NB I: a Haladás kedden folytatja a tárgyalásokat Mészöllyel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.08. 14:28
Múlt csütörtökön már egyeztetett a Haladás vezetése Mészöly Gézával a folytatásról, kedden folytatódnak a tárgyalások – számolt be róla a szombathelyiek hivatalos honlapja, a haladas.hu.

Múlt csütörtökön több órán keresztül tárgyalt a Haladás klubvezetése a négy bajnokijából kettőt megnyerő (Nyíregyháza 3–1, Puskás Akadémia 3–0), két mérkőzését elveszítő (Győri ETO 2–3, MTK 0–2), a csapatot az NB I-ben tartó Mészöly Gézával a folytatásról. Megegyezés ugyan nem született, a felek azonban szeretnék folytatni a megkezdett munkát – a szándék tehát megvan.

A tárgyalások kedden folytatódnak, ám a klub hivatalos honlapja hozzáteszi, hogy ha holnap meg is egyezik a Haladás Mészöllyel, hivatalosan csak a tulajdonosi taggyűlés után nevezheti ki a trénert.

A zöld-fehérekkel kapcsolatos hír, hogy a bajnokság végén lejárt Jagodics Márk szerződése. A védőként és középpályásként is bevethető futballistának három évre szóló szerződést ajánlott a klub, a játékos még nem adott választ.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL

Érkezők: Király Gábor (Fulham – Anglia)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Farkas Márk (Kisvárda, ?), Hanzl Máté (Siófok, ?), Andrij Jefremov (ukrán, OFC Gabcíkovo, Bős – Szlovákia, ?), Kulcsár Kornél (Mezőkövesd), Medgyes Zoltán (Mezőkövesd, ?), Nagy Olivér (Ceahlaul Piatra Neamt – Románia, ?), Varga Gábor (Ajka, ?), Zsirai Martin (Ajka, ?)

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Raffaele Alcibiade (olasz, Bp. Honvéd, kölcsön után végleg)
Távozók: Rózsa Dániel (szabadon igazolható, érdeklődnek iránta: Vasas)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Raffaele Alcibiade (olasz, Bp. Honvéd?), Laurentiu Branescu (román, Juventus – a Juventus és a Virtus Lanciano közös tulajdona – Olaszország)
Távozhatnak: Iszlai Bence (szabadon igazolható), Jagodics Márk (szabadon igazolható), Andrea Mancini (olasz, szabadon igazolható, érdeklődnek iránta: DC United – Egyesült Államok, Nova Gorica – Szlovénia,), Tommaso Rocchi (lejárt a szerződése, érdeklődnek iránta: Nova Gorica – Szlovénia)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik