Courts úgy látta: csapata irányított a mérkőzés elején (Fotó: Török Attila)

 

A Honvéd trénere, Tam Courts szerint a találkozó elején csapata jól játszott.

„Tudtuk uralni és irányítani a játékot, sikerült megvalósítani az első húsz percben, ami a taktika lett volna. Aztán kaptuk a két gólt sorban egyéni hibákból. A Fehérvár rendkívül jó csapat, kétgólos hátrányban egy ilyen gárda ellen szenvedéssé válik a mérkőzés. Próbáltunk kapaszkodni és nyomni, javítani a helyzeten, de emiatt megnyílt a védelem, ami pedig a Fehérvár malmára hajtotta a vizet. Megérdemelten nyert az ellenfél, mert kihasználta a hibáinkat.”

A Nemzeti Sport felvetette a vezetőedzőnek, hogy a kispestiek még nem szereztek gólt a bajnokságban (egyébként a liga egyetlen csapataként).

„Az elmúlt két meccsen tényleg nem szereztünk gólt, de voltak helyzeteink, bár nem túl sok. A mai meccsen például a második félidőben. A saját hibáink miatt kötöttünk ki ott, ahol vagyunk. Nem tudtuk tartani a Fehérvárt. Változtatni kell, fejlődni, ezt tudjuk, ahogy azt is, hogy gyorsan kell a változás.”

TAM COURTS SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

A Mol Fehérvár vezetőedzője, Michael Boris nagyon boldog volt az eredmény miatt.

„Örülök, hogy a csütörtöki meccs után újra gólokat tudtunk lőni. A Paks elleni vereség után nem voltam ennyire boldog, akkor nem teljesítettünk ilyen jól. Az első húsz-huszonöt perc kicsit nehéz volt, mert az ellenfél felállást változtatott, ami talán a tisztelet jele is. De jól reagáltuk le, jól bántunk a labdával, ügyesen játszottuk előre, kifejezetten jól érkeztünk a tizenhatoshoz, kétszer is betaláltunk pontrúgás után, úgyhogy ez most jónak tűnik. De továbbra is alázatosak maradunk, és készülünk a következő mérkőzésekre.”

MICHAEL BORIS SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

„Fizetnem kell a csapatnak” – nem számított a debütálására a 18 éves tehetség

LABDARÚGÓ NB I
2. FORDULÓ

Mol Fehérvár FC–Budapest Honvéd 4–0 (Dárdai P. 30., Kodro 34., Bamgboye 71., Zivzivadze 83.)
Székesfehérvár,
Mol Aréna Sóstó, 3517 néző. Vezette: Vad II

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

AZ ÁLLÁS
1. Kisvárda 2 1 1 6–4 +2  4
2. Paksi FC 2 1 1 4–2 +2  4
3. Mol Fehérvár 2 1 1 4–2 +2  3
4. Puskás Akadémia 2 1 1 2–1 +1  3
5. Zalaegerszegi TE 1 1 1–0 +1  3
5. Ferencvárosi TC 1 1 1–0 +1  3
7. Debreceni VSC 2 2 3–3 0 2
8. Vasas FC 2 2 2–2 0 2
9. Kecskeméti TE 2 2 1–1 0 2
10. Mezőkövesd 2 1 1 3–5 –2  1
11. Újpest FC 2 1 1 1–3 –2  1
12. Budapest Honvéd 2 2 0–5 –5  0
NB I, 2022–23, 2. FORDULÓ
 HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Augusztus 5., péntek
Vasas FC–Paksi FC 2–2
Budapest, Illovszky Rudolf StadionPillók Ádám
2429
Augusztus 6., szombat
DVSC–Kecskeméti TE 1–1Debrecen, Nagyerdei Stadion
Káprály Mihály
4724
Augusztus 7., vasárnap
Kisvárda–Mezőkövesd 4–2Kisvárda, Várkerti Stadion
Andó-Szabó Sándor 
1927
Puskás Akadémia–Újpest 2–0
Felcsút, Pancho ArénaBognár Tamás 
2000
Mol Fehérvár–Budapest Honvéd 4–0
Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó
Vad II István
3517
A Zalaegerszeg–Ferencváros bajnokit elhalasztották.