NB I: a szezon leggyengébb fordulója volt a hétvégi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.18. 14:04
null
Rózsa Dániel újra a legjobb kapus lett (Fotó: Szabó Miklós)
A szezon leggyengébb fordulója volt az NB I-ben a 12., a legjobb játékosok Instat-index alapján számított átlagértéke ezúttal volt a legalacsonyabb, ráadásul volt három, rendkívül alacsony számokat hozó találkozó. A hétvége álomcsapatába a Ferencvárost legyőző Szombathelyi Haladásból négyen, a listavezető Vasasból hárman is bekerültek, de az FTC és az MTK is adott játékost a legjobb tizenegybe.

Kezdjük a pozitívumokkal! A legjobb kapus az első harmad legjobbja, a Ferencváros ellen parádésan védő Rózsa Dániel(251-es InStat-index) lett, aki továbbra is kimagasló teljesítménnyel pótolja Király Gábort.

A Haladás ellen kiállították Emir Dilavert(237), ám így is ő volt a forduló legjobb jobbhátvédje, és bár a Fradi két gólt kapott, Leandro(248) is odakerült a legjobbak közé. Kiemelkedő teljesítményt nyújtott Hegedűs János(247) is, aki gólpasszt adott a Fradi ellen, majd be is talált a címvédő kapujába, de azt már sípszó után tette.

A Haladás fiatal hátvédje először került be álomcsapatunkba, csakúgy, mint a Vasas kapujába betaláló Vadnai Dániel (260), aki először lett a legjobb, megelőzve a korábban többször bekerülő Mohl Dávidot (159), Stopirát (186) vagy Cristian Ramírezt (212). Érdekes, hogy ezúttal két további balbekk is közel volt a legjobbakhoz: Bosnjak Predrag (251) és Hangya Szilveszter (233).

A sort újabb Hali-játékos folytatja, a Fradi kapujába (szabályosan) betaláló Gaál Bálint (232), aki szintén először lett álomcsapattag, éppúgy, mint a válogatottban Lettország ellen pályára lépő Vida Máté (230). Iszlai Bence (250) ugyanakkor már harmadszor volt ott a legjobbak között.

A támadósorban is vannak debütánsok, méghozzá két Vasas-játékos, az MTK ellen duplázó Mahir Saglik(314), aki a forduló legjobbja lett, valamint Remili Mohamed (263). Torghelle Sándor (237) már másodszor került be, miután bevette az angyalföldiek kapuját.

Pocsék meccsre sikeredett a Gyirmót–Mezőkövesd összecsapás (Fotó: Koncz György)
Pocsék meccsre sikeredett a Gyirmót–Mezőkövesd összecsapás (Fotó: Koncz György)

És akkor nézzük a negatívumokat is… A televízió is közvetítette a Gyirmót–Mezőkövesd összecsapást, de ha valaki ezzel a meccsel döntött úgy, hogy meg akarja szeretni a magyar labdarúgást, elképzelhető, hogy egy életre elfordult tőle. A találkozón senki sem (!) érte el a 200-as indexet, sőt még a 180-at sem, a legjobb a találkozó egyetlen gólját szerző Ulysse Diallo (175) lett, de többen 130 alatti teljesítményt nyújtottak!

A Honvéd–Újpest sem volt az igazi, a liláknál csak Balogh Balázs (204) nyújtott 200-asnál jobb produkciót, a Honvédnál is csak hárman, ahogy a Paksnál is ugyanez volt a helyzet a DVSC elleni találkozón, a Lokiból pedig csak négyen teljesítettek 200-as index felett.

További érdekesség még, hogy a számok alapján a DVTK nem futballozott sokkal jobban, mint eddig, a Videoton azonban jócskán elmaradt az eddig mutatott teljesítményétől, így kikapott Horváth Ferenc együttesétől. Nem véletlen, hogy a legjobbak csak két meccsből (Haladás–FTC és Vasas–MTK) kerültek ki.

A 12. FORDULÓ INSTAT-ÁLOMCSAPATA
Rózsa Dániel
(Haladás, 251-es index) – Emir Dilaver (FTC, 237), Hegedűs János (Haladás, 247), Leandro (FTC, 248), Vadnai Dániel (MTK, 260) – Gaál Bálint (Haladás, 232), Vida Máté (Vasas, 230), Iszlai Bence (Haladás, 250) – Remili Mohamed (Vasas, 263), Torghelle Sándor (MTK, 237) Mahir Saglik (Vasas, 314)

Az InStat-index az InStat statisztikai elemzőrendszer egy játékosra vonatkozó teljes teljesítménymutatója. Ez az összes megmozdulás indexe alapján jön ki, de a posztspecifikus mutatók súlyozottan szerepelnek a rendszerben (így például egy védőnél a párharcok, egy támadónál a kulcspasszok, lövések számítanak jobban).
NB I, 2016–2017, 12. FORDULÓ
OKTÓBER 15., SZOMBATHELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Gyirmót–Mezőkövesd 0–1Győr-Gyirmót, Alcufer StadionFarkas Ádám
1100
Haladás–Ferencváros 2–0
Sopron, Soproni Városi StadionSolymosi Péter
4138
Bp. Honvéd–Újpest 1–1
Budapest, Bozsik József Stadion
Andó-Szabó Sándor2713
Paks–DVSC 1–1Paks, Paksi StadionSzőts Gergely
836
Vasas–MTK 3–2
Budapest, Illovszky Rudolf StadionVad II István
3754
DVTK–Videoton 2–0Miskolc, DVTK StadionKassai Viktor2472
AZ ÁLLÁS
1. Vasas FC1281319–9+1025
2. Szombathelyi Haladás1263316–12+421
3. Videoton FC1262424–14+1020
4. Ferencvárosi TC1254322–16+619
5. Budapest Honvéd1253418–11+718
6. Újpest FC1244417–16+116
7. Debreceni VSC1243516–18–215
8. Mezőkövesd Zsóry FC1234512–19–713
9. MTK Budapest123457–14–713
10. Gyirmót FC Győr123456–15–913
11. Paksi FC1226410–13–312
12. Diósgyőri VTK1232713–23–1011

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik