NB I: 13 év után nyerhet újra a Vasas a Fradi ellen a Fáy utcában

P. Gy.P. Gy.
Vágólapra másolva!
2022.08.30. 15:23
null
13 év után nyerhet újra a Vasas a Fradi ellen a Fáy utcában (Fotó: Árvai Károly)
Nincs megállás a labdarúgó NB I-ben, a hétközi forduló előtt több csapatnak még a szokásos 72 óránál is kevesebb pihenőre lesz lehetősége az újabb pályára lépés előtt. A sorsolás úgy hozta, hogy a keddtől csütörtökig tartó 6. körben egymással kerül szembe a bajnokság eddigi két leggólképesebb, egyben még veretlen csapata, a Paks és a Kisvárda, de lesznek fővárosi rangadók is, szerdán Vasas–Ferencváros, majd egy napra rá Bp. Honvéd–Újpest párosításban.

LABDARÚGÓ NB I
6. FORDULÓ

KEDD

PUSKÁS AKADÉMIA FC–MEZŐKÖVESD-ZSÓRY FC

♦ 2013 óta 17-szer találkoztak az NB I-ben, az örökmérleg a felcsútiak fölényét mutatja, 9 Puskás Akadémia-siker, 3 döntetlen, 5 mezőkövesdi diadal. Az egymás elleni mérkőzéseik gólátlaga még a 2.0-t sem éri el (1.9).

♦ Az előző négy összecsapásukat kivétel nélkül a Puskás Akadémia nyerte meg, ráadásul ezeken rendre már a félidőben is vezetett. Ezeken a meccseken mindig legalább két góllal terhelte meg a borsodi csapat hálóját, amelynek a játékosai eközben kétszer gólképtelenek voltak, a további két alkalommal pedig csak egyszer találtak be.

♦ A legutóbbi egymás elleni csatájuk főszereplője a felcsútiak iráni támadója, Sahab Zahedi volt, aki duplázott a 3–1-re végződött találkozón. A csatár azóta csak egyszer volt eredményes, hatmeccses gólszünetet követően épp az előző fordulóban, Debrecenben talált be újra.

♦ A Puskás Akadémia pályaválasztása mellett kereken 10 mérkőzést játszottak és hatalmas a vendéglátók fölénye: 8 alkalommal nyertek a felcsútiak, a mezőkövesdiek csupán egy döntetlent (2019 novemberében 1–1) és egy győzelmet (2018 májusában 1–2) tudnak felmutatni. A gólkülönbség 18–4 a Fejér megyeiek javára.

♦ A felcsútiak négy forduló óta veretlenek, az előző három bajnokijuk kivétel nélkül 1–1-re végződött. Kisvárdán még ők vezettek, a legutóbbi kettőn – otthon a KTE, majd Debrecenben a Loki ellen – azonban csak az utolsó tíz percben tudtak egyenlíteni.

♦ A Mezőkövesd az egyetlen csapat a mezőnyben, amelyik mind az öt eddigi mérkőzésén hátrányba került, ráadásul már az első félidőben. Ezekből a szituációkból egyedül a Debrecennel szemben tudott fordítani, az Újpest és a Vasas ellen döntetlenre mentette a meccset, kétszer azonban vereséggel zárt.

♦ Hornyák Zsolt, a hazaiak és Supka Attila a vendég matyóföldiek mestere eddig ötször meccselt egymással és utóbbi még nyeretlen a felvidéki szakemberrel szemben (1 iksz, 4 vereség).

♦ A legutóbbi hét hazai bajnokijából – 3 győzelem és 3 döntetlen mellett – csupán egyet veszített el a Puskás Akadémia, még a Honvéd (1–2) ellen a 2021–2022-es idény záró fordulójában.

♦ Az előző öt idegenbeli NB I-es meccsén nem tudott nyerni Supka Attila együttese (2 iksz, 3 fiaskó). Legutóbb április 22-én az MTK otthonában (4–0) szerezte meg mind a három pontot.

ZALAEGERSZEGI TE FC–DEBRECENI VSC

♦ Ez lesz a 62. összecsapásuk az élvonalban, jelentős a Loki fölénye, a ZTE 17-szer nyert, 13-szor ikszeltek, a meccseik több mint a fele, 31 pedig a debreceniek győzelmével ért véget.

♦ A DVSC négyes nyeretlenségi sorozatban van a zalaiakkal szemben. Igaz, legutóbb közel állt a győzelemhez, de Demjén Patrik kivédte a büntetőt ritkán hibázó Dzsudzsák Balázs tizenegyesét. Előtte sorozatban háromszor a Zalaegerszeg nyert, a máig utolsó debreceni diadal 2019 novemberében jött össze, amikor a piros-fehérek Haruna Garba duplájával 2–0-ra nyertek idegenben.

♦ Miközben az első 30 találkozójukból 10 is döntetlenre végződött, addig a következő 31-ből viszont már csak három: 2001 augusztusában a Loki otthonában és 2011 májusában Egerszegen is 1–1 volt az eredmény, legutóbb pedig a Nagyerdőben 0–0.

♦ Zalaegerszegen a 30. NB I-es találkozójuk következik, 14-szer született hazai siker, 9-szer nyert a Debrecen, 6 találkozó pedig döntetlennel zárult. A gólkülönbség 49–38 az egerszegiek javára, így ha most betalálnak, az lesz az 50. góljuk hazai pályán a DVSC ellen. A legutóbbi alkalommal, tavaly december elején Meshack Ubochioma góljával 2–1-re győzött a ZTE, megszakítva a vendégek hármas zalai veretlenségi sorozatát (1 győzelem, 2 döntetlen).

♦ A ZTE a legutóbbi két bajnokiját elvesztette, mégpedig úgy, hogy mindkétszer vezetett. A legutóbbi 10 NB I-es találkozójából így már összesen nyolcat bukott el, Újpesten ikszelt, és egyedül a nyitányon, a Honvéd otthonában tudott nyerni.

♦ A Debrecen öt forduló után is nyeretlen (4 iksz, 1 vereség), hasonló kezdésre legutóbb a 2017–2018-as idényben, még Herczeg Andrással volt példa, akkor azonban öt mérkőzés után csak két pont állt a neve mellett, és az első győzelem épp a 6. fordulóban a Vasas ellen jött el (4–1).

♦ Olyan, hogy az idény első hat bajnokiján sem tudott nyerni a debreceni csapat, legutóbb 1964-ben fordult elő, akkor ezalatt mindössze egy pontot kapart össze a hajdúsági együttes, majd 12 forduló után is ugyanennyivel állt. A 13-ikban nyert először, az idény végén pedig kiesett.

♦ A Zalaegerszeg az egyetlen csapat a mezőnyben, amely ebben a bajnokságban hazai pályán még nem szerzett pontot – igaz, csak a Kisvárda ellen lépett pályára (1–3), mert az FTC elleni találkozóját elhalasztották.

♦ A Loki az előző három idegenbeli találkozóján mindig minimum két gólt kapott – átlagban hármat –, és ezeken a meccseken rendre legalább három gól esett.

SZERDA

PAKSI FC–KISVÁRDA MASTER GOOD

♦ Ez a forduló egyetlen olyan párosítása, amelyikben két veretlen csapat méri össze az erejét, másrészt azért is különleges, mert miközben a paksiak ebben az idényben még csak kizárólag magyar játékosokat szerepeltettek, addig a várdaiak legutóbb is olyan kezdővel álltak ki, amelyben minden játékos Magyarországon kívül született. Mindössze a kolozsvári születésű kapusnak, Hindrich Ottónak és a munkácsi származású védőnek Hej Viktornak van a román, illetve az ukrán mellett magyar állampolgársága is.

♦ 2018 óta 12 mérkőzést játszottak egymással eddig az NB I-ben, az örökmérleg szerint a vendégegyüttes van fölényben: 3 Paks-győzelem, 4 döntetlen, 5 Kisvárda-siker.

♦ Az első három találkozójukból kettőt a paksiak nyertek meg, az azóta rendezett kilencből viszont már csak egyet. A Kisvárda a legutóbbi négy találkozón veretlen maradt a tolnaiakkal szemben (2 diadal, 2 iksz).

♦ Pakson hatszor meccseltek, és a hazai zöld-fehérek állnak jobban, a mérleg az ő szemszögükből 3 siker, 2 döntetlen, 1 vereség. A Várda egyetlen győzelme a legutóbbi találkozójukon, idén májusban, Driton Camaj góljával jött össze (0–1), bár Bognár György akkor, pár nappal a Ferencváros elleni kupadöntő előtt nem a legerősebb csapatát küldte pályára.

♦ A Paks ebben a bajnokságban mind a négy mérkőzésén – az FTC elleni találkozóját elhalasztották – legalább két gólt szerzett, az előző hármon viszont minimum kettőt kapott is.

♦ A Kisvárda a Fehérvár elleni vasárnap diadallal az előző bajnokságot is beszámítva immár 11 bajnoki óta őrzi a veretlenségét (7 győzelem, 4 döntetlen), és ilyen hosszú sorozata még nem volt azóta, hogy 2018-ban felkerült az NB I-be. A piros-fehér együttes előzőleg április 9-én a Várkerti Stadionban a Mezőkövesdtől kapott ki (1–2).

♦ A legutóbbi 12 hazai bajnokiján egyszer sem ikszelt a tolnai együttes. Tavaly október 22-én épp a Kisvárda ellen végzett 2–2-re, azóta saját közönsége előtt hatszor nyert és hatszor vesztett. Ebben a pontvadászatban csupán egyszer szerepelt otthon, akkor 2–0-ra verte meg a Fehérvárt.

♦ Az előző négy idegenbeli fellépését vereség nélkül hozta le a Várda (2, diadal, 2 iksz), még április elején a Viditől kapott ki emlékezetes mérkőzésen 5–3-ra.

MOL FEHÉRVÁR FC–KECSKEMÉTI TE

♦ Ez lesz a 15. élvonalbeli találkozásuk, az örökmérleg alapján a fehérváriak lényegesen jobban állnak, 8-szor nyert a Vidi, 2-szer ikszeltek, a kecskeméti diadalok száma 4.

♦ Legutóbb a 2014–2015-ös idényben csaptak össze a legfelső osztályban, akkor a a KTE mind a két meccsen gólképtelen maradt (a Széktói Stadionban nem esett gól, majd Fehérváron 1–0 lett a Vidinek). A lila-fehérek a legutóbbi hét alkalomból csak egyszer tudták legyűrni a Fejér megyeieket, 2014 áprilisában Kecskeméten 3–1-re.

♦ A székesfehérvári Sóstói Stadionban hétszer meccseltek, a mérleg 4 Vidi-siker, 1 döntetlen, 2 kecskeméti diadal (2018 augusztusában 1–2, 2011 októberében 0–2). A KTE a legutóbbi három alkalommal úgy kapott ki Fehérváron, hogy még gólt sem szerzett.

♦ A Fehérvár 3 ponttal (1 diadal, 3 vereség) a kiesést jelentő utolsó előtti helyen áll – igaz, a Köln elleni Ekl-mérkőzései miatt az Újpest elleni hazai találkozója elmaradt. Hasonló rajtja legutóbb 2016 őszén, még a francia Bernard Casoni irányítása alatt volt a piros-kékeknek. Akkor a 4. forduló után újabb két vereség jött, és a másodikat már Pető Tamással szenvedte el a fehérvári alakulat, amely végül Horváth Ferenccel a második helyre futott be a bajnokságban.

♦ A KTE eddig a bajnokság meglepetéscsapata, hiszen újonc létére öt forduló után is veretlen (2 győzelem, 3 döntetlen) – korábban legfeljebb az idény első két mérkőzését tudta lehozni anélkül, hogy kikapott volna. A mostani sikereit úgy érte el, hogy a legkevesebb játékost szerepeltette a mezőnyben, a Pakshoz hasonlóan csak 18-at. Egyedül a két meccsel kevesebbet játszó bajnok FTC kapott kevesebb gólt nála.

♦ A Fehérvár az eddigi egyetlen hazai találkozóján gólparádét rendezett, 4–0-ra verte meg a Honvédot. A Mol Aréna Sóstóban bajnokin március közepe óta veretlen, akkor a bajnok Ferencvárostól kapott ki 2–0-ra. Onnantól fogva háromszor nyert, kétszer döntetlent játszott, de ezalatt rendre legalább kétszer betalált.

♦ A KTE két 1–1-es döntetlent ért el eddig idegenben, de eltérő forgatókönyvek szerint: Debrecenben a hajrában egy tizenegyessel egyenlített, Felcsúton pedig szinte végig vezetve nagyon közel állt a győzelemhez, amikor a vége előtt nem sokkal Szabó Alex öngólja fosztotta meg két ponttól. Házon kívül bajnokin több mint fél éve nem kapott ki, legutóbb február közepén még az NB II-ben, Csákváron maradt alul 2–1-re.

VASAS FC–FERENCVÁROSI TC

♦ A Vasas 1916 óta vívja bajnoki mérkőzéseit az FTC-vel, az eddigi 170 találkozó pontosan felét a zöld-fehérek nyerték meg, az örökmérleg 44 angyalföldi siker, 41 döntetlen 85 ferencvárosi diadal.

♦ A piros-kék együttes 2017-es áprilisában meglepetésre 2–1-re nyerni tudott a Groupama Arénában, de mostanáig ez az utolsó diadala a IX. kerületiek ellen. Azóta ugyanis bajnokikon két ferencvárosi siker – 5–2 a Groupama Arénában, majd 2–0 a Szusza Ferenc Stadionban – következett, míg a legutóbbi NB I-es összecsapásukon, 2018 májusában hiába ért el a Vasas bravúros 1–1-et az Üllői úton, így sem tudta elkerülni a kiesést.

♦ Az utóbbi években különböző osztályokban szerepeltek, ám a sors idén februárban a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében összehozta őket. Először meccseltek az új Illovszky Rudolf Stadionban, ahol Botka Endre és Ryan Mmaee góljával 2–0-ra a ferencvárosiak győztek és továbbjutottak.

♦ Amikor a Vasas volt a pályaválasztó, bajnokikon 23-szor született hazai diadal, 21 döntetlen és 41 FTC-győzelem mellett. Vendéglátóként a máig utolsó FTC elleni sikert 11 éve, 2011. augusztus 28-án aratták a piros-kékek (2–0), azt a meccset azonban a régi Puskás-stadionban rendezték. Akkor még úgy volt, hogy az lesz az utolsó NB I-es találkozó a létesítményben, de később kiderült, hogy mégsem. A gólok Kovács Gábor, illetve Bárányos Zsolt nevéhez fűződtek. Érdekesség, hogy a ferencvárosiak kapujában azon a meccsen a most a Vasas alkalmazásában álló Jova Levente állt.

♦ A Fáy utcában ez lesz a 25. NB I-es összecsapásuk, a mérleg a hazaiak szemszögéből 6–3–15, az előző angyalföldi találkozójukat 2016 márciusában 4–1-re nyerték meg a zöld-fehérek. A Vasas legutóbb 2009 augusztusába nyert a régi Illovszky-stadionban a Ferencváros ellen (3–2), az NB I-be frissen visszajutott zöld-fehéreket akkor Robert Davison irányította.

♦ Bár az újonc piros-kékek ebben a bajnokságban csak egyszer veszítettek, öt forduló után négy döntetlennel még mindig nyeretlenül állnak. Tétmeccsen legutóbb május 15-én, az NB II utolsó előtti fordulójában, Budaörsön diadalmaskodtak (5–0), hazai pályán egy héttel korábban a Szentlőrincet győzték le 4–1-re.

♦ Az Európa-liga csoportkörébe bekerült Ferencváros az előző tíz bajnokijából csak az MTK ellenit (0–3) bukta el, a többi kilenc alkalommal győztesen vonult le a pályáról. Ezalatt nyolc alkalommal minimum két gólt szerzett. Döntetlent legutóbb közel öt hónapja, április 3-án a Puskás Akadémia vendégeként játszott (2–2).

♦ A Fradi az egyetlen csapat a mezőnyben, amely még egyetlen percig sem volt hátrányban ebben a bajnokságban.

♦ Kuttor Attila, a Vasas vezetőedzője 10 mérkőzésből csak egyszer tudta aktuális csapatával legyőzni a Ferencvárost, 2020 februárjában hazai pályán 3–0-ra nyert a Mezőkövesddel. 2019 novemberében szintén a borsodiakkal 1–1-et ért el a Groupama Arénában, a többi nyolc meccset vereséggel zárta a zöld-fehérek ellen.

CSÜTÖRTÖK

BP. HONVÉD–ÚJPEST FC

♦ Bár most mindkét csapat neve a tabella alsó felében lelhető fel, mégis ez a forduló legnagyobb múltú párharca. 1916 óta – a két félbeszakadt évadban lejátszott három találkozót nem számítva – már 216. alkalommal mérkőzik meg egymással a két fővárosi gárda. Az örökmérleg 56 kispesti siker, 54 döntetlen, 105 újpesti győzelem. A gólkülönbség 299–466, tehát ha a Honvéd most betalál, a következő lesz a jubileumi, 300. gólja ebben a párosításban.

♦ A lila-fehéreknek 1926-tól 1935-ig volt egy 18 mérkőzésből álló diadalsorozata és egy 1942-ig tartó 33 meccses veretlenségi szériája a kispesti gárdával szemben, ennek a következménye az örökmérlegben az újpestiek máig megmaradt tetemes fölénye.

♦ Két és fél éves, hét meccsen át tartó nyeretlenségének (3 iksz, 4 fiaskó) vetett véget márciusban a Honvéd azzal, hogy a korábban hosszú éveken át Újpesten át dolgozó Nebojsa Vignjevics irányításával 2–0-ra nyerni tudott a Szusza Ferenc Stadionban.

♦ Közös a két csapatban, hogy egyetlen mérkőzést sem tudtak még lehozni kapott gólt nélkül. Az újpestieknél ez csak négy találkozót jelent, mert a Fehérvár elleni összecsapásukat elhalasztották. Ráadásul a kispestiek hálójába került a legtöbbször a labda, összesen 12-szer, ami 2.4-es mérkőzésenkénti átlagot jelent.

♦ A Paks elleni meccse kivételével a Honvéd eddig rendre hátrányba került, de négyből csak egy találkozót – a Vasas ellenit – sikerült megfordítania, a többi hármat elvesztette.

♦ A még nyeretlen Újpest (2 döntetlen, 2 vereség) a sereghajtó pozícióból vág neki a kispestiek elleni rangadónak, amelyen most mindkét nagymúltú csapat számára az alsóházból való felzárkózás a tét. A lila-fehérek még csak egyszer léptek pályára idegenben ebben a kiírásban, akkor 2–0-ra kikaptak Felcsúton, nyerni legutóbb az előző bajnokság záró körében, Mezőkövesden tudtak vendégként (3–2).

♦ Az előző hat bajnokiján egyszer sem volt képes győzni a Honvéd a Bozsik Arénában (4 iksz, 2 fiaskó). Saját közönsége előtt legutóbb március elején a Debrecent fektette két vállra a piros-fekete együttes (4–2).

♦ Az Újpest csupán egyszer volt előnyben eddig, a Mezőkövesd elleni nyitó meccsén, de Supka Attila gárdájának sikerült döntetlenre mentenie a találkozót (1–1). Hátrányba háromszor kerültek a lila-fehérek, a ZTE ellen az utolsó pillanatokban egyenlítettek, kétszer, a Puskás Akadémia és legutóbb a Paks ellen azonban vereség lett a nóta vége.

NB I, 2022–23, 6. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Augusztus 30., kedd
17.45: Puskás Akadémia–Mezőkövesd (Tv:M4 Sport) Felcsút, Pancho Aréna
Derdák Marcell
20.00: Zalaegerszeg–Debreceni VSC (Tv:M4 Sport) Zalaegerszeg, ZTE Aréna
Vad II István
Augusztus 31., szerda
17.00:Paks–Kisvárda (Tv:M4 Sport)
Paks,Fehérvári úti Stadion
19.30:Mol Fehérvár FC–Kecskeméti TE (Tv:M4 Sport)
Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó
20.30:Vasas FC–Ferencvárosi TC (Tv:M4 Sport) Budapest, Illovszky Rudolf Stadion
Szeptember 1., csütörtök
19.00:Budapest Honvéd–Újpest (Tv:M4 Sport) Budapest, Bozsik Aréna
AZ ÁLLÁS
1. Kisvárda 5 3 2 13–7 +6 11
2. Ferencvárosi TC 3 3 8–1 +7 9
3. Kecskeméti TE 5 2 3 6–3 +3 9
4. Paksi FC 4 2 2 10–7 +3 8
5. Puskás Akadémia 5 1 3 1 5–4 +1 6
6. Mezőkövesd 5 1 2 2 8–9 –1 5
7. Zalaegerszegi TE 4 1 1 2 4–7 –3 4
8. Budapest Honvéd 5 1 1 3 6–12 –6 4
9. Vasas FC 5 4 1 5–6 –1 4
10. Debreceni VSC 5 4 1 7–9 –2 4
11. Mol Fehérvár 4 1 3 5–9 –4 3
12. Újpest FC 4 2 2 4–7 –3 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik