A Rákóczi nem tudta kihasználni emberelőnyét Újpesten

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.08. 17:55
null
Nem bírt egymással az Újpest és a Kaposvár (Fotó:Földi Imre)<br />
A labdarúgó NB I tizenkilencedik fordulójában az Újpest hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a Kaposvárral úgy, hogy a teljes második félidőben emberelőnyben voltak a vendégek.

NB I, 19. FORDULÓ
Újpest FC–Kaposvári Rákóczi 1–1 (Lázár B. 20., ill. Kink 27.)

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL

Nem akármilyen felvezetést kapott az Újpest–Kaposvár bajnoki, hiszen nem sokkal a találkozó előtt látott napvilágot, hogy akár meg is szűnhet a lila-fehér egyesület. Ebben a helyzetben kapóra jött Nebojsa Vignjevics legénységének, hogy az a Rákóczi látogatott el hozzájuk, amely a leggyengébb idegenbeli mérleggel rendelkezik az élvonalban – igaz, az Újpest sem lehet éppen büszke hazai mérlegére. A kezdőcsapatokat meglátva újra kiviláglott, hogy mindkét oldalon az idegenlégiósokra építve próbálják meg elérni a célokat, a felzárkózást, illetve a bennmaradást: a vendégeknél két magyar játékos jutott a kezdőbe, a fővárosiaknál 11 légiós a keretbe.

Az első találatot két magyar futballista hozta össze, bár ennek az egyik egyáltalán nem örült, Lázár Bence lövése ugyanis a közbelépő Kovács Olivérről pattant a bal sarokba: 1–0! A hazai gól ellenére a vendégek sokkal veszélyesebben futballoztak, két-három helyzetük közül azonban csak egyet értékesítettek a szünet előtt, az egy az egy elleni helyzetét higgadtan megoldó Tarmo Kink révén: 1–1!

Ehhez a találathoz is kellett egy védő, mégpedig a borzalmasan helyezkedő Jonathan Heris, aki a múlt héten, a Honvéd ellen sem remekelt – ezt elmondhatja magáról a szintén belga Pierre-Yves Ngawa is, aki most sem parádézott: a szünet előtt nem sokkal kiállíttatta magát, teljesen fölöslegesen felborítva a 16-os előtt Dragos Firtulescut.

Keményen küzdött a fordulást követően az Újpest, erőszakosan tördelte a játékot a középpályán, emígyen a mérkőzés élvezeti értéke erősen lecsökkent, de nem talált fogást a lila-fehéreken a Kaposvár. Sőt előbb Kabát Péter lövését kellett védenie Safet Jahicnak, majd Litauszki Róbert kihagyta az év ziccerét, közvetlen közelről az üres kapu mellé térdelve a labdát.

A legvégén a csereként beálló Haruna Jammeh is kihagyott egy ajtó-ablak ziccert, így ebből a szempontból is igazságosnak tűnik az egy egyes döntetlen. Mindkét csapat csalódottan hagyta el a pályát: az egyetlen pont kevés a Kaposvárnak, Újpesten pedig fehér asztalon és zöld gyepen is komolyak a gondok.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!


LABDARÚGÓ NB I, 19. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)
Március 7., péntek
19.00
Lombard Pápa–Mezőkövesd 1–1Vad II István
Március 8., szombat
14.00

KTE-Phoenix Mecano–Diósgyőri VTK 1–1

Németh Ádám
16.00
Puskás Akadémia FC–Budapest Honvéd 0–4 Farkas Ádám
16.00
MTK Budapest–Ferencváros 3–2Andó-Szabó Sándor
18.00
Újpest FC–Kaposvári Rákóczi 1–1 Iványi Zoltán
20.00
Győri ETO FC–Pécsi MFC 2–5Kassai Viktor
Március 9., vasárnap
16.30
Debreceni VSC-Teva–Szombathelyi Haladás (Tv: M1)Erdős József
18.30
MVM-Paks–Videoton FC (Tv: Sport2) Fábián Mihály
TABELLA ♦ GÓLLÖVŐLISTA ♦ MENETREND ♦ EREDMÉNYEK
AZ ÁLLÁS
1. DVSC-Teva 18 11 5 2 42–20 +22 38
2. Videoton FC 18 10 4 4 34–16 +18 34
3. Győri ETO 19 8 7 4 30–25 +5 31
4. Diósgyőri VTK 19 7 9 3 31–23 +8 30
5. Budapest Honvéd 19 8 5 6 30–23 +7 29
6. Pécsi MFC 19 8 5 6 33–30 +3 29
7. Ferencváros 19 8 4 7 30–30 0 28
8. Haladás 18 7 7 4 27–21 +6 28
9. Lombard Pápa FC 19 7 4 8 23–26 –3 25
10. Kecskeméti TE 19 6 7 6 26–32 –6 25
11. Újpest FC 19 5 7 7 33–35 –2 22
12. Puskás Akadémia FC 19 5 5 9 22–36 –14 20
13. Mezőkövesd 19 5 4 10 22–33 –11 19
14. MTK Budapest 19 4 7 8 21–23 –2 19
15. MVM Paks 18 4 5 9 21–30 –9 17
16. Kaposvári Rákóczi 19 2 5 12 17–39 –22 11
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik