Moltalanítás – Szöllősi György jegyzete

SZÖLLŐSI GYÖRGYSZÖLLŐSI GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2023.06.03. 00:26

Meggyőződésem, hogy egy futballklub akkor igazán önazonos, ha a játékosai, a szurkolói és a vezetői-tulajdonosai-támogatói is döntően abból a közösségből (városból, régióból, társadalmi csoportból) valók, amelyet a klub képviselni igyekszik. Nos, a modern profi futballban ez szinte már sehol sincs így (még a hagyományaikra mégoly büszke angol csapatokat is sorra vásárolják föl az amerikai, közel-keleti befektetők, míg a szurkolóik, játékosaik, szakembereik már régen a világ minden tájáról érkeznek), talán naivitás is ilyen ideális modellt remélni, akár idehaza is.

A Mol Fehérvár FC-nél (amelynek a folyton – most megint – változó nevét illetően is voltak, vannak identitásproblémái) régóta érezhető, hogy finoman fogalmazva sem teljes a harmónia a csapat hagyományos közege, Székesfehérvár hivatalos és nem hivatalos képviselői, valamint a klub – ha úgy tetszik – kívülről jött menedzsmentje, tulajdonosa és főszponzora kapcsolatában. Hogy hogyan és ki miatt alakult így, azt nehéz szétszálazni, de azért is szomorú ez, mert az elmúlt 13 évben, amíg a Mol egyre növekvő mértékben állt a – város által minimális mértékben támogatott – csapat mellé, olyan sikerkorszakot élt át a klub, amely csak az UEFA-kupa-döntős Videoton időszakához hasonlítható, sőt bizonyos eredményeket tekintve túl is szárnyalta azt (háromszor is magyar bajnok lett a fehérvári egyesület, ami azelőtt egyszer sem sikerült). Mindez ráadásul a magyar futballnak olyan átmeneti, nehéz periódusában történt, amikor különösen sokan irigykedtek a Vidinél kialakult pénzügyi stabilitásra, szakmai, infrastrukturális fejlődésre.

Az utóbbi hónapokban azonban, amikor ezen új mércéhez mérve gyengébben teljesített a csapat (pedig az idény elején még idegenben verte meg a Kölnt!), csaknem kiesett az NB I-ből, olyan indulatok törtek a felszínre, amelyeket figyelve tulajdonképpen nem is kellene csodálkoznunk a főtámogató pénteken bejelentett döntésén. Egy kicsit mintha azt üzenné: ha tényleg nem elég jó, ami a támogatásunkkal a klubnál történt, ha a tulajdonos a magyar szinten fényűző gazdasági háttér megteremtéséért, a Mol bevonásáért, az elmúlt másfél évtized sikereiért elismerést nem, de a gyenge szereplésért éles kritikát érdemel, akkor hát tessék megpróbálni nélkülünk. Cser-Palkovics András fehérvári polgármester a bajnokság végén „drasztikus, az alapokat is érintő változásokat” sürgetett, de gyanítom, hogy nem egészen erre, a főszponzor távozására gondolt. Pedig nagyon finoman, de mintha a városvezetésnek is üzenne a Mol közleménye, ahogyan azt is érzékelteti, hogy a Sepsi, a DAC és a Topolya szponzoraként több sikert könyvelhetett el a cég mostanában.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik