NB I: 16 éve nem látott hatalmas pofon után kellene talpra állnia a Honvédnak

P. Gy.P. Gy.
Vágólapra másolva!
2022.11.08. 16:34
null
Talpra áll-e a Honvéd? (Fotó: Szabó Miklós)
Többek között a korábban klasszikus rangadónak számító Bp. Honvéd–Vasas összecsapást is rendeznek a labdarúgó NB I háromnapos hétközi, sorrendben 15. fordulójában. A párosítás szépséghibája, hogy ezúttal mindkét fővárosi csapat kieső helyről várja a csütörtöki találkozót. Egy hónapon belül meccselnek újra az újpestiek és a fehérváriak, de úgy, hogy ők is az alsóházban tanyáznak. A májusi kupadöntő óta először találkozik újra Budapesten a Ferencváros és a Paks. A program szerint a kedd ezúttal a vidéki csapatok napja lesz, a Kisvárda a ZTE-t fogadja, a harmadik Kecskemét pedig a negyedik Puskás Akadémiával ütközik meg. 

 

ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK A LABDARÚGÓ NB I 15. FORDULÓJA ELÉ

KEDD

KISVÁRDA MASTER GOOD–ZALAEGERSZEGI TE FC


♦ 2019 óta 10 találkozójuk volt az NB I-ben, az örökmérleg a kisvárdaiak nagy fölényét mutatja: a ZTE-nek eddig csupán 1 győzelemre futotta a szabolcsiakkal szemben, 4 meccsük döntetlen lett, 5-ször a kisvárdaiak diadalmaskodtak, akik pontosan kétszer annyi gólt értek el a zalaiak ellen (18), mint fordítva (9).

♦ A Zalaegerszeg 2020 júniusa, illetve hét bajnoki óta nyeretlen a Kisvárda ellen (2 döntetlen, 5 vereség), a legutóbbi két egymás elleni találkozójukon (1–2 és 1–3) csak Tajti Mátyás (tizenegyesből) talált be a piros-fehéreknek. A várdaiak legutóbb 0–1-ről tudtak fordítani.

♦ A legnagyobb különbség tavaly októberben alakult ki a két gárda között, amikor a Várda a Várkerti Stadionban Jaroslav Navrátil duplájával és Driton Camaj mesterhármasával 5–0-ra kiütötte a kék-fehéreket. Holtversenyben mostanáig ez a Kisvárda legnagyobb diadala az NB I-ben.

♦ Amikor a szabolcsiak voltak a vendéglátók, 3 hazai győzelem, 1 döntetlen és 1 vendégsiker született. A ZTE a legutóbbi három alkalommal pont nélkül távozott a Kisvárdától, amely 2020 februárjában a pályája használhatatlansága miatt a Megyeri úti Szusza Ferenc Stadionban fogadta a zalaiakat. Ezen a találkozón, Horváth Zoltán (94. perc), valamint a szintén 2–1-es 2022. májusi találkozón Janisz Karabeljov (92. perc) is a ráadásban lőtte be a piros-fehérek győztes gólját.

♦ Tavaly márciusban a Magyar Kupában is megmérkőztek, akkor úgy győzött 6–1-re a Kisvárda, hogy a zalaiak – a bajnokságra fókuszálva – az NB III-as csapatukkal álltak ki. Camaj akkor is kétszer betalált, így az összes tétmeccset tekintve hat találattal ő a párharc gólkirálya.

♦ A Kisvárda a Puskás Akadémia elleni szombati felcsúti rangadón is a hosszabbításban (92. perc) harcolta ki a győzelmet (1–0), így már öt forduló óta veretlen (3 győzelem, 2 iksz) és feljött a második helyre, ahol legutóbb a 8. fordulót követően állt.

♦ A Zalaegerszegnek két egymás utáni vereséget követően az Újpest ellen sikerült újra nyernie (1–0), így az eltiltott Ricardo Monizt helyettesítő Dragóner Attila sportigazgatóval a kispadon is megvan az első győzelme. A kék-fehéreknek ez volt a negyedik meccsük ebben az idényben, amikor nem kaptak gólt.

♦ A Várda hazai pályán eddig átlagban csak minden második mérkőzését nyerte meg ezen az őszön, a mérlege 3 győzelem, 2 iksz, 1 vereség. Házigazdaként kevesebb pontot (11) gyűjtött, mint idegenben (14).

♦ A ZTE vendégként eddig közepesen teljesített, a mutatója 2–3–2. A Mezőkövesd 5–0-s kiütése óta három idegenbeli fellépése volt és bár ezeken egy gólt rendre össze tudott hozni, de ez egyszer sem volt elegendő a győzelemhez (2 döntetlen, 1 vereség).

♦ A Kisvárda tízszer szerezte meg a vezetést ebben az idényben, ami a második legmagasabb szám a mezőnyben. Ha előnyhöz jutott, még sosem kapott ki: hétszer nyert, háromszor ikszelt.

♦ A ZTE-nek viszont nem jó előjel, ha hátrányba kerül, mert a hét ilyen szituációból még sosem volt képes fordítani: kétszer döntetlenre mentette a meccset, ötször vereséget szenvedett.


KECSKEMÉTI TE–PUSKÁS AKADÉMIA FC

♦ Ötször csaptak össze eddig az élvonalban, az örökmérleg 1 kecskeméti győzelem, 2 döntetlen, 2 felcsúti siker. Találatokban nem volt hiány ebben a párharcban, a meccsenkénti gólátlag 3.2.

♦ A heves villámlás miatt jókora késéssel kezdődött augusztusi felcsúti mérkőzésen Szuhodovszki Soma távoli bombájával már a 4. perctől vezetett a KTE, ezt a Puskás Akadémia csak Szabó Alex balszerencsés öngóljával tudta kiegyenlíteni (1–1).

♦ Kecskeméten mindkét eddigi meccsük 2–1-es végeredményt hozott, csak ellenkező előjellel. 2014 májusában Szakály Dénes duplájával a Fejér megyeiek fordítottak és elvitték mind a három pontot – igaz, Marko Vukaszovics kiállítása miatt a 44. perctől emberelőnyben játszottak. 2014 októberében Tischler Patrik a felcsútiaknak szerzett vezetést, de erre a kecskemétiek Varga Róbert és Bebeto révén két góllal tudtak válaszolni.

♦ Két sorozata is megszakadt a KTE-nek legutóbb Mezőkövesden (1–2). Egyrészt most fordult elő először, hogy vendégként vesztésre állt a szünetben, másfelől hét fordulót követően véget ért a veretlenségi sorozata is.

♦ A Puskás Akadémia a legrosszabb hármas szériáját produkálta ebben a bajnokságban. A 3. és az 5. forduló között volt már olyan, hogy zsinórban három bajnokiján nem tudott győzni, de akkor három pont gyűjtött, míg a legutóbbi három fordulóban csupán egyet (1 iksz, 2 vereség).

♦ Hornyák Zsolt együttese az előző három NB I-es meccsén nyolc gólt szedett be – vagyis pontosan ugyanannyit, mint az első 11 fordulóban összesen.

♦ A Kecskeméti TE egyike annak a két csapatnak, amely odahaza még nem veszített bajnokit ebben a kiírásban: 4 győzelem és 3 döntetlen az egyenlege. (A másik ilyen együttes a hazai pályán még hibátlan Ferencváros.) A KTE tétmeccset legutóbb február 28-án, még az NB II-ben a Vasas ellen (0–1) vesztett a Széktói Stadionban.

♦ A PAFC idegenben egy híján annyi pontot szerzett (10), mint otthon (11). A most folyó idényben egyedül a nyitányon, a Groupama Arénában az FTC ellen maradt alul (0–1), azóta látogatóként legalább egy gólt mindig szerzett és veretlen is (2 siker, 4 iksz a mérlege).

♦ A KTE legutóbbi öt hazai bajnokiján minden alkalommal legkevesebb két gólt szerzett.

SZERDA

DEBRECENI VSC–MEZŐKÖVESD-ZSÓRY FC

♦ 2013 óta 18 meccsük volt már az NB I-ben, az örökmérleg: 6 debreceni diadal, 4 iksz, 8 mezőkövesdi siker.

♦ A mezőkövesdiek az NB I-es bemutatkozásuktól egészen 2017 áprilisáig nyeretlenek voltak a Lokival szemben (2 iksz, 2 vereség), a két csapat legutóbbi nyolc összecsapásából viszont már 5 a matyóföldiek sikerével végződött és csak 3 a vasutasokéval. Idén még – Supka Attila vezetőedzővel – a borsodiak kétszer is négy góllal terhelték meg a debreceniek kapuját: februárban a Nagyerdei Stadionban (4–1), majd augusztusban hazai pályán (4–2).

♦ Debrecenben is a vendég Mezőkövesd áll jobban, hiszen nyolcból négyszer sikerült elvinnie a három pontot, pedig ezeken a meccseken csak egyszer úszta meg kapott gól nélkül. A legnagyobb, háromgólos különbség épp a már említett, februári nagyerdei meccsen alakult ki a két csapat között. Házigazdaként kétszer nyert a DVSC – egyaránt 1–0-ra –, és ugyancsak kétszer ikszeltek.

♦ Amióta Szrdan Blagojevics a vezetőedző, 6 mérkőzésen 10 pontot gyűjtött a Loki – ez több mint amennyit előtte Joao Janeiróval (6 meccs: 4 pont) és Dombi Tiborral (2 meccs: 3 pont) együttvéve. Blagojeviccsel a legutóbbi fordulóban, a Vasas otthonában fordult elő először, hogy a DVSC nem kapott gólt (3–0).

♦ A pályaválasztói jogok felcserélése miatt sorozatban négyszer játszhatott saját stadionjában a Mezőkövesd, és az eddigi 16 pontjából 10-et ebben az időszakban gyűjtött be (3 győzelem, 1 iksz). Előtte Kispesten 2–2-t ért el, így már öt forduló óta veretlen, a Kisvárdával holtversenyben ez a leghosszabb ilyen széria most az NB I-ben.

♦ A Debrecen előző három hazai meccsén minimum öt gól esett, és ezekből legalább kettőt a Loki ért el. Épp legutóbb, a Kisvárda ellen szenvedte az első otthoni vereségét, így a mérlege 3–3–1.

♦ A matyóföldi együttes az egyetlen a mezőnyben, amely idegen pályán még nem tudott győzni ebben a kiírásban, és utolsó a vendégtabellán (2 iksz, 4 vereség). A nyeretlenségi sorozata még átnyúlik az előző idényre, hiszen vendégként a legutóbbi sikerét április 22-én az MTK stadionjában érte el, amikor 4–0-ra diadalmaskodott.

FERENCVÁROSI TC–PAKSI FC

♦ A 4. fordulóra kiírt mérkőzésüket a ferencvárosiak kérésére 2023. február 1-jére halasztották, így ebben a bajnokságban most találkoznak először.

♦ Eddig 33 NB I-es találkozón mérte össze erejét a két csapat, az örökmérleg 18–10–5 a ferencvárosiak szemszögéből. A fővárosiak több mint kétszer annyiszor találtak be a tolnaiaknak, mint fordítva, az összesített gólkülönbség 73–36, a meccsenkénti gólátlag igen magas (3.3).

♦ Az előző 11 egymás elleni bajnokijukon is mindig legalább három gól esett. Ezekből az összecsapásokból kilencet nyertek meg a IX. kerületiek, egy hozott döntetlent (2020 júniusában), egy pedig paksi győzelmet.

♦ A Groupama Arénában megrendezett legutóbbi találkozójukon, február 6-án a Paks csaknem ötéves szünet után tudta újra legyőzni az FTC-t (3–0), előtte 13 bajnokin át nyeretlen volt ellene (4 döntetlen, 9 vereség).

♦ Furcsa, de az FTC-nek a bajnokikon házigazdaként rosszabbul ment eddig a Paks ellen, mint a tolnai városban. A budapesti mérleg ugyanis 8 Fradi-győzelem, 7 döntetlen és 2 paksi siker, míg az atomvárosi 10–3–3, szintén a ferencvárosiak oldaláról.

♦ A Fradi Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedzői kinevezése óta az egyik legsúlyosabb bajnoki vereségét épp a paksiaktól szenvedte el. Májusban az MTK-tól ugyanúgy 3–0-ra kapott ki az Üllői úton, ez utóbbi találkozónak azonban igazából csak a kiesésért küzdő kék-fehérek számára volt tétje, Dibusz Dénesék már bajnokként léptek pályára.

♦ Csercseszovnak azért vannak nagyon kellemes emlékei is a tolnaiakkal szembeni összecsapásokról, hiszen előbb az április végi paksi bajnokin (2–1), majd a Puskás Arénában megrendezett májusi Magyar Kupa-döntőn (3–0) is győzelemre vezette Tokmacékat.

♦ A Paks négymeccses nyeretlenségének (1 iksz, 3 kudarc) vetett véget az előző körben a Bp. Honvéd kiütésével (5–0), és Waltner Róbert kinevezése óta először szerzett háromnál több gólt. A tolnaiak öt találatot legutóbb tavaly szeptemberben, még Bognár György irányításával hoztak össze – pont az akkor még Waltner dirigálta ZTE otthonában (5–2).

♦ Az FTC hazai pályán hat találkozó után is hibátlan még a bajnokságban, 15 góljával szemben csupán kettőt kapott – a honvédos Prenga még a 3. fordulóban, a zalaegerszegi Ikoba pedig a legutóbbi otthoni találkozóján, a 13. körben talált be neki.

♦ A Paks vendégként gólokban gazdag meccseket játszik, a szerzett góljait tekintve (12) csak az FTC és a Kisvárda előzi meg (14), viszont hármas holtversenyben a második legtöbbet is kapta (15). A 2–3–2-es idegenbeli mutatója közepesnek számít, győzelmeit Újpesten és Mezőkövesden érte el, ám az előző két vendégfellépésén nyeretlen maradt (1 iksz, 1 vereség).

♦ A Ferencváros a legutóbbi 11 hazai meccséből kilencet úgy nyert meg, hogy már a félidőben is vezetett.

ÚJPEST FC–MOL FEHÉRVÁR FC

♦ 1968-tól kezdve 118-szor csaptak már össze az élvonalban. Az örökmérleg a fehérváriak számára kedvező: 43 újpesti siker, 25 döntetlen, kereken 50 fehérvári győzelem. A meccsenkénti gólátlag is elég jó, 3.0.

♦ A párharc kezdetén egészen 1979-ig az újpestiek domináltak, 2010 óta azonban a fehérváriak egy híján háromszor annyi (20) győzelmet arattak, mint a lila-fehérek (7). Az elmúlt másfél esztendő megint csak a fővárosiak fölényéről szól, hiszen a legutóbb négy egymás elleni bajnokijukon veretlenek maradtak a piros-kékekkel szemben (3 diadal, 1 döntetlen), sőt a tavalyi hosszabbításos Magyar Kupa-döntő is az újpestiek sikerével zárult.

♦ A lila-fehéreknek a legutóbbi két idényben kellemes ellenfelek voltak a fehérváriak: tavaly ősszel a 10. fordulóban az első győzelmüket, ebben az idényben pedig az első – és mostanáig egyetlen – idegenbeli sikerüket aratták ellenük, egyaránt 1–0-ra. Mindkét találkozón főszerep jutott az újpestiek játékosának, Branko Pauljevicsnek. A tavaly októberi találkozón már az első negyedóra végén kiállították, egy hónappal ezelőtt pedig ő lőtte a győztes gólt a Mol Aréna Sóstóban (1–0).

♦ A IV. kerületi gárda pályaválasztása mellett rendezett 58 bajnoki találkozóból 28 hozott újpesti diadalt, 9 végződött döntetlenre, és 21-szer nyertek a piros-kékek. A fehérváriak idegenbeli rekorddiadala a tavaly januári Megyeri úti mérkőzésen született, amikor 5–0-ra győztek – még Márton Gábor irányításával.

♦ Zalaegerszegi veresége (0–1) ellenére a kieső helyről a 10-ikre lépett előre az Újpest. Ez azonban inkább a kispestieknek köszönhető, akik a paksi 0–5 következtében immár rosszabb gólkülönbségükkel szorulnak az előző öt fordulóban mindössze négy pontot gyűjtő (1–1–3), és a formatabellán utolsó előtti lila-fehérek mögé.

♦ Az új szakvezető, Huszti Szabolcs érkezése óta a bajnokságban még nem szenvedett vereséget a Vidi (1 diadal, 2 döntetlen). Vasárnap hatfordulós szünet után sikerült újra kétszer betalálnia, ez döntetlent ért a bajnok FTC ellen (2–2), de még így is a harmadik legkevesebb gólt szerezte a mezőnyben, 15-öt.

♦ Az Újpest házigazdaként 2–2–3-as mérlege mellett a legtöbb gólt (17) kapta a bajnokság csapatai közül; míg az idegenben 1–1–5-ös idegenbeli mutatóval rendelkező Fehérvárnak vendégként a legrosszabb a gólkülönbsége, mínusz 10.

♦ A lila-fehérek előző hat hazai bajnokiján mindig kettőnél több gól született, a Vidi előző négy idegenbeli találkozóján viszont rendre háromnál kevesebb.

CSÜTÖRTÖK

BP. HONVÉD FC–VASAS FC

♦ A forduló legnagyobb múltú párharca a jelenleg kiesésre álló Honvéd és a Vasas csatározása: az élvonalban 1916 óta 178-szor meccseltek, az örökmérleg mérsékelt Vasas-fölényt mutat: 63-szor a kispestiek, 70-szer az angyalföldiek győztek, míg 45 találkozójuk döntetlen lett. A 2003–2004-es idényben a másodosztályban (akkor NB I B-nek hívták) is találkoztak egymással, akkor a kispesti meccsüket a Honvéd nyerte meg 1–0-ra, a Fáy utcai összecsapásuk 1–1-gyel zárult.

♦ Az előző 12 összecsapásukból csak egy végződött döntetlenre, több mint hat és fél évvel ezelőtt, 2016. március 5-én a régi Bozsik-stadionban nem született gól, pedig a hazaiak a második félidő közepétől kettős emberhátrányban futballoztak. Azóta négyszer diadalmaskodtak a piros-kékek és csak háromszor a piros-feketék. Augusztusban a Fáy utcában Szappanos Péter hatalmas hibájából az ex-honvédos Hídi Patrik góljával jutott vezetéshez a Vasas, majd a kispestiek Ennin és Lukics góljával fordítottak.

♦ Összesen 90 olyan bajnokijuk volt, amikor a Bp. Honvéd, illetve a Kispest volt a pályaválasztó, ezekből 38-at nyertek meg a kispestiek, 31-et az angyalföldiek, 21-szer pedig iksz lett a csata vége. Ezek közül a legutóbbi tíz találkozón a vendég piros-kékek voltak az eredményesebbek: négyszer győztek – háromszor 1–0-ra –, míg a házigazda piros-feketék csak háromszor.

♦ Kispesten legutóbb, 2018. június 2-án, még a régi Bozsik-stadionban találkoztak, az a mérkőzés máig fájó emlék a Vasas-szurkolók számára, mert a 3–1-es Honvéd-győzelem akkor csapatuk élvonaltól való búcsúját jelentette. A harmadik kispesti gólt akkor Holender Filip lőtte, aki a 2. fordulótól már a Vasast erősíti és 13 bajnokiján 5 gól szerzett és ezzel jelenleg az angyalföldiek házi gólkirálya.

♦ A Honvéd Pakson egymás után a második bajnokiját is elvesztette (0–5) új edzőjével, Dean Klafuriccsal, aki tehát elődjéhez, Tam Courtshoz hasonlóan rajtolt a kispestiekkel. A különbség mindössze annyi, hogy amíg az utóbbi 0–5-ös gólkülönbséget hozott össze az első két meccsén, addig Klafuric 0–6-ost. Nem kell azonban sokáig visszalapozni a piros-feketék klubtörténelmében, hogy még ennél is rosszabb startot találjunk: 2019 nyarán Giovanni Sannino például zsinórban négy vereséggel indított, igaz, azok maximum kétgólos különbségűek voltak, a folytatásban pedig összerakott egy ötös diadalszériát is.

♦ A kispestieknél egyébként mostanáig utoljára a 2018–2019-es idényben tudott egy edző végigvinni egy teljes idényt, Supka Attila. A piros-feketéket három éve a Magyar Kupa döntőjébe vezető magyar tréner után Giovanni Sannino, Pisont István (kétszer is), Bódog Tamás, Horváth Ferenc, Nebojsa Vignjevics, Tam Courts, majd néhány hete Dean Klafuric jött, így a horvát szakember sorrendben már a hetedik vezetőedző, akivel a George F. Hemingwayt követő új tulajdonosok próbálkoznak.

♦ A paksi 0–5 kapcsán érdemes felidézni, hogy Sannino volt az edző akkor is, amikor a Honvéd 2020 márciusában előzőleg öt gólt kapott – 1–5 az Illovszky-stadionban a Kisvárda ellen – és az a kudarc az itáliai tréner menesztését idézte elő. Minimum ötgólos különbséggel legutóbb 16 évvel ezelőtt, 2006. április 22-én Újpesten (0–7) Aldo Dolcettivel kapott ki a kispesti alakulat. Az olasz szakvezető néhány hónappal előtte egy debreceni 1–6-nak is részese volt, mindezek ellenére az idény végéig mégis ő maradt a kispadon, a Honvéd pedig a 13. helyen zárt a 16 csapatos mezőnyben.

♦ A Vasas az utóbbi időben hullámzóan szerepel, hiszen az előző öt fordulóban felváltva nyert és vesztett, így továbbra sem tudott ellépni az utolsó helyről. Ha Holenderék Kispesten szabályosan írják tovább a sormintát, akkor most egy győzelemnek kellene következnie.

♦ A Debrecen elleni március 5-i 4–2-es diadal óta, vagyis már több mint nyolc hónapja nem nyert bajnoki mérkőzést a Honvéd a Bozsik Arénában. Ebben a bajnokságban 4 döntetlen és 2 vereség (0–1 az FTC, majd a Fehérvár ellen) a mérlege, ezzel utolsó a hazai tabellán.

♦ A Vasas két fordulóval ezelőtt, Pakson szerezte meg az első házon kívüli győzelmét (1–0), a pontjainak pontosan a felét gyűjtötte be idegen pályákon, 1–3–2-es mutatójával a középmezőny alján foglal helyet a vendégtabellán.

♦ A legutóbbi hét hazai bajnoki mérkőzéséből ötön gólképtelen volt a Honvéd, ezalatt csupán a Paksnak és a Mezőkövesdnek talált be.

♦ A Vasas szezonbeli hat vendégfellépéséből ötön háromnál kevesebb gól esett, a kivétel az Újpest elleni 1–2 volt.

NB I, 2022–2023, 15. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
2022. november 8., kedd
18.00: Kisvárda–ZTE (Tv: M4 Sport)
Kisvárda, Várkerti StadionKáprály Mihály
20.00: Kecskemét–Puskás Akadémia (Tv: Duna World)Kecskemét, Széktói Stadion
Zierkelbach Péter
2022. november 9., szerda
18.00: DVSC–Mezőkövesd (Tv: Duna World)Debrecen, Nagyerdei Stadion
18:15: Ferencváros–Paks (Tv: M4 Sport)
Budapest, Groupama Aréna
20.00: Újpest–Mol Fehérvár (Tv: Duna World)Budapest, Szusza Ferenc Stadion
2022. november 10., csütörtök
19.00: Budapest Honvéd–Vasas (Tv: Duna World)Budapest, Bozsik Aréna
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 12 9 1 2 29–10 +19 28
2. Kisvárda 14 7 4 3 26–22 +4 25
3. Kecskeméti TE 14 6 6 2 22–15 +7 24
4. Puskás Akadémia 14 5 6 3 19–16 +3 21
5. Zalaegerszegi TE 13 5 3 5 21–17 +4 18
6. Paksi FC 13 5 3 5 22–22 0 18
7. Debreceni VSC 14 4 5 5 25–25 0 17
8. Mol Fehérvár 14 4 4 6 15–20 –5 16
9. Mezőkövesd 14 4 4 6 18–24 –6 16
10. Újpest FC 14 3 4 7 16–25 –9 13
11. Budapest Honvéd 14 3 4 7 14–25 –11 13
12. Vasas FC 14 2 6 6 12–18 –6 12
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik