Moniz akkor is lehívná csapatát, ha a Fradi-szurkolók huhognának

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.09. 18:50
null
Moniz következetes: a rasszizmust senkitől sem tűri, de szerinte a Fradi szurkolói nem is fognak huhogni <br />(Fotó: Fuszek Gábor – archív)<br />
A Haladás elleni találkozót követően Ricardo Moniz, a Ferencváros vezetőedzője feldúltan beszélt a szombathelyi szurkolók sportszerűtlen megnyilvánulásairól – mint ismert, a hazai szurkolók egy csoportja sértegette a vendégek színes bőrű labdarúgóit. A holland szakvezető a fradi.hu-n bővebben is beszélt az esetről, elmondta, hogy legközelebb nemcsak akkor hívja le csapatát a pályáról, ha az ellenfél szurkolóitól hall rasszista megnyilvánulásokat, hanem akkor is, ha a Fradi szimpatizánsaitól.

 

„Senki nem tett semmit annak érdekében, hogy határt szabjon az ilyen jellegű szurkolói magatartásnak. Úgy gondolom, a játékvezető nem vállalt felelősséget azért, hogy a játékosaimat megvédje. Az Újpest elleni rangadó után több ezer eurós összegű büntetést szabott ki ránk a szövetség, az ellenfél csapatára ennek töredékét. Ez az, ami igazán zavart engem, ez volt az utolsó pont, nem tűrhettem tovább, hogy a játékosaimat ilyen támadás érje. Miután senki nem tett semmit, úgy éreztem, nekem kell lépnem, ezért hangot is adtam annak, amit gondolok" – idézi a fradi.hu Monizt.

„Úgy gondolom, és a játékosaimnak is mindig ezt hangsúlyozom: mindig tiszteld az ellenfeled! Faj, bőrszín és nemzetiségi hovatartozás nélkül. Természetesen a focit a győzelemért játsszuk, és ebbe beleférhetnek a kemény szavak. De a szombati mérkőzésen néhány hazai szurkoló átlépte azt a képzeletbeli határvonalat, amit ezzel kapcsolatban mindig meg kell húzni, és be is kell tartani!"

Moniz korábban elmondta, hogy a következő rasszista megnyilvánulásnál a Fradi játékosait levezényli a pályáról. A ferencvárosi klubhonlap felteszi a kérdést a holland mesternek, hogy mit tesz majd, ha esetleg a zöld-fehérek szurkolói inzultálják verbálisan az aktuális ellenfél játékosait?

„Ebben az esetben is levezénylem a csapatot a pályáról. De miért kellene egyáltalán a mi szurkolóinknak inzultálni az aktuális ellenfelet? Nincs rá szükségük! Jó csapatunk van, egy pont választ el minket a nemzetközi szereplést érő helyezéstől. Ismerem a szurkolóinkat, néhányukat van szerencsém személyesen is. Büszkék a klubra, arra, hogy fradistának születtek és ettől szimpatikusak igazán. Miért rombolnák le ezt a pozitív képet?"

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik