NB I: A csapattársaim és a családom segít, hogy lelkileg ne zuhanjak össze – Banai

CS. A.CS. A.
Vágólapra másolva!
2022.10.05. 10:49
null
Banai Dávid idén már nem fog védeni (Fotó: Szabó Miklós)
Az Újpest FC kapusa felgyógyult a bokaszalag-húzódásából, ám újra kidőlt a sorból: vállsérülése miatt ebben az évben már nem védhet.

Rájár a rúd Banai Dávidra – az Újpest FC kapusának egy hónapja meghúzódott a bokaszalagja a Ferencváros elleni vesztes meccs (0–6) előtti edzésen, így ki kellett hagynia a derbit. Felépült, de az első edzések egyikén egy vetődés után két vállszalagja is elszakadt, s mivel a várható felépülési időtartam körülbelül öt-hat hét, ebben az évben már szinte biztosan nem láthatjuk a lila-fehérek kapujában.

„Teljesen ártalmatlan szituációban történt meg a baj – emlékezett vissza lapunknak Banai Dávid, az újpestiek 28 éves kapusa. – Sprint után kellett vetődni, de a földre érkezést követően letapadt a vállam, a teljes testemmel kifordultam, a szegycsontom is elmozdult kissé. Az edzés hevében nem éreztem, hogy nagy lenne a baj, de ahogyan kihűltek az izmok, úgy fájt egyre inkább a jobb vállam. A diagnózis szerint nincs törés, de két vállszalagom elszakadt – mondanom sem kell, az alvás sem nagyon ment az első napokban, megfordulni sem tudtam… Rögzítőben is volt a kezem, már a rehabilitációs munkát végzem, s közben a lábamat is eddzük, mert jó erőben akarok visszatérni a pályára. Erre reálisan ebben az évben már nem lesz alkalmam, ugyanis jó egy hónap múlva vége az őszi idénynek, a felépülési idő viszont körülbelül másfél hónap. Így nem is siettetjük a gyógyulást, felesleges, az a cél, hogy a téli felkészülésnek százszázalékos állapotban vágjak neki. A csapattársaim mellett a családom segít, hogy lelkileg ne zuhanjak össze – előre nézek, más út úgy sincs.”

Gyógyírt jelenthet a kapusnak, hogy csapata a legutóbbi két bajnokiját megnyerte (Vasas 2–1, Kisvárda 4–0), így ellépett a kieső helyekről. Az Újpest kapujában az egy hónapja érkező egyszeres szerb válogatott kapus, Djordje Nikolics állt mindkét mérkőzésen.

„Nagyon kellett ez a két siker, végre elindultunk felfelé a tabellán. Persze még ott állunk a veszélyzónában, de talán kicsit nyugalmasabb helyzetbe kerültünk. Az új kapussal eddig nagyon kevés időt edzhettem együtt a sérüléseim miatt, de a célom nyilván nem lehet más, mint visszaverekedni magam a kezdőcsapatba!”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik