NB I: Az a kis kék gyógyszer hiányzik nekünk elöl – Horváth Ferenc

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2021.08.16. 06:44
null
Horváth Ferenc úgy fogalmazott, elöl hiányzik a Honvédnak az a kék kis gyógyszer (Fotó: Dömötör Csaba)
Az Újpest FC és a Bp. Honvéd 1–1-es döntetlent játszott egymással a labdarúgó NB I 3. fordulójában. Michael Oenning elégedett az egy ponttal, Horváth Ferenc szerint a kapu előtt nem férfihoz méltóan játszottak. 

Michael Oenning, az Újpest FC vezetőedzője szerint a döntetlen mindkét csapatnak megfelelő eredmény.

„Az első félidőben jól szervezetten játszottunk, gyorsan megszereztük a vezetést, számos helyzetet kidolgoztunk. A szünet után lehetett arra számítani, hogy a Honvéd magasabb fokozatra kapcsol, egyre többször próbálkoztak, és olyan rutinos játékosokat hoztak be, mint Eppel vagy Hidi. A mérkőzés kulcsmozzanata a tizenegyes volt, ami egy teljesen felesleges lerántásnak volt a következménye. Ez elkerülhető lett volna, de alapvetően a döntetlennel elégedett vagyok.”

Kiemelte, hogy a fiatalok játékával igen elégedett volt, az első NB I-es bajnokiját játszó Luka Mackot külön is megemlítette.

Horváth Ferenc, a Budapest Honvéd vezetőedzője azzal kezdte, hogy az első két forduló eredménytelensége rányomta a bélyegét az Újpest elleni meccsre. De miután egyenlítettek, felszabadultabbá vált a csapata, és akkor kezdett el úgy futballozni, ahogyan már az első félidőben is kellett volna.

„Úgy éreztem, működtek a dolgaink akkor is, az Újpest a mi hibáinkból tudott csak támadásokat vezetni. Nekünk ugyanúgy nem sikerültek a befejezések, mint a múlt héten az MTK ellen. Ha szépen akarom megfogalmazni, akkor azt kell mondanom, az a kis kék gyógyszer hiányzik nekünk elöl: ami a kapu előtt ment, az nem volt férfihoz méltó! Az utolsó húsz percben pedig megmutattuk, hogy bennünk van a lendület, az erő. Sajnálom, hogy nem sikerült nyernünk, de mentálisan erőt adhat az, hogy ki tudtunk egyenlíteni egy nagyon jó Újpest ellen.”

Somogyi Zsolt, a Nemzeti Sport újságírója arra kérdezett rá, hogy a két vesztes mérkőzés után hogyan zajlott a felkészülés a lilák elleni találkozóra.

„Ez a hét borzasztó feszülten telt, az elején bárkivel fogadtam volna, hogy lesz verekedés az edzésen, de nem nyertem volna. Aztán ahhoz képest, amilyen kiélezett volt a hangulat, ennek nyoma sem volt az első félidőben, inkább a meccs végére jött ki az egészséges agresszió, ami kell is a pályán. Akkor egy éhes Honvédot láttam.”

LABDARÚGÓ NB I
3. FORDULÓ

Újpest–Bp. Honvéd 1–1(Katona Mátyás 34., ill. N. Lukics 60. – 11-esből)
Budapest,Szusza Ferenc Stadion,2025néző.Vezette:Berke

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik