MTK: Godwords és két visszatérő is utazik az edzőtáborba

Vágólapra másolva!
2021.01.04. 10:18
null
Michael Boris vezetésével (balra) megkezdte a téli felkészülést az MTK (Fotó: mtkbudapest.hu)
Az MTK NB I-es labdarúgócsapata hétfőtől Telkiben készül a bajnokság folytatására. A kék-fehérek a honlapjukon tették közzé az edzőtáborba utazók névsorát.

 

Michael Boris vezetőedző csapata hétfőn költözik be Telkibe, a válogatott edzőközpontjába, ahol elkezdődik a téli felkészülés érdemi része. A játékosok kivizsgálása már korábban elkezdődött: másodikán koronavírusteszt, harmadikán pedig a szünet utáni terheléses vizsgálatok következtek.

„Az edzőtáborban rögtön délutáni edzéssel kezdünk, majd péntekig mindennap két tréning szerepel a tervekben – számol be a klub a tervezett programról a honlapján, az mtkbudapest.hu-n. – Szombaton az első edzőmérkőzésünkre is sor kerül, a ZTE FC együttese érkezik. Vasárnap újabb két gyakorlással zárjuk a felkészülés első hetét. Az edzőtábor második hetében hasonló mennyiségű edzéssel és egy újabb felkészülési meccsel alapoz csapatunk, 13-án a Vasas FC érkezik. A felkészülési időszak zárása január 16-án lesz, amikor a Budapest Honvéddal mérkőzünk meg az Új Hidegkuti Nándor Stadionban. Néhány játékosunk egészségügyi okok miatt a kötelező sportorvosi vizsgálatok után csatlakozik az edzőtábort első naptól megkezdő kerethez.”

A klub tájékoztatásából az is kiderül, hogy a legutóbb kölcsönben szereplő Horváth Olivér és Lehoczky Roland a Haladástól, illetve a szintén NB II-es Szentlőrinctől visszatért az MTK-hoz és az első csapattal kezdi meg a felkészülést, ahogy a télen a Helsingin JK-tól szerződtetett finn válogatott védő, Nikolai Alho is tagja az edzőtáborba utazó keretnek. Továbbá egy próbajátékos is csatlakozik a kerethez a 18 éves ghánai védő, Kaka Godwords személyében.

A 3. helyen telelő MTK január 23-án a Budafok vendégeként folytatja az NB I-es idényt.

AZ MTK TELKIBE UTAZÓ KERETE
Kapusok:
Somodi Bence, Varasdi Dániel, Winter Dániel.
Védők:
George Ikenne-King Patrick, Pintér Ádám, Nagy Zsombor, Barna Szabolcs, Baki Ákos, Balázs Benjámin, Nikolai Alho, Kaka Godwords.
Középpályások:
Palincsár Martin, Kata Mihály, Biben Barnabás, Kanta József, Katona Máté, Mezei Szabolcs, Szrdjan Dimitrov, Lehoczky Roland.
Támadók:
Gera Dániel, Prosser Dániel, Andrija Drljo, Osei Clinton, Bíró Bence, Schön Szabolcs, Bojan Miovszki, Horváth Olivér.

AZ MTK BUDAPEST TÉLI PROGRAMJA
Felkészülés kezdete: január 3.
Edzőtábor: január 4–16., Telki
Felkészülési mérkőzések
Január 9. (Telki): MTK–ZTE
Január 13. (Telki): MTK–Vasas (NB II)
Január 16.: MTK–Bp. Honvéd

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik