NB I: akár még a Fradin is múlhat az Újpest bennmaradása...

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2021.04.26. 13:10
null
Az Újpest kikapott az MTK-tól, így még nem tudta bebiztosítani a bennmaradását (Fotó: Török Attila)
Az elmúlt hétvégén úgy alakultak az eredmények a labdarúgó NB I-ben, hogy az utolsó két forduló előtt még négy csapat, a kieső helyen álló DVTK mellett a Honvéd, a ZTE FC és az Újpest FC is búcsút inthet az élvonalnak.

Az elmúlt hétvégén a Budafok Paks elleni, 9–2-es vereségével eldőlt, hogy az újonc egy év után kiesik az NB I-ből, viszont azzal, hogy a DVTK megverte a Kisvárdát, a 32 ponttal 11. helyen álló diósgyőriek mellett a 34 pontos Honvéd, a 36 pontos ZTE és a 38 pontos Újpest is kieshet (39 ponttal már nem lehet kiesni, a Mezőkövesd a Honvéd elleni pontszerzésével tehát már biztosan meghosszabbította élvonalbeli tagságát – a szerk.). A számolgatások előtt érdemes leszögezni: egyenlő pontszám esetén előbb a több győzelem, aztán az összesített gólkülönbség dönt, és csak utána az egymás elleni meccseken szerzett több pont. A lehetséges forgatókönyvek elsődleges függvénye a DVTK hátralévő két mérkőzésének eredménye: a két kupadöntőssel, az Újpesttel és a Fehérvárral is otthon játszanak a diósgyőriek.

A legegyszerűbb helyzet akkor állna elő, ha a DVTK csütörtökön kikapna az Újpesttől, mert ebben az esetben már a héten kiesnének a borsodiak, ha a Honvéd vasárnap nyerne a már biztos kieső Budafok vendégeként.

Ha a Honvéd megveri vasárnap a Budafokot, szinte biztos, hogy a DVTK már csak két győzelemmel tud bennmaradni.A DVTK négy ponttal ugyanis várhatóan már csak a Honvédot tudná megelőzni, de ha a Honvéd a Budafok (idegenben) és a Ferencváros (pályaválasztóként) elleni két meccsen legalább három pontot szerez, akkor már csak abban az esetben kell izgulnia, ha a Diósgyőr kettőt nyer. A Honvédnak, ahhoz, hogy ne kelljen a riválisok meccseit néznie, mind a két mérkőzését meg kell nyernie. Az utolsó fordulóban, pályaválasztóként, akár már nézők előtt is fogadhatja a már bajnok Ferencvárost, jelen állás szerint a Hidegkuti-stadionban, mert az új Bozsik-stadion műszaki átadása folyamatban van. Persze, lehet, hogy az FTC elleni rangadó előtt, amely dönthet a bennmaradásról, felgyorsulnának ezek a folyamatok, hogy egy igazán parázs hangulatú, nagy téttel bíró mérkőzésen debütáljon az új létesítmény az NB I-ben.

A ZTE-nek a biztos bennmaradáshoz három pont kell, de ha a DVTK a hátralévő két mérkőzéséből akárcsak az egyiket nem nyeri meg, úgy a zalaiak már szinte biztosan nem eshetnek ki, mert akkor a Diósgyőr már csak beérni tudja a Zalaegerszeget, pontszámban és győzelmek számában is, viszont a ZTE-nek sokkal jobb a gólkülönbsége. A zalaiak a Kisvárdával (otthon) és az Újpesttel játszanak még (idegenben).

Az Újpest egyetlen esetben tud kiesni: ha egyetlen pontot sem szerez a DVTK (idegenben) és a ZTE (otthon) ellen, miközben a DVTK kétszer is nyer, mert a diósgyőriek csak ebben az esetben tudnák megelőzni az Újpestet (mert akkor pontszámban és győzelmek számában is egyenlően állnának, de a DVTK-nak jobb a gólkülönbsége). Viszont ha ez megtörténik, akkor még a Honvéd eredményei is számítanak. Ha a DVTK kettőt nyer, az Újpest pedig kettőt veszít (a lilák azért is vannak nehéz helyzetben, mert eltiltás miatt Jorgosz Kutrumbisz, Vincent Onovo, Giorgi Beridze, Lirim Kastrati és Nikola Mitrovics nem játszhat a DVTK ellen), akkor a Honvéd eredményeit is figyelniük kell a liláknak. Adott esetben tehát azon is múlhat a bennmaradásuk, hogy a Ferencváros megveri-e a Honvédot. Ha az FTC győz az utolsó fordulóban, akkor az Újpest úgy is bennmarad, hogy kétszer kikap és a DVTK kétszer nyer. De ha az Újpest kétszer kikap, a DVTK és a Honvéd pedig kétszer győz, akkor az Újpest búcsúzhat.

Könnyen előfordulhat még hármas pontegyenlőség is a bajnokság végén, de ennek is az lenne az egyik előfeltétele, hogy a DVTK kétszer nyerjen. Hármas pontegyenlőség, 38-38 ponttal lehet még a DVTK, Honvéd, Újpest vagy a DVTK, Honvéd ZTE hármas között is. Mindkét esetben a kispestiek búcsúznának az élvonaltól, mert a bennmaradásért küzdő csapatok közül nekik van a legkevesebb győzelmük (nyolc).

De ennek is várhatóan csak akkor lesz jelentősége, ha a DVTK kettőt nyer, tehát az Újpestet és a Fehérvárt is legyőzi az utolsó két fordulóban.

AZ UTOLSÓ KÉT FORDULÓ PÁROSÍTÁSA
(a bennmaradásért küzdőket vastaggal szedtük)
32. FORDULÓ

Április 29., csütörtök
17.30: Diósgyőri VTK–Újpest FC (Tv: M4 Sport)
20.00: MTK Budapest–Mol Fehérvár FC (Tv: M4 Sport)
Április 30., péntek
20.00:
Paksi FC–Puskás Akadémia (Tv: M4 Sport)
Május 1., szombat
17.00:
Zalaegerszegi TE FC–Kisvárda (Tv: M4 Sport+)
19.30: Ferencváros–Mezőkövesd (Tv: M4 Sport+)
Május 2., vasárnap
17.00:
Budafoki MTE–Budapest Honvéd (Tv: M4 Sport+)

33. FORDULÓ, május 8. (a pontos menetrend még nem ismert)
Puskás Akadémia–Budafoki MTE
Mezőkövesd–MTK Budapest
Diósgyőri VTK–Mol Fehérvár FC
Újpest FC–Zalaegerszegi TE FC
Kisvárda–Paksi FC
Budapest Honvéd–Ferencváros

A 31. FORDULÓ EREDMÉNYEI

HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
ÁPRILIS 24., SZOMBAT
Puskás Akadémia–ZTE FC 1–4 Felcsút, Pancho ArénaSolymosi Péter
Kisvárda–DVTK 0–1Kisvárda, Várkerti StadionBerke Balázs
Újpest FC–MTK Budapest 1–3Budapest, Szusza Ferenc StadionZierkelbach Péter
ÁPRILIS 25., VASÁRNAP
Budafoki MTE–Paksi FC 2–9
Budapest, Budafoki MTE SporttelepBognár Tamás
Mol Fehérvár FC–Ferencvárosi TC 1–2
Székesfehérvár, Mol Aréna SóstóAndó-Szabó Sándor
Budapest Honvéd–Mezőkövesd 2–2
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion Pintér Csaba
Az összes mérkőzés zárt kapus.
Az NB I góllövőlistája itt!

 

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC31219 165–20+4572
2. Puskás Akadémia311741045–38 +755
3. Mol Fehérvár31148 961–37+2450
4. Paksi FC311381071–57+1447
5. MTK Budapest311191142–41 +142
6. Kisvárda311191125–35–1042
7. Mezőkövesd311091234–43 –939
8. Újpest FC311151541–63–2238
9. Zalaegerszegi TE311061554–53 +136
10. Budapest Honvéd31 8101344–46 –234
11. Diósgyőri VTK31 951734–49–1532
12. Budafoki MTE31 761834–68–3427

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik