Kovácsik Ádám az egyik új fertőzött (Fotó: Dömötör Csaba)

 

Tovább nehezíti a szakmai stáb eddig is súlyos helyzetét, hogy Kovács István kisujjában a röntgenfelvételek hajszáltörést mutatnak, Adrian Rus pedig piros lapos eltiltás miatt nem léphet pályára Sopronban, így az eddigi hiányzók mellett összesen további négy futballista játékára nem számíthat Szabics Imre szombaton – írja a klubhonlap.

Hozzáteszik: a Mol Magyar Kupára nem kellett előre leadni a 25-ös keretet, így az NB III-as Vidi II keretéből több fiatal játékos is elutazik majd az első csapattal a soproni kupamérkőzésre (szombat, 18 óra).

Az utóbbi hetekben a fehérvári labdarúgók közül az ukrán Ivan Petrjak, a zöld-foki-szigeteki Stopira, valamint Loic Nego is pozitív koronavírustesztet produkált – utóbbi időközben már negatív eredménnyel tesztelt.