Mol Fehérvár: már nem Márton Gábor a vezetőedző – hivatalos

B. Á./ K. T. I.B. Á./ K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.02.17. 12:52
null
Márton Gábor távozik a Mol Fehérvártól (Fotó: Török Attila)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Mol Fehérvár FC a hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződést bontott Márton Gábor vezetőedzővel. Ahogyan azt a kedden általa megtartott edzésből sejteni lehetett, Szalai Tamás pályaedző veszi át ideiglenesen a vezetőedzői feladatokat, így ő készíti fel a csapatot a DVTK elleni bajnokira. 

„Aki edzőnek áll, annak számolnia kell a leváltás lehetőségével is, mindenesetre nem vagyok az a típus, aki feladja, de… Eljön az a pont, amikor meg kell beszélni a történteket. Ha az ember nem tud segíteni, akkor ártania sem szabad.”

A Mol Fehérvár FC vezetőedzője, Márton Gábor mondta többek között ezt is még vasárnap este, miután csapata hazai pályán 2–1-es vereséget szenvedett az MTK Budapesttől – ekkor már sejteni lehetett, elképzelhető, hogy az 54 éves szakember a kék-fehérek ellen ült utoljára a fehérvári klub kispadján.

Márton tavaly júliusban vette át a Mol Fehérvár irányítását, Joan Carrillót váltva a kispadon. 28 tétmérkőzésen irányította a csapatot, amellyel 13 győzelem és nyolc döntetlen mellett hétszer szenvedett vereséget.

Mártonnal együtt a Takács Lajos pályaedző és Victor Moore erőnléti edző is távozik.

A molfehervarfc.hu beszámolója szerint a DVTK elleni mérkőzésre Szalai Tamás pályaedző készíti fel a csapatot. Már a keddi edzést is a 41 éves szakember vezényelte le. Szalai korábban Marko Nikolics és Joan Carrillo regnálása alatt is a szakmai stáb tagja volt, ezer szállal kötődik a klubhoz, a Videotonnál lett NB I-es játékos, valamint éveken át dolgozott az együttes utánpótlásában is.

NB I-ES EDZŐVÁLTÁSOK A 2020–2021-ES IDÉNY KÖZBEN
2021. február 16.
Mol FehérvárMárton Gábor helyett ?
2021. február 15.
Bp. Honvéd
Pisont István helyett Horváth Ferenc
2021. január 7.DVTK
Geri Gergely helyett Zoran Zekic
2020. december 23.
Újpest
Predrag Rogan helyett (januártól) Michael Oenning
2020. december 8.DVTK
Feczkó Tamás helyett Geri Gergely
2020. december 7.
Bp. Honvéd
Bódog Tamás helyett Pisont István
2020. november 11.
Mezőkövesd
Kuttor Attila helyett Pintér Attila
2020. szeptember 22. Paks
Osztermájer Gábor helyett Bognár György
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik