NB I: a Vasas lehetne az első csapat, amelyik háromszor nyer a Groupama Arénában

Vágólapra másolva!
2023.01.28. 10:11
null
A Fradi és a Vasas legutóbbi mérkőzését augusztusban, a Fáy utcában a zöld-fehérek nyerték meg 1–0-ra (Fotó: <a href="http://www.fradi.hu" target="_blank">fradi.hu</a>, archív)
Két és fél hónapos szünet után rendeznek újra teljes fordulót a labdarúgó NB I-ben, két olyan mérkőzéssel, amelyek egykor a népstadionbeli kettős rangadók műsorán is szerepeltek. Szombat este a Vasas utolsó helyezettként lép pályára az éllovas Ferencváros otthonában, és ha nyer, az első vendégcsapat lehet, amelynek háromszor sikerül győztesen távoznia a Groupama Arénából. Vasárnap délután az Újpest úgy fogadja a kiesésre álló Honvédot, hogy csak jobb gólkülönbségével előzi meg és így kettejük csatája most alsóházi helyosztónak számít. Lássuk a kétnapos, 17. forduló statisztikai érdekességeit!  

 

LABDARÚGÓ NB I
17. FORDULÓ

SZOMBAT

KISVÁRDA MASTER GOOD–PAKSI FC

♦ A hazaiak 2018-as feljutása óta 13 mérkőzést játszottak egymással az NB I-ben, és a szabolcsiak kétszer annyi győzelmet arattak, mint a tolnaiak, az örökmérleg 6 kisvárdai siker, 4 döntetlen, 3 paksi diadal. Gólokban nem szűkölködnek az összecsapásaik, a meccsenkénti átlag kereken 3 találat.

♦ Az első három találkozójukból kettőt a paksiak nyertek meg, az azóta rendezett tízből viszont már csak egyet, közel két éve, 2021 februárjában hazai pályán 3–0-ra. A Kisvárda a legutóbbi öt találkozón veretlen maradt a tolnaiakkal szemben (3 diadal, 2 iksz).

♦ A Várkerti Stadionban ez lesz a hetedik találkozójuk és a tolnai zöld-fehérek eddig még egyszer sem tudtak győztesen távozni. Az első (0–0) és a legutóbbi meccsük iksz lett (3–3), közte négyszer a vendéglátó piros-fehérek nyertek, a rekordgyőzelem 2021 májusában jött össze, amikor a bajnokság zárásaként a várdaiak 5–1-re kiütötték a paksiakat.

♦ A Kisvárda két háromgólos vereséggel zárta az őszt (0–3 otthon a ZTE, majd 1–4 idegenben a Fehérvár ellen). Török László együttese több győzelmének köszönhetően, de negatív gólkülönbséggel (27–29) áll a harmadik helyen, és az Újpesttel holtversenyben a legtöbb gólt kapta a mezőnyben. Összehasonlításként érdemes felidézni, hogy az előző bajnokságban 16 forduló után 14 kapott góllal állt a Várda, az idényt pedig 34-gyel zárta, vagyis mindössze öttel többel, mint amennyit most az ősszel beszedett.

♦ A Paks eddig összességében közepes produkciót nyújtott (6 diadal, 3 iksz, 6 vereség), az őszi szezon végén pedig hullámzóan teljesített. Az előző négy fordulóban felváltva nyert, illetve vesztett. Ha tovább folytatja ezt az ütemet, akkor most egy vereségnek kellene következnie.

♦ A Várda kevesebb pontot gyűjtött eddig otthon (11), mint idegenben (14), vendéglátóként 3 győzelem, 2 döntetlen, 2 vereség a mutatója, ezzel kilencedik a hazai táblázaton. A legutóbbi három bajnokijából azonban csak a sereghajtó Vasas elleni tudta megnyerni, a másik kettőt elbukta.

♦ A Paks az előző három bajnokiján mindig minimum két gólt szerzett.

♦ Közös a két csapatban, hogy a második félidő első negyedórájában a legeredményesebbek: mindketten 10 gólt értek el a mérkőzéseknek ebben a szakaszában.

♦ A várdaiaktól Janisz Karabeljovot az utolsó őszi fordulóban Székesfehérváron második sárga lappal kiállították, így ő kénytelen kihagyni ezt a mérkőzést.

DEBRECENI VSC–ZALAEGERSZEGI TE FC

♦ Eddig a 62-szer csaptak össze az élvonalban, a találkozóik éppen fele, 31 a Loki sikerével végződött, 13-szor ikszeltek, a ZTE pedig 18-szor tudott nyerni.

♦ Érdekesség, hogy miközben az első 31 találkozójukból 10 lett iksz, a következő 31-ből viszont már csak három, 2001-ben, 2011-ben és 2022-ben.

♦ A hajdúságiak az előző öt találkozójukon csak egy pontot tudtak összekaparni az zalaiak ellen. Négy vereség mellett az egyetlen döntetlen tavaly áprilisban jött össze, amikor 0–0-ra végeztek a Nagyerdei Stadionban. A mérkőzés arról marad emlékezetes, hogy a büntetőt ritkán hibázó Dzsudzsák Balázs tizenegyesét kivédte Demjén Patrik. A mostanáig utolsó debreceni diadalnak már több mint három éve: 2019 novemberében a piros-fehérek Haruna Garba duplájával idegenben nyertek 2–0-ra.

♦ A Zalaegerszeg évtizedeken át többnyire veszíteni járt Debrecenbe, eddig 22-szer távozott pont nélkül, hétszer szerzett egy pontot és csak háromszor tudott nyerni Hajdú-Biharban. Ilyen először a 2002-es (1–6), majd a 2020-as (0–3) és 2021-es (1–2) nagyerdei találkozón fordult elő.

♦ Az őszi záró körben a felcsúti 1–2-vel véget ért a Loki háromfordulós veretlenségi szériája (2 diadal, 1 iksz). Jelenleg az egyetlen csapat a mezőnyben, amelynek semleges a gólkülönbsége (27–27).

♦ Amikor a Ferencváros elleni keddi bepótolt meccsen Marquinhos értékesítette a zöld-fehérek tizenegyesét, megszakadt a zalaegerszegi kapus, Demjén Patrik 299 percen át tartó góltalansági sorozata. Ricardo Moniz együttese három bajnokit követően szenvedett újra vereséget – előtte és most is a bajnoki címvédővel szemben maradt alul.

♦ A DVSC háromszor annyi pontot gyűjtött eddig otthon (15), mint vendégként (5), 4–3–1-es hazai mérlegénél csak az FTC és a Kecskemét tud jobbat felmutatni. A Nagyerdei Stadionban lejátszott legutóbbi négy bajnokijából hármat megnyert és csak a Kisvárdától kapott ki.

♦ A Zalaegerszeg viszont idegenben szerepelt jobban, 3–3–2-es a mutatója, holtversenyben a legkevesebb gólt kapta, mindössze 8-at.

♦ A debreceniek legutóbbi hat bajnokijából csak egy olyan volt, amikor háromnál kevesebb gól született.

FERENCVÁROSI TC–VASAS FC

♦ A két csapat 1916 óta íródó közös történelme során összesen 171 bajnokin találkoztak és ezek több mint a felét, 86-ot a zöld-fehérek nyertek meg. A döntetlenek száma 41, a Vasas-diadaloké 44.

♦ Ha az egyéb tétmérkőzéseket is beleszámítjuk, akkor ez lesz a 200. összecsapásuk és ezekből 99 végződött ferencvárosi sikerrel, tehát a mai lehet a 100. Fradi-győzelem a Vasas ellen.

♦ Az angyalföldi gárda is egy 100-as jubileumhoz érhet szombaton, hiszen a Fradi pályaválasztása mellett megrendezett eddigi 85 NB I-es találkozón éppen 99-szer talált be a zöld-fehéreknek. A meccsmérleg itt még jobban a IX. kerületiek felé billen: 44 győzelem, 20 iksz, 21 piros-kék siker.

♦ Az angyalföldiek bajnoki meccseken eddig rendkívül szélsőségesen szerepeltek a 2014 augusztusában átadott Groupama Arénában: kétszer nagyon kikaptak (1–5 és 2–5), 2016 augusztusában és 2017 áprilisában viszont egyaránt 2–1-re nyertek, legutóbb, 2018 májusában pedig Egerszegi Tamás 94. percben lőtt góljával vittek el egy pontot (1–1). Rajtuk kívül eddig csak a paksiak tudtak két bajnoki meccset nyerni az új Üllői úti stadionban, így a Vasas lehet az első vendégcsapat, amelynek ez háromszor sikerül, ha győzne a szombati meccsen.

♦ A toronymagasan listavezető FTC hat NB I-es meccs óta veretlen (5 győzelem, 1 iksz), legutóbb október 16-án Mezőkövesden szenvedett vereséget (1–2), azóta mindegyik találkozón legalább két gólt szerzett. Magyar csapattól tétmérkőzésen mostanáig utoljára három nappal később, az iváncsai kupatalálkozóján kapott ki, hosszabbítás után 3–2-re.

♦ A sereghajtó Vasas az egyetlen csapat most az élvonalban, amely még egyetlen tizenegyest sem rúghatott ebben a bajnokságban – igaz, ellene sem ítéltek egyet sem eddig a játékvezetők, és ebben szintén egyedül áll Kondás Elemér gárdája.

♦ A Fradi otthon hét találkozó után sem vesztett még pontot ebben a bajnokságban, a gólkülönbsége imponáló, 18–4. Legutóbb a 15. fordulóban a Paks (3–2) ellen fordult elő először a mostani kiírásban, hogy házigazdaként legalább két gólt kapott, és az is, hogy hátrányba került – ráadásul mindjárt kétszer is.

♦ A Vasas házon kívül csak a Paksot tudta megverni (1–0), és vendégként ezen kívül csupán a nyitó körben, Kecskeméten (0–0) úszta meg kapott gól nélkül. Az 1–3–3-as idegenbeli mérlegével négy csapatot is megelőz a mezőnyből.

♦ A Ferencváros a legutóbbi három bajnoki meccsét úgy nyerte meg, hogy a félidőben még döntetlen volt az állás.

♦ Kondás Elemérnek, a Vasas mesterének eddig kereken 50 százalékos a mérlege a Ferencváros ellen, 5 diadal, 5 döntetlen, 5 vereség. Ebből 14 alkalommal a Debrecent irányította, legutóbb, 2017 októberében az NB II-es Kisvárdával kiejtette a zöld-fehéreket a Magyar Kupából. Sztanyiszlav Csercseszov még csak kétszer meccselt a Vasas ellen, tavaly februárban a Magyar Kupában (2–0) , majd az augusztusi bajnokin is (1–0) győzelemre vezette a ferencvárosiakat, mindkétszer az Illovszky-stadionban.

♦ A Vasas mérkőzésein esett eddig a legkevesebb gól az NB I-ben, 16 forduló alatt mindössze 33, ami alig haladja meg a találkozónkénti 2-es átlagot (2.06).

VASÁRNAP

MEZŐKÖVESD-ZSÓRY FC–PUSKÁS AKADÉMIA FC

♦ 2013 óta 18-szor találkoztak az NB I-ben, az örökmérleg jelentős felcsúti fölényt mutat: 5 mezőkövesdi diadal, 3 döntetlen, 10 Puskás Akadémia-győzelem. Ez bizony egy találatokban szegény párharc, hiszen a mérkőzésenkénti gólátlag még a kettőt sem éri el (1.89).

♦ 2020 decemberében egy három piros lapot hozó találkozón a kövesdiek 1–0-ra megverték a felcsútiakat, azóta viszont mind az öt párviadalukat a Puskás Akadémia nyerte meg (2–0, 2–0, 2–1, 3–1 és 1–0).

♦ A borsodiak vendégeként sokáig nyeretlenek voltak az akadémisták, az első diadalukat (2–1) épp a legutóbbi alkalommal, tavaly februárban aratták – a többi hat fellépésükből 4 kövesdi győzelemmel, 2 pedig döntetlennel zárult. A Puskás AFC mindkét gólját az az Alexandru Baluta lőtte, aki öt találatával a párharc gólkirálya is.

♦ Bár a felcsútiak a dobogós helyekért, a kövesdiek pedig a kiesés elkerüléséért harcolnak, az előző öt fordulóban mégis utóbbiak gyűjtöttek több pontot, hetet, miközben Hornyák Zsolt tanítványai csak ötöt, ami a második legkevesebb a mezőnyben.

♦ A Mezőkövesd pontjainak túlnyomó többségét – 87.5 százalékát – otthon szerezte meg, 16-ból 14-et, a 4–2–2-es mérlegével azonban így is csak a középmezőnyben van a hazai tabellán. Vendéglátóként a legutóbbi négy találkozóján nem kapott ki és közben 10 pontot szedett össze.

♦ A Puskás Akadémia a bajnokság első fordulójában 1–0-ra alulmaradt a címvédő FTC otthonában, azóta viszont a hét vendégjátékán nem talált legyőzőre (2 siker, 5 döntetlen). Látogatóként ez jelenleg e leghosszabb veretlenségi széria most az NB I-ben.

♦ A Mezőkövesd védelméből legutóbb Andrej Lukic és Pillár Róbert is begyűjtötte az ötödik sárga lapját, így ők ezúttal nem játszhatnak.

ÚJPEST FC–BP. HONVÉD

♦ Bár az azonos pontszámmal a 10. és a 11. helyen álló két fővárosi klub most a bennmaradásért küzd, mégis ez a forduló legnagyobb múltú párharca. 1916 óta – a két félbeszakadt bajnokságban lejátszott találkozókat is beszámítva – már 220. alkalommal mérkőznek meg egymással. Az örökmérleg 106 újpesti győzelem, 55 iksz, 58 kispesti siker.

♦ A kispestiek a két csapat legutóbbi tíz egymás elleni bajnokijából csak kettőt tudtak megnyerni, az előző kilencből pedig csak egyet. Ezeket a győzelmeket viszont 2019 augusztusában (3–2) és tavaly márciusban (2–0) is a Szusza Ferenc Stadionban aratták a piros-feketék. Legutóbb gól nélküli döntetlenre végeztek.

♦ 2020 decemberében az Újpest pályaválasztóként 2–1-re verte a Honvédot, azóta viszont egyszer sem tudott nyerni az aktuális házigazda ebben a párosításban.

♦ Amikor a lila-fehér gárda volt a pályaválasztó, 62-szer született hazai diadal, 27-szer nyertek a dél-pestiek, 22 találkozó pedig döntetlenül végződött.

♦ Az előző öt fordulóban az Újpest szerepelt a legrosszabban az NB I-ben: Milos Kruscsics csapata ugyanis mindössze négy pontot kapart össze és egyedül a Vidi tudta legyűrni. Ezzel szemben a Honvéd két győzelmével – Zalaegerszegen nyert és otthon verte meg a Vasast – hat ponttal lett gazdagabb ebben az időszakban.

♦ Az élvonalban jelenleg ennek a két csapatnak a legrosszabb a gólkülönbsége, az újpestieké mínusz 11, a kispestieké mínusz 10. A kisvárdaiakkal együtt a lila-fehérek kapták a legtöbb gólt (29) az NB I-ben, de a vendégek is csak kettővel szedtek be kevesebbet (27).

♦ Az Újpest eddig éppen 50 százalékosan teljesített otthon (3 győzelem, 3 iksz, 3 vereség), viszont abban az élen áll, hogy kimagaslóan a lila-fehérek hazai meccsein született a legtöbb gól, 34, vagyis átlagban majdnem négy (3.77).

♦ A Honvédnak jobban ment eddig idegenben, mint hazai pályán: látogatóként 9, házigazdaként csak 7 pontot gyűjtött be. Vendégként – egyedüliként a mezőnyben – még egyszer sem ikszelt ebben a pontvadászatban (3 győzelem, 5 vereség).

♦ A kispestiek előző hat bajnokijából ötön háromnál kevesebb gólt született – a kivételt a paksi 0–5 jelenti.

KECSKEMÉTI TE–MOL FEHÉRVÁR FC


♦ 2008-tól kezdődően 15-ször csaptak össze az élvonalban, az örökmérleg alapján a fehérváriak lényegesen jobban állnak: a kecskemétiek csak 4-szer nyertek, 2 iksz és 9 Vidi-siker mellett.

♦ A KTE a két együttes előző nyolc találkozójából mindössze egyet tudott megnyerni, 2014 áprilisában hazai pályán 3–1-re verte meg a fehérváriakat. Azt a meccset egy döntetlen, majd két piros-kék diadal követte. A kecskemétiek veretlenségét épp a Vidi vette el ebben a bajnokságban, a Mol Aréna Sóstóban rendezett augusztus végi összecsapást Stopira 91. percben elért fejes gólja döntötte el (2–1).

♦ Amikor a KTE játszott otthon, 2 hazai győzelem, 1 döntetlen és 4 fehérvári diadal született. Utóbbiból kettő nagy gólkülönbségűre sikeredett, 2009 júliusában ugyanis 6–3-ra, 2013 májusában 5–1-re nyertek a Fejér megyeiek. Ez a kecskemétiek eddigi legsúlyosabb hazai veresége az élvonalban.

♦ Az újonc Kecskemét az előző tíz bajnokijából mindössze egyet vesztett el, a 14. fordulóban mezőkövesdit (1–2). Az is igaz viszont, hogy Szabó István együttese az őszi szezon végére visszaesett és a legutóbbi négy NB I-es meccsén már nem tudott győzni (3 döntetlen, 1 vereség). Ez a leghosszabb aktív nyeretlenségi széria jelenleg az élvonalban.

♦ A Vidi az előző négy bajnoki találkozójából csak egyet bukott el: Újpesten maradt alul 2–1-re a 15. fordulóban – ezen kívül 2 győzelmet és 1 döntetlent könyvelhetett el a vizsgált időszakban.

♦ A fehérváriak előző három bajnokiján mindig legalább három gól esett.

♦ A Kecskemét odahaza még nem veszített bajnokit ebben a kiírásban: 4 győzelem és 4 döntetlen a mérlege. Tétmeccset legutóbb 11 hónapja, tavaly február 28-án még az NB II-ben a Vasas ellen (0–1) vesztett a Széktói Stadionban.

♦ Nyolcból hat idegenbeli meccsét elvesztette a Vidi, mindössze Kispesten tudott nyerni (1–0) és Felcsúton ért el döntetlent, így utolsó előtti a vendégtabellán.

♦ Vágó Levente vasárnap öt sárga lap miatt nem szerepelhet a kecskemétieknél.

NB I, 2022–2023, 17. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
2023. január 28., szombat
14.30: Kisvárda–Paks (Tv: M4 Sport)Kisvárda, Várkerti StadionBognár Tamás
17.00: DVSC–ZTE (Tv: M4 Sport)Debrecen, Nagyerdei StadionKáprály Mihály
19.30: Ferencváros–Vasas (Tv: M4 Sport)Budapest, Groupama ArénaBogár Gergő
2023. január 29., vasárnap
13.00: Mezőkövesd–Puskás Akadémia (Tv: M4 Sport)Mezőkövesd,Városi Stadion
15.30: Újpest–Budapest Honvéd (Tv: M4 Sport)Budapest, Szusza Ferenc Stadion
17.30: Kecskemét–Mol Fehérvár (Tv: M4 Sport+)Kecskemét, Széktói Stadion
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 15 12 1 2 36–13 +23 37
2. Kecskeméti TE 16 6 8 2 23–16 +7 26
3. Kisvárda 16 7 4 5 27–29 –2 25
4. Puskás Akadémia 16 6 7 3 22–18 +4 25
5. Zalaegerszegi TE 16 6 4 6 25–19 +6 22
6. Paksi FC 15 6 3 6 27–26 +1 21
7. Debreceni VSC 16 5 5 6 27–27 0 20
8. Mol Fehérvár 16 5 4 7 20–23 –3 19
9. Mezőkövesd 16 4 4 8 18–26 –8 16
10. Újpest FC 16 4 4 8 19–29 –10 16
11. Budapest Honvéd 16 4 4 8 16–27 –11 16
12. Vasas FC 16 3 6 7 13–20 –7 15

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik