MTK: valóban Lucsánszky lett az új vezetőedző – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.11. 17:27
null
Polyák Balázs sportigazgató és Lucsánszky Tamás (jobbra), az MTK új vezetőedzője (Fotó: mtkbudapest.hu)
A Nemzeti Sport Online vasárnapi értesüléseinek megfelelően Lucsánszky Tamást nevezte ki vezetőedzőjének a labdarúgó NB I-ben szereplő MTK – olvasható a fővárosi klub hivatalos honlapján.

 

Mint ismert, a fővárosi kék-fehérek vasárnap közös megegyezéssel bontottak szerződést Feczkó Tamással, miután az együttes szombaton 3–1-re kikapott az éllovas Ferencvárostól. Feczkó helyét a korábban a Budaörsöt, a Nyíregyházát, a Mezőkövesdet és a Soroksárt is irányító, január óta a Ferencváros U19-es csapatánál ténykedő Lucsánszky Tamás veszi át, aki először dolgozhat edzői pályafutása során az NB I-ben. Arról egyelőre nincs hír, hogy az 52 éves tréner mennyi időre kötött szerződést az MTK-val.

LUCSÁNSZKY: HÚSZ ÉVET DOLGOZTAM EZÉRT A LEHETŐSÉGÉRT

Egy percig sem gondolkodtam a felkérésen, mert nagyon nagy kihívásnak tartom. Nem árulok el titkot azzal– ezt a környezetemben lévők már régóta tudják –, hogy én MTK-szurkoló vagyok, így nekem ez a felkérés dupla kihívást jelent. húsz éven át dolgoztam egy ilyen komoly lehetőségért, edzői karrierem csúcsának nevezném ezt a felkérést, így természetesen szeretnék élni a klub részéről felém mutatott bizalommal. Igyekeztem MTK-múltú stábot összerakni: Farkas Attilával és Nagy Gáborral korábban sikeresen dolgoztunk együtt, de Farkas Viktor is a stáb tagja lesz” – nyilatkozta a kinevezése után az MTK hivatalos honlapjának Lucsánszky Tamás.

Pragmatikus embernek és edzőnek tartom maga. Szeretek precízen dolgozni, és bár a futballban nehéz mindenre előre felkészülni, de megpróbálok a lehető legtöbb dolgot megtervezni. Fontosnak tartom azt, hogy egy játékos a meccsre való felkészülés során minél több információt megkapjon ahhoz, hogy kritikus helyzetben tudja, mire is számítson – fogalmazott az új vezetőedző, aki az első feladatról, a Puskás akadémia elleni hétvégi bajnokiról is beszélt.–Az ismerkedés jegyében telik el a következő néhány nap, a lehető legjobb összetételt kell megtalálni a hadra fogható játékosokból. Természetesen tudom, hogy sok hiányzónk akad, ezért az első időszakban csak a bevethető játékosokra tudok számítani, de összességében elmondható, hogy az MTK teljes keretét kulturált, intelligens futballra alkalmas játékosok alkotják, és az ilyen típusú játékosokhoz ugyanilyen módon kell hozzányúlni. A futball az egyensúlyok sportja, a célom az, hogy mind a védekezésünket, mind a támadójátékunkat mi irányítsuk. Ehhez persze idő kell, de tudom, hogy a futballban ebből rendre kevés van. Az MTK-nak ráadásul van egy filozófiája, hiszen úgy kell eredményesen dolgozni, hogy közben fiatalokat is sikeresen a csapatba tudjunk építeni. Komplex feladat, ezért is érdekes a kihívás, de állok elébe.”

Lucsánszky eddig mindegyik osztályban, amelyben dolgozott, bajnokságot tudott nyerni, kérdés, ezek után hogyan készül első élvonalbeli idényére.

Minden elsőnek van jelentősége az ember életében, de miután már több mint 300 NB II-es mérkőzés tapasztalata van a hátam mögött, nagy vizsgadrukk nincs bennem” – válaszolta a tréner.

 

„Az MTK Budapest vezetése mindenben megállapodott Lucsánszky Tamással, így a következő időszakban ő irányítja vezetőedzőként csapatunkat – jelentette be a klub a hivatalos oldalán. – Az 52 éves szakember korábban sikeresen dolgozott több helyen is: 2014-ben ő juttatta fel az élvonalba a Nyíregyházát, ahol azonban már nem ő vezette a csapatot. 2016-ban pedig a statisztikák alapján a legeredményesebben dolgozó hazai edzőnek számított a profi osztályokat tekintve: abban az évben a megszerezhető pontok közel hetven százalékát gyűjtötte be a Soroksár élén, csapatával sokáig feljutó helyen állt többek között a Nyíregyháza, a Puskás Akadémia, a ZTE vagy a Békéscsaba előtt. Az összes bajnoki osztályban van aranyérme, ahol eddig dolgozott.”

Polyák Balázs sportigazgató egy interjú keretében részletesen is beszélt a döntés hátteréről az mtkbudapest.hu-nak.

A sportvezető először is köszönetet mondott Feczkó Tamásnak az eddigi munkájáért, leváltását azzal indokolta, hogy az utolsó 12 mérkőzésből csak három alkalommal tudtak nyerni nyolc vereség mellett, és a vezetőség megítélése szerint a játék minősége is visszaesett a korábbiakhoz képest.

„Az sem mellékes szempont, hogy a kevésbé sikeres szereplés mellett, ahogy említettem, a játékban is éreztünk visszaesést, ebből az állapotból kellett most kizökkenteni a csapatot. Lucsánszky Tamást jól ismerjük, hiszen korábban, még Feczkó Tamás érkezése előtt már felvetődött az, hogy az MTK-hoz kerül. Akkor alaposan feltérképeztük, és olyan szakembernek ismertük meg, aki egyértelműen alkalmas lehet arra, hogy ennél a klubnál dolgozzon. Tudjuk róla, hogy szeret nagyon aprólékosan dolgozni, taktikailag nagyon felkészült edző hírében áll. Tőle a már említett, hosszabb ideje tartó folyamat megfordítását várjuk, mindkét fél abban bízik, hogy hosszú távú együttműködés veszi kezdetét közöttünk. Konkrét helyezésről nem érdemes beszélni, de bízunk abban, hogy vissza tudjuk magunkat helyezni a mezőnynek abba a részébe, ahol általában az idény első harmadában álltunk. Két jól sikerült mérkőzéssel is sokat lehet a tabellán előre lépni, viszont ez fordítva is igaz, arra is tekintettel kellett lenni, hogy két forduló alatt bárki veszélybe kerülhet akár a középmezőnyből” – fogalmazott Polyák Balázs.

A sportigazgató szerint Lucsánszky azért is jól illeszkedik az MTK filozófiájába, mert a Ferencvárosnál éppen az utánpótlásban dolgozott, miközben a kék-fehéreknél a jövőben is szeretnének a saját utánpótlásukra is támaszkodni, megadni a lehetőséget azoknak a fiataloknak, akik potenciálisan esélyesek lehetnek a nemzetközi karrierre.

NB I
24. FORDULÓ
MTK Budapest–Ferencváros 1–3 (Gera D. 76., ill. Varga R. 5., Lanzafame 28., 40.)
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion, 4587 néző.V: Pintér Cs.

NB I-ES EDZŐVÁLTÁSOK A 2018–2019-ES IDÉNYBEN
2018.
július 30.
Kisvárda
Kondás Elemér helyett – megbízott edzőként – Kocsis János, majd augusztus 14-től Dajka László
2018.
augusztus 22.

FerencvárosThomas Doll helyett Szerhij Rebrov
2018.
szeptember 19.

Haladás
Michal Hipp helyett – megbízott edzőként – Desits Szilárd, majd szeptember 27-től Horváth Ferenc
2018.
december 8.

Puskás Akadémia
Benczés Miklós helyett az utolsó bajnoki mérkőzés erejéig Komjáti András klubigazgató irányított, majd december 29-én kinevezték Radoki Jánost.
2019. március 10.
MTKFeczkó Tamás helyett Lucsánszky Tamás
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC24164453–19+3452
2. Mol Vidi FC24135639–25+1444
3. Debreceni VSC24107729–27+237
4. Újpest FC24910530–18+1237
5. Budapest Honvéd24106828–24+436
6. Mezőkövesd Zsóry FC2488834–31+332
7. MTK Budapest24941134–37–331
8. Paksi FC24710729–32–331
9. Puskás Akadémia FC24831327–32–527
10. Diósgyőri VTK24761124–44–2027
11. Kisvárda24671124–40–1625
12. Szombathelyi Haladás24441621–43–2216
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik