamás)
Kiss Tamás a Honvéd ellen szerzett góljával az NB I történetének első 2000-es születésű gólszerzője lett (Fotó: Unger Tamás)
Kiss Tamás a Honvéd ellen szerzett góljával az NB I történetének első 2000-es születésű gólszerzője lett (Fotó: Unger Tamás)

A tavasszal az U17-es Eb-n is szereplő Kiss Tamás mellett még ketten mondhatják el magukról, hogy 2000-es születésűként már pályára léptek a felnőtt magyar élvonalban. Kiss szombathelyi csapattársa, Winkler András az előző idényben kapott egy meccset, míg a ferencvárosi Csonka András ebben a szezonban (éppen a Videoton FC elleni rangadón). Gólt azonban Kiss-sel ellentétben ők nem szereztek, és a Haladás középpályása a Honvéd ellen már a hetedik NB I-es meccsét játszotta (a Vasas elleni, félbeszakadt találkozót nem számolva), ebben az idényben a harmadikat, másodszor volt kezdő.

Nem sokan mondhatják el magukról, hogy ebben a korban már van góljuk a legjobbak között, ám néhány nevet említenénk: az 1901-es születésű Orth György 1917 szeptemberében, az MTK labdarúgójaként 16 évesen és 5 hónaposan már gólt szerzett (a 33 FC elleni mérkőzésen). A szintén MTK-s, ugyancsak 1901-ben született Braun József 16 éves és 7 és fél hónapos volt, amikor beköszönt az Újpestnek. A legendás Schlosser Imre 16 évesen és 11 hónaposan volt először eredményes (élete első élvonalbeli meccsén négy gólt szerzett a Fővárosi TC elleni, 6:2-re megnyert meccsen), Puskás Ferenc és Bene Ferenc egyaránt négy hónappal volt a 17. születésnapja előtt, amikor betalált (előbbi a Diósgyőr ellen 3:2-re elveszített mérkőzésen, utóbbi a Pécsi Dózsa 3:0-s legyőzésekor), vagyis a fiatal labdarúgó illusztris társaságba került. Kiss amúgy a jövő hónapban, november 24-én lesz 17 esztendős, vagyis kicsivel idősebben lőtte az első NB I-es gólját, mint Puskás és Bene.

„Hihetetlenül boldog voltam, amikor sikerült egyenlítenem a Honvéd ellen, bíztam benne, lesz esélyünk megszerezni a győzelmet, és még most is fáj, hogy nem szereztünk pontot – mondta a találkozó másnapján Kiss Tamás, aki Téten kezdett futballozni, majd hat évvel ezelőtt Gyirmótról került az Illés Akadémiára. – Amit az edzéseken tapasztaltam, az a bajnokságban fokozottan érvényes: jóval nagyobb az iram, gyorsabban kell cselekedni, mint az U19-es bajnokságban. Egyszerűen nem fér bele, hogy kényelmesen átveszem a labdát, felnézek, és csak utána döntök, kinek passzolok. Eredetileg szélső középpályás a posztom, de Kovács Lóránt eltiltása miatt a Honvéd ellen középen játszottam. Bánt, hogy bár nem nyújtunk rossz teljesítményt, egy-egy figyelmetlenség miatt jobbára rosszul jövünk ki a mérkőzésekből. Tanulnunk kell a hibákból, és már kedden, a Vasas ellen jó eredményt érhetünk el.”

AZ NB I-BEN EDDIG PÁLYÁRA LÉPŐ, 2000-ES SZÜLETÉSŰ JÁTÉKOSOK
Születési dátum
NB I-es meccs/gól
Csonka András (FTC)
2000. 05. 01.
1/–
Kiss Tamás (Haladás)
2000. 11. 24.7/1
Winkler András (Haladás)
2000. 11. 09.1/–
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik