NB I: A meccs előtt aláírtuk volna az ikszet, így azért savanyú a szőlő – Böde Dániel

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2020.08.23. 09:27
A Mol Fehérvár hazai pályán csak a 92. percben tudott egyenlíteni a Paks ellen a labdarúgó NB I 2. fordulójában. A vendégektől Böde Dániel beszélt az NSO Tv-nek arról, elégedettek-e az egy ponttal. 

„Ha a meccs előtt azt mondják, 1–1-es döntetlent játszunk a Mol Fehérvárral, lehet, alá is írtuk volna. Így azért savanyú a szőlőmondta a csatár. – Akkor sem lettem volna bosszús, ha ellenfelünk korábban berúgja azt a két nagy helyzetét, azzal nem tudtunk volna mit csinálni. De így, hogy a 92. percben vezettünk, és pontrúgásból kaptunk gólt, elég bosszantó.

Videónkban arról is beszél, egyetért-e a gólt szerző csapattársával, Szélpál Norberttel, aki szerint már a zsebükben érezték a három pontot, ezért nem koncentráltak eléggé a Fehévár pontrúgásánál. Illetve az is szóba kerül, mi kell ahhoz, hogy a Paks eredményes legyen a folytatásban.

LABDARÚGÓ NB I
2. FORDULÓ

Mol Fehérvár FC–Paksi FC 1–1(Hodzic 92., ill. Szélpál 80.)
Székesfehérvár,Mol Aréna Sóstó,3231néző.V:Karakó

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. MTK Budapest2114–2+24
2. Újpest FC112–1+13
2. Diósgyőri VTK112–1+13
2. Budafoki MTE112–1+13
5. Zalaegerszegi TE224–402
5. Mol Fehérvár224–402
7. Ferencvárosi TC111–101
8. Paksi FC2112–3–11
8. Mezőkövesd2112–3–11
10. Puskás Akadémia00–000
11. Kisvárda111–2–10
12. Budapest Honvéd111–3–20
NB I, 2020–2021, 2. FORDULÓ
AUGUSZTUS 21., PÉNTEKHELYSZÍNNÉZŐSZÁM
JÁTÉKVEZETŐ
Mezőkövesd–ZTE 1–1Mezőkövesd,Városi Stadion2018Solymosi Péter
MTK–Budapest Honvéd 3–1Budapest,Új Hidegkuti Nándor Stadion3199Pillók Ádám
AUGUSZTUS 22., SZOMBAT
Mol Fehérvár–Paks 1–1
Székesfehérvár,Mol Aréna Sóstó3231
Karakó Ferenc
AUGUSZTUS 23., VASÁRNAP
17.45:Újpest–Budafok
Budapest,Szusza Ferenc StadionZierkelbach Péter
SZEPTEMBER 4., PÉNTEK
20.00:Kisvárda–Puskás AkadémiaKisvárda,Várkerti Stadion
A FERENCVÁROS–DVTK BAJNOKIT ELHALASZTOTTÁK!
Az NB I állása és a góllövőlista itt!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik