Mol Fehérvár: kölcsönvették a Dinamo Kijev középpályását – hivatalos

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2022.01.21. 17:05
null
A Mol Fehérvár opciós joggal vette kölcsön Bohdan Lednevet (Fotó: molfehervarfc.hu)
Igaznak bizonyult a Nemzeti Sport értesülése, a labdarúgó NB I-ben szereplő Mol Fehérvár a hivatalos honlapján jelentette be, hogy opciós joggal az idény végéig kölcsönvette a Dinamo Kijev ukrán középpályását, Bohdan Lednevet.

 

A 23 esztendős támadó középpályás az idény végéig kerül kölcsönbe a székesfehérvári csapathoz, amelynek opciós joga van végleg megvásárolni a játékjogát.

A korábbi korosztályos válogatott Lednev – aki tagja volt a válogatott 2021-es Európa-bajnokságra készülő bő keretének is – 2016 óta a Dinamo Kijev játékosa, s rögtön az első idényében nagyszerűen debütált a nemzetközi porondon: az UEFA Ifjúsági Ligában 7 mérkőzésen 6 gólig és 2 gólpasszig jutott. A felnőttcsapatban összesen 32 tétmeccsen lépett pályára, és két gólt szerzett.

Az áprilisban a 24. életévét betöltő játékos a 2020–2021-es idényben bemutatkozott a Bajnokok Ligájában. A Barcelona, a Juventus és a Ferencváros elleni meccsen is lehetőséget kapott a csoportkörben – rendre csereként. A mostani évadban tíz tétmérkőzésen összesen 185 percet játszott a Dinamóban.

Lednev a Fehérvár harmadik ukrán futballistája Ivan Petrjak és Jevhen Makarenko mellett.

„A Mol Fehérvár FC neve jól cseng a labdarúgásban, úgy érzem, ez remek lehetőség számomra, hogy megmutassam a képességeimet és segítsem a csapatot a céljai elérésében. A szurkolók biztosak lehetnek abban, hogy mindig száz százalékot próbálok majd nyújtani a pályán. Érzem a bizalmat a klub részéről, ezt jó játékkal és gólokkal szeretném meghálálni” – mondta a szerződés aláírása után Bohdan Lednev (Ljednjev) a székesfehérváriak hivatalos oldalának adott interjújában.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A MOL FEHÉRVÁR FC-NÉL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők: Peter Zulj (osztrák, Istanbul Basaksehir– Törökország), Bohdan Lednev (ukrán, Dinamo Kijev – Ukrajna)
Kölcsönből visszatérők:
Evandro (brazil, Proleter – Szerbia), Géresi Krisztián (Puskás Akadémia)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Horváth Barnabás
Kiszemeltek: Geor­gij Citaisvili
(FK Csornomorec Odessza – Ukrajna),Przemyslaw Wisniewski (Górnik Zabrze – Lengyelország)
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Halmai Ádám (budaörsi kölcsön után ZTE FC), Zsóri Dániel (ZTE FC)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik