NB I: 19 éves játékosával kötött profi szerződést a KTE

Vágólapra másolva!
2023.01.25. 14:31
null
Major Szabolcs profi szerződést írt alá Kecskeméten (Fotó: KTE)
A labdarúgó NB I-ben jelenleg második Kecskeméti TE a hivatalos honlapján bejelentette, hogy profi szerződést kötött az eddig a tartalékcsapatában szereplő 19 éves Major Szabolccsal.

 

A 2003-as születésű Major Szabolcs Algyőn kezdett futballozni, majd a Tisza Volán és a SZEOL után a Honvéd-MFA akadémiájára került. 2018 februárjában igazolt Kecskemétre, másfél év alatt kétszer lett korosztályos bajnok, amihez 41 gólt tett hozzá, az U16-os bajnokságban gólkirály is lett. Ezt követően a Győri ETO akadémiáján folytatta, amelyben három idényt töltött el, és a tartalékcsapatban a felnőttek közt is bemutatkozott. Tavaly nyáron visszatért Kecskemétre, azóta az NB III-as gárdában szerepelt, az őszi szezonban 18 meccsen kapott lehetőséget, amelyeken három gólt is szerzett gólpasszai mellett.

„Nagyon boldog vagyok, hogy aláírhattam életem első profi szerződését, hosszú utat kellett idáig bejárnom, de szerencsére megvalósult az álmom. Mondhatni, hogy amiért visszatértem nyáron Kecskemétre, az eddig megvalósult. Szerettem volna bizonyítani, ez a szerződés is azt mutatja talán, hogy jó úton járok. Célom volt, hogy már ősszel többször az első csapattal edzhessek, szerencsére ez is megvalósult. Tavasszal is azért dolgozom, hogy minél jobb teljesítményt nyújtsak, majd idővel bemutatkozhassak az NB I-ben is” – mondta Major Szabolcs a kecskemetite.hu-nak.

Tavaly nyár óta Major már a negyedik fiatal labdarúgó, aki profi szerződést kötött a klub.


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A KECSKEMÉTI TE-NÉL
Érkezők: Nikitscher Tamás
(Pécsi MFC), Polyák Kristóf (Bp. Honvéd)
Kölcsönbe érkezők:Horváth Krisztofer (Torino – Olaszország, legutóbb kölcsönben Debreceni VSC)
Kölcsönből visszatérnek: Hadaró Valentin (Pécsi MFC)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Győri Ábel, Major Szabolcs
Kiszemeltek: –
Távozók: Sági Milán (Kozármisleny, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Pejovics Danilo (szerb-magyar, Pécsi MFC)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: Szabó Levente (Mol Fehérvár FC)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Uros Djuranovics
(montenegrói, az NB III-as csapathoz került)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik