NB I: 2–0 után a játékosok talán elhitték, megvan a győzelem – Szerhij Rebrov

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2021.02.14. 19:50
null
Rebrov szerint talán a játékosok elhitték 2–0 után, hogy megvan a meccs (Fotó: Török Attila)
Kétgólos hátrányból egyenlítve egy pontot otthon tartott a Mezőkövesd a Ferencváros ellen a labdarúgó NB I 21. fordulójában. A mérkőzés után a két vezetőedző értékelt, Pintért Attila kitért a Vasashoz távozó Berecz Zsomborra is. 


Szerhij Rebrov,
a Ferencváros vezetőedzője a következőket mondta.

„A téli mérkőzések mindig nehezek. Kettő-nullás vezetésünk után a játékosok talán elhitték, hogy megvan a győzelem. Mennünk kell tovább, hiszen nyolc meccset játszunk zsinórban. Próbálkoztunk a nehéz pályához alkalmazkodni, tudtuk, hogy a Mezőkövesd nyomást fog ránk helyezni az első tizenöt percben. Ekkor nem is voltunk a tizenhatoson belül elég magabiztosak, de aztán nagyobb hangsúlyt fektettünk a labdavesztések elkerülésére. A második félidőben egyes második labdákat nem sikerült kontrollálni megfelelően, és a Mezőkövesd egyenlített. Nem gondoltam a kétgólos vezetés birtokában, hogy ez a meccs már megvan, és le kellene ülni, ezért is próbáltam megerősíteni a cserékkel a középpályát. Ha abból a szempontból nézzük, hogy nem tudtunk nyerni, akkor nyilván a cserejátékosok nem tudtak annyit hozzátenni a játékhoz, amennyit kellett volna."

Pintér Attila azzal kezdte a sajtótájékoztatót, hogy köszönetet mondott Berecz Zsombornak az eddigi munkájáért.A mérkőzés után a Vasas be is jelentette, hogy az angyalföldi nevelésű középpályás visszatér a klubhoz.

„A szakmai stáb és a játékostársak nevében szeretném megköszönni a hozzáállását, büszke vagyok, hogy ilyen mentalitású játékossal dolgozhattam. Az élet úgy hozta, hogy ez volt az utolsó mérkőzése a Mezőkövesdben. Nagyon fontos játékos esik ki a csapatból, de tettünk és teszünk is lépéseket azért, hogy őt pótoljuk. Már igazoltunk egy játékost, s jelenleg is zajlanak tárgyalások, de nincs könnyű dolgunk. Mi nem rendelkezünk olyan költségvetéssel, hogy négyszázezer-ötszázezer eurót húzzunk ki a zsebünkből, és megvegyünk egy Berecz Zsombor szintű játékost. Azon dolgozunk, hogy ezt a helyzetet megoldjuk.”

Pintér Attila Berecz Zsombortól is elköszönt a mérkőzés után (Fotó: Török Attila)
Pintér Attila Berecz Zsombortól is elköszönt a mérkőzés után (Fotó: Török Attila)

A Mezőkövesd vezetőedzője a Ferencváros elleni döntetlent így értékelte.

„Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, több lehetőségünk is volt, hogy megszerezzük a vezetést. Aztán kicsit kapkodóvá vált a játékunk, egy-két labdarúgónk lassan járatta a labdát, körülményes volt. A gyengébb egyéni teljesítmények pedig rányomták a bélyegét a csapatjátékra. A szünetben változtattunk, elmondtam, mit várok el, milyen rendszerre váltunk, s ha nem tudunk újítani, akkor egy másikat fogunk alkalmazni, állandó nyomást gyakorolva az ellenfélre. A cserék mindegyike hozzátette a magáét, s úgy jöttünk vissza az európai kupaporondon is bizonyító Ferencváros ellen, hogy kettő-kettőnél még nekünk volt meccslabdánk. Nem értem az első félidőt, a másodikhoz viszont gratulálok a srácoknak, ezen az úton kell továbbmenni.

LABDARÚGÓ NB I
21. FORDULÓ
Mezőkövesd Zsóry FC–Ferencvárosi TC 2–2
(Besirovic 61., Jurina 75., ill. Somália 32., F. Boli 50.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC21155144–12+3250
2. Puskás Akadémia21113729–28 +136
3. Mol Fehérvár2196643–25+1833
4. MTK Budapest2195731–28 +332
5. Kisvárda2187622–25 –331
6. Paksi FC2185842–40 +229
7. Mezőkövesd2185823–27 –429
8. Újpest FC21741026–45–1925
9. Budafoki MTE21651027–39–1223
10. Zalaegerszegi TE21641137–41 –422
11. Budapest Honvéd2157932–32 022
12. Diósgyőri VTK21521423–37–1417
NB I, 2020–2021, 21. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
FEBRUÁR 12., PÉNTEK
Újpest–Diósgyőri VTK 1–0
Budapest,Szusza Ferenc StadionBogár Gergő
FEBRUÁR 13., SZOMBAT
Puskás Akadémia–Paks 3–2Felcsút,Pancho Aréna
Káprály Mihály
Kisvárda–ZTE 2–1Budapest,Szusza Ferenc StadionErdős József
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik