Mol Fehérvár: Sallói István az új sportigazgató – hivatalos

Vágólapra másolva!
2021.07.27. 19:25
null
Sallói István visszatért a Vidihez (Fotó: molfehervarfc.hu)
Igaznak bizonyultak a Nemzeti Sport korábbi értesülései, a labdarúgó NB I-ben szereplő Mol Fehérvár FC kinevezte Sallói Istvánt új sportigazgatójának.

 

A posztot korábban betöltő Kovács Zoltán az Ararat elleni Ekl-búcsút követően ajánlotta fel a lemondását a Mol Fehérvárnál, amit a klub vezetősége elfogadott.

Utódja a legutóbb a ZTE sportigazgatói posztját betöltő, majd onnan az előző idény végén távozó Sallói István lett, aki egykor játékosként két időszakban is szerepelt a Videotonban. 1981-ben utánpótláskorú játékosként került a csapathoz, amelyben 1986-ban mutatkozott be az élvonalban. 1989-ben katonai szolgálatának idejére, egy évre a Rába ETO-hoz távozott, ezután 1990-ben visszatért Székesfehérvárra, és 1991 és 1993 között már csapatkapitányként erősítette a piros-kékeket. Az egykori középpályás innen Kispestre igazolt, 1994-től pedig Izraelben folytatta pályafutását.

„Fantasztikus éveket töltöttem el Fehérváron, gyakorlatilag itt nőttem fel. Már sokszor elmondtam, 14 évesen Csiszár Guszti bácsi fedezett fel egy utánpótlástornán, ezt követően a katonai szolgálatomat leszámítva 27 esztendős koroming Székesfehérváron éltem és játszottam, most pedig nagy örömmel térek vissza a klubhoz. Emlékszem, mindig nagy figyelemmel követtem dr. Brávácz Ottó akkori elnök munkáját, ami nagy inspirációt jelentett abban, hogy visszavonulásom után a sportvezetői pályát választottam. Húsz éve erre a feladatra vártam, ettől a perctől kezdve azért dolgozunk mindenkivel közösen, hogy sikeres csapatot építsünk” – nyilatkozta a bejelentés során Sallói István a klub honlapjának.

A Mol Fehérvár augusztus 1-jén éppen Sallói korábbi állomáshelyén, a Zalaegerszegi TE vendégeként kezdi a magyar élvonal 2021–2022-es idényének küzdelmeit.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik