„A találkozó lefújása után Komjáti András klubigazgató közölte velem, hogy a jövőben már nem én irányítom a csapatot – mondta Benczés Miklós a Nemzeti Sportnak. – A bejelentésnek nem volt előjele, mégis azt kell mondanom, amatőr az az edző, aki egy ilyen döntésen meglepődik.

Hogy milyen érzések vannak most bennem? Az értékeléseket többnyire azzal kezdem, ha valamit értékelsz, mindig nézzél magadba, mit lehetne jobban csinálni, miből tudnál tanulni. Most nyilván nekem is el kell gondolkodnom, mit kellett volna másként csinálnom. Feltétlenül meg kell említenem, hogy nagyszerű stábbal dolgozhattam együtt, a neveket csak azért nem akarom sorolni, mert félek, esetleg kifelejtek valakit. Sokat jelentett nekem, hogy újra élveztem annak a klubnak a bizalmát, ahol korábban három évet eltölthettem, törés számomra, hogy ezt a bizalmat nem tudtam meghálálni.”

„Úgy érzem, adósa maradtam a klubnak. Sajnos egy kicsit későn álltunk össze, de a hetedik forduló után már egy komoly keret alakult ki, és hazai pályán nagyon jól teljesítettünk. Bokros Szilárd személyében újabb akadémista mutatkozhatott be az első csapatban, jó a kapcsolat az akadémia és az NB I-es együttes között, és ha az utolsó fordulóban nyer a Puskás Akadémia, több ponttal fordul, mint az előző idényben.”

„Nagyon sokat kaptam a Puskás Akadémiától, több mint száz mérkőzésen lehettem a vezetőedzője, és ez sokat jelent nekem. Az öltözőben mindenkinek megköszöntem a munkáját, büszke vagyok rá, hogy ezeknek a játékosoknak az edzője lehettem, s természetesen a legjobbakat kívántam nekik a pályán és a magánéletben egyaránt.”