NB I: A vakok látni, a bénák járni kezdtek – Horváth Ferenc

Vágólapra másolva!
2016.08.14. 11:55
null
Horváth Ferenc ezúttal is hangzatos nyilatkozatot tett (Fotó: Veres Viktor)
A labdarúgó NB I 5. fordulóját követően a vezetőedzők értékelték a látottakat. A Vasas Üllői úti győzelme után Thomas Doll elmondta, még nem élt át ilyen mérkőzést, míg Michael Oenning szerint az álmodozás a szurkolóknak való. A DVSC új vezetőedzője, Leonel Pontes csapatának a jövőben jobban fel kell készülnie. Csertői Aurél és Urbányi István röviden a játékvezetőkre is kitért, míg Horváth Ferenc újabb hangzatos nyilatkozatot adott.

 

FERENCVÁROS–VASAS 1–2

THOMAS DOLL, a Ferencváros vezetőedzője: – Még nem éltem át ilyen mérkőzést, négy vagy öt gólt kellett volna szereznünk, erre vereséget szenvedtünk. Nehezen találok szavakat. Nem érzem úgy, hogy fel kellene rázni a csapatot, hiszen jól játszottunk a Vasas ellen, csak a gólok hiányoztak.

MICHAEL OENNING, a Vasas vezetőedzője: – A mérkőzés jelentős részében a Ferencváros irányított, túl mélyen visszahúzódtunk a saját kapunk elé, pedig labdarúgóink remek erőnléti állapotban vannak. Számítottunk rá, hogy kevés helyzetünk lesz, ezért nagyon örülök, hogy kettőt kihasználtunk. Öt forduló után vezetjük a bajnokságot, de az álmodozás a szurkolóknak való.

DVSC–MTK 1–1

LEONEL PONTES, a DVSC vezetőedzője: – Természetesen mindenki győzni szeretett volna, de sajnos nem sikerült. Az elején volt nagyon jó harminc perc futball, uraltuk a meccset, aztán az egyik középpályásunk hibájából kontratámadást vezethetett az ellenfél, s hátrányba kerültünk. Először a döntetlenért, aztán a győzelemért harcoltunk, és volt is rá esélyünk. Sajnos néhány játékosom helyezkedési hibája nagy veszélyt jelent, a jövőben fel kell készülnünk a veszélyes kontrákra. Támadó szellemben cseréltünk, mert nyerni akartunk. Ilyen a futball, Geoffrey Castillion jó időben volt jó helyen, mikor az első labdaérintéséből gólt lőtt…

TEODORU VASZILISZ, az MTK vezetőedzője: – Nagyon fegyelmezetten zártuk le a széleket, tudtuk, hogy a Debrecen veszélyes beadásokra képes, ezt jól megakadályoztuk. Végre gólt is szereztünk, így nyugodtan mehettünk be a szünetben az öltözőbe. Aztán a folytatásban olyan szituációból kaptunk gólt, amelyre készültünk. A meccs előtt talán aláírtam volna a döntetlent, ám így, hogy volt esélyünk a győzelemre, bosszús vagyok, hogy nem szereztünk három pontot, ráadásul kicsit koncentráltabb játékkal talán a lefújásig sikerülhetett volna megőrizni az előnyünket is. Örülök, hogy jól teljesítettek a húsz év alatti játékosaink. Fontos, hogy lehetőséget kapjanak, de – a helyezésünk alapján… – a másik oldalon ott az eredménykényszer.

BP. HONVÉD–PAKS 3–1

MARCO ROSSI, a Honvéd vezetőedzője: – Örömteli, hogy egymást követő két mérkőzést is megnyertünk, de folyamatosan fejlődnünk kell. Ezúttal a játékosaim szinte mindent betartottak a taktikából, amit kértem, és a hétközi edzéseken is megfelelően dolgoztak. De… Keveset futottak és sok volt a pontatlan átadás. A Paks kemény játéka sem kedvezett nekünk, a folytatásban azonban taktikát változtattunk, és volt három kétes szituáció, amelyből most szerencsésen kerültünk ki.

CSERTŐI AURÉL, a Paks vezetőedzője: – A kiállítással kapcsolatban azt tudom mondani, hogy az új szabály ránk vélhetően nem vonatkozik. A tendencia miatt vagyok ideges, mert már a tavasszal is tapasztaltam érdekes ítéleteket ellenünk, és igazából nem magamat, hanem a csapatot és a várost féltem. A Honvédnak megadott első tizenegyes fordulópont volt, és tényleg nem akarok összeesküvés-elméleteket gyártani, de valamiért ellenünk szigorúbbak a játékvezetők. Ugyanakkor a helyzeteink mind kimaradtak, ám a két tizenegyessel és a kiállítással esélyünk sem maradt…

VIDEOTON–MEZŐKÖVESD 2–0

HENNING BERG, a Videoton vezetőedzője: – Nagyszerűen kezdtük a meccset, megérdemelt volt az előnyünk. Sajnos a második félidőben képtelenek voltunk ugyanazon a szinten futballozni, de elég sűrű hetek vannak mögöttünk, nem csodálom, ha nem vagyunk százszázalékos állapotban. Annak viszont örülök, hogy a védekezésünk az egész meccsen stabil volt, de a jövőben aktívabban kell irányítanunk a mérkőzéseinket.

PINTÉR ATTILA, a Mezőkövesd vezetőedzője: – Sajnos kevés felkészülési mérkőzést játszottunk a bajnokság előtt, így a hibák a tétmeccseken ütköznek ki. Az első gólnál előbb luftot rúgtunk, majd nem követtük a középen érkező Pátkai Mátét, a második találat előtt pedig egy kényszerítőt nem tudtunk lekövetni. Bízom benne, idővel rendezzük a sorainkat. Kétgólos hátrányban kezdtünk nyugodtan futballozni, de addigra nagyon nehéz helyzetbe hoztuk magunkat.

HALADÁS–DVTK 3–1

MÉSZÖLY GÉZA, a Haladás vezetőedzője: – Nagyszerűen kezdtünk, az első félidőben ragyogó teljesítményt nyújtottunk, szép gólokat szereztünk. A második félidőt is jól kezdtük, két óriási helyzetünk is volt, a diósgyőriek kapusa azonban bravúrral védett. Büszke vagyok a fiúkra, ott folytatták, ahol legutóbb az MTK ellen abbahagyták, és örülök, hogy erre a szurkolók is vevők voltak. Mindig elmondjuk a játékosoknak, az első gól után se álljanak le, törekedjenek újabb és újabb gólok elérésére. Mert tudjuk, az eredmény mellett az is fontos, hogy a közönséget kiszolgáljuk. Klassz volt most is Sopronban játszani, hazai pályán érezhettük magunkat. A pályára lépő játékosok egytől egyig rászolgáltak arra, hogy bizalmat és lehetőséget kapjanak. De dicséretet érdemel például a csereként pályára lépő Tóth Máté is, aki másodszor kapott szerepet, mégis olyan higgadtan, éretten játszott, mintha már régóta az élvonalban futballozna. Szép jövő előtt áll.

HORVÁTH FERENC, a DVTK vezetőedzője: – A kapott gól sajnos rányomta a bélyegét a mérkőzésre. Az első félidőt átaludtuk, értékelhetetlen teljesítményt nyújtottunk. Hiányzott a játékunkból az akarat, a párharc, a passz és a lövés is. A második félidőben aztán a vakok látni, a bénák járni kezdtek, és nagyjából azt nyújtottuk, amit elvártam. Mindig tudtam, hogy csapatom szélsőséges teljesítményre képes, azt azonban nem, hogy ennyire. A szünetben a játékosok önbecsülésére igyekeztem hatni. Megkérdeztem tőlük, nem zavarja-e őket, hogy ennyi gólt kapnak, és tulajdonképpen szórakoznak velük. A második félidőben választ adtak, de az már késő volt. Ennél többre van szükség. A sérülések miatt küszködünk problémákkal, de azért vagyok edző, hogy ezeket megoldjam. A játékosok pedig azért játékosok, hogy minden körülmények között a legjobbat nyújtsák. Ehelyett a csapatom saját magát teszi tönkre.

ÚJPEST–GYIRMÓT 3–1

NEBOJSA VIGNJEVICS, az Újpest vezetőedzője: – A játékosok azt hitték, a Gyirmót „feltartott kézzel” áll ki, és könnyen megszerezzük a három pontot. Ehhez képest nagyon szervezett, veszélyesen futballozó ellenféllel találtuk magunkat szembe, szerencsénk volt, hogy az első félidőben nem kaptunk egynél több gólt. Később jobb volt a hozzáállás, sokkal agresszívebben játszottunk, és az egyéni megoldások helyett végre a csapatmunka került túlsúlyba. Az a fajta hozzáállás, ami az első félidőben jellemzett minket, soha egyetlen csapat ellen sem elfogadható, de ez legalább tanulság volt számunkra a folytatásra. A győzelemnek természetesen örülök. Lázok János erőnlétileg nem volt a topon, fáradtnak tűnt, és bár voltak lehetőségei, nem azt a Lázokot láttuk a pályán, akit az előző két-három mérkőzésen, ezért cseréltem le a szünetben.

URBÁNYI ISTVÁN, a Gyirmót vezetőedzője: – Ha kicsit nagyobb rutinunk van és elszántabbak vagyunk, megszerezhettük volna a második gólt is, akkor esélyünk lett volna a pontszerzésre. Volt néhány kontratámadásunk, amelyet végig kellett volna vezetni. Sajnos nem vagyunk elég versenyképesek ahhoz, hogy jól jöjjünk ki egy-egy adok-kapokból. Semmiképpen sem úgy vágunk neki a szerdai, Ferencváros elleni hazai meccsnek, hogy számolgatjuk, hány gólt kaptunk eddig. Szervezetten kell futballoznunk a Fradi ellen is, de persze tudjuk, nem lesz könnyű, miután a bajnokság egyik legerősebb csapatával találkozunk. Ráadásul van hét-nyolc hiányzónk is, és úgy néz ki, még egy játékosunk kiesett. Filkor Attilának valószínűleg eltört az orra, szerinte lekönyökölték, ám a sárga vagy a piros lap szóba sem került, a játékvezető azt mondta, az ellenfél játékosa nem fegyverként használta a kezét – mi lett volna, ha fegyverként használja?! A helyezkedési hibáink miatt kaptunk ki.

NB I, 2016–2017, 5. FORDULÓ
AUGUSZTUS 13., SZOMBAT HELYSZÍN
NÉZŐSZÁMOK
Újpest–Gyirmót FC Győr 3–1
Budapest, Illovszky Rudolf Stadion 3000*
Videoton–Mezőkövesd 2–0
Felcsút, Pancho Aréna 1539
Honvéd–Paks 3–1
Budapest, Bozsik József Stadion 1461
Haladás–DVTK 3–1
Sopron, Városi Stadion 1768
DVSC–MTK 1–1 Debrecen, Nagyerdei Stadion 4091
Ferencváros–Vasas 1–2 Budapest, Groupama Aréna 6843
*Becsült adat
AZ ÁLLÁS
1. Vasas FC 5 4 1 8– 4 +4 12
2. Ferencvárosi TC 5 3 1 1 11– 5 +6 10
3. Budapest Honvéd 5 3 1 1 9– 3 +6 10
4. Újpest FC 5 3 2 6– 5 +1 9
5. Debreceni VSC 5 2 2 1 8– 5 +3 8
6. Szombathelyi Haladás 5 2 2 1 8– 6 +2 8
7. Videoton FC 5 2 1 2 9– 5 +4 7
8. Diósgyőri VTK 5 2 3 7–14 –7 6
9. Mezőkövesd Zsóry FC 5 1 2 2 4– 6 –2 5
10. Paksi FC 5 3 2 3– 6 –3 3
11. MTK Budapest 5 2 3 1– 5 –4 2
12. Gyirmót FC Győr 5 2 3 3–13 –10 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik