Mol Fehérvár: javult Zivzivadze állapota, közel a visszatérés

Vágólapra másolva!
2022.12.28. 09:32
null
Budu Zivzivadze rövidesen edzésbe állhat, bár jó kérdés, meddig marad a Vidi kötelékében (Fotó: Földi Imre)
Egyre közelebb a visszatéréshez  Budu Ziv­zivadze . A Mol Fehérvár második csapatába száműzött grúz támadó november 6-án szenvedett súlyos sérülést, a Nagykanizsa elleni NB III-as mérkőzésen.

 

Budu Zivzivadzét a klub engedélyével szülőhazájában kezelik, már végezhet rehabilitációs edzéseket, sőt a Grúziából származó információk szerint január 2-án edzésre jelentkezik Székesfehérváron.

Elképzelhető azonban, hogy a 28 esztendős csatár nem tölt már sokat a Csíkvári úton. A Vidi sportigazgatója, Juhász Roland december elején, a Nemzeti Sportnak adott interjújában úgy fogalmazott: „a fegyelmi vétség, amelyet elkövetett az Újpest elleni mérkőzés után, számomra sem volt elfogadható, ha sikerül megegyeznünk, télen már máshol folytatja a pályafutását.”

Október közepén a Mol Fehérvár–Újpest (0–1) meccs lefújása után a fehérvári szurkolók azt követelték „kedvenceiktől”, hogy vegyék le a mezt, miközben az ünneplő vendégdrukkerek, a tavasszal a Megyeri úton kölcsönben szereplő, a lila-fehéreket 11 góllal segítő Budu Zivzivadzét is éltették. A Vidi grúz támadója tapssal viszonozta a gesztust, majd elcserélte a mezét Vincent Onovóval, s a kapottat még a pályán magára is húzta.

A Mol Fehérvár ezt követően közölte: „támadónk a hétfő esti, Újpest FC elleni vereséget követően kirívóan tiszteletlen magatartást tanúsított a klubbal, szurkolóinkkal és csapattársaival szemben, így kikerült az első csapat keretéből”.

A grúz csatár november 6-án, a Mol Fehérvár II Nagykanizsa elleni bajnokiján (0–5) vállsérülést szenvedett, amely után meg is kellett műteni.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A MOL FEHÉRVÁR FC-NÉL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérnek: Szabó Levente (Kecskeméti TE)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Tobias Christensen (norvég, Valerenga – Norvégia), Malcom Edjouma (francia-marokkói, FCSB – Románia), Szappanos Péter (Bp. Honvéd), Andrian Kraev (bolgár, Levszki Szófia – Bulgária)
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: Bohdan Lednev (ukrán, Dinamo Kijev – Ukrajna, lejár a kölcsönszerződése)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Budu Zivzivadze (grúz, a tartalékcsapatból – ?)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik