NB I: A Fradi ellen túlestem az izgalmon, most már nem ért meglepetés – Nagy Zsombor

Vágólapra másolva!
2020.08.22. 09:00
Az MTK 3–1-es győzelmet aratott a Budapest Honvéd felett a labdarúgó NB I 2. fordulójában. A mérkőzés után a kék-fehérek 22 éves védőjével, Nagy Zsomborral beszélgetett az NSO Tv, aki a Ferencváros ellen mutatkozott be az élvonalban. 

Az első fordulóban Pintér Ádám sérülése miatt az utolsó pillanatban került be a kezdőbe, a Honvéd ellen azonban már úgy készült, hogy biztosan pályára fogja küldeni Michael Boris.

„A Fradi elleni meccsen túllendültem az izgalmon, a Honvéd ellen már fejben is száz százalékosan készülten. Tudtam, mire számíthatok, nem ért semmi meglepetésként.”

Videónkban beszél arról, mennyire elégedett azzal, hogy az MTK védelme mindössze két gólt kapott a bajnok és a kupagyőztes ellen. Kitér arra is, hogy mekkora szerepe van az erőnléti edzőnek abban, hogy a meccs végére is bőven marad energiájuk, s elárulja, Michael Boris mit mondott nekik a találkozó után az öltözőben.

LABDARÚGÓ NB I

2. FORDULÓ
MTK–Budapest Honvéd 3–1(Gera D. 16., Herrera 66., Katona M. 78., ill. Gazdag 26.)
Budapest,Új Hidegkuti Nándor Stadion,3199néző.Vezette:Pillók

A MÉRKŐZÉS ÉLŐ, SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSÁT IDE KATTINTVA KÖVETHETI!

AZ NB I ÁLLÁSA
1. MTK Budapest2114–2+24
2. Újpest FC112–1+13
2. Diósgyőri VTK112–1+13
2. Budafoki MTE112–1+13
5. Zalaegerszegi TE224–402
6. Mol Fehérvár113–301
7. Ferencvárosi TC111–101
8. Mezőkövesd2112–3–11
9. Puskás Akadémia00–000
10. Paksi FC111–2–10
10. Kisvárda111–2–10
12. Budapest Honvéd111–3–20
NB I, 2020–2021, 2. FORDULÓ
AUGUSZTUS 21., PÉNTEKHELYSZÍNNÉZŐSZÁM
JÁTÉKVEZETŐ
Mezőkövesd–ZTE 1–1Mezőkövesd,Városi Stadion2018Solymosi Péter
MTK–Budapest Honvéd 3–1Budapest,Új Hidegkuti Nándor Stadion3199Pillók Ádám
AUGUSZTUS 22., SZOMBAT
21.00:Mol Fehérvár–PaksSzékesfehérvár,Mol Aréna Sóstó
AUGUSZTUS 23., VASÁRNAP
17.45:Újpest–Budafok
Budapest,Szusza Ferenc Stadion
SZEPTEMBER 5., SZOMBAT
16.30:Kisvárda–Puskás AkadémiaKisvárda,Várkerti Stadion
A FERENCVÁROS–DVTK BAJNOKIT ELHALASZTOTTÁK!
Az NB I állása és a góllövőlista itt!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik