Mol Fehérvár: Az egész Palkó ötlete volt – Dárdai Pál

Vágólapra másolva!
2021.01.05. 20:02
null
Dárdai Pál nem szólt bele Dárdai Palkó választásába (Fotó: AFP, archív)
Dárdai Pál, a magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya elmondta a véleményét a Mol Fehérvár hivatalos honlapjának fia, a 21 esztendős Dárdai Palkó klubváltása kapcsán.

Mint ismert, a Hertha tehetségének megszerzését kedden jelentette be a Mol Fehérvár. Dárdai Palkó ezzel kapcsolatban elárulta, édesapja sosem szólt bele a döntéseibe – ezt megerősítette a jelenleg a Hertha utánpótlásában tevékenykedő Dárdai Pál is, hozzátéve, hogy ő talán a holland vonalat javasolta volna a fiának.

„Sosem szóltam bele abba, hogyan alakítja Palkó a karrierjét. Sok helyről volt megkeresése, például Hollandiából is, és mivel szerintem neki nagyon fekszik a holland stílus, ezért ha a véleményemre lett volna kíváncsi, akkor talán ezt a holland vonalat ajánlottam volna neki. Ő azonban már tavaly nyáron azt mondta nekem, hogy nagyon szívesen futballozna a Vidiben” – idézi a molfehervarfc.hu a korábbi szövetségi kapitányt, aki elmondta, nem aggódik.

„Azt tudni kell, hogy már gyerekként sokszor járt a Sóstói Stadionban Vidi-meccsen, vannak ismerőseink a környéken, ismeri a fehérvári közeget. Szóval az egész az ő ötlete volt, ezt így kigondolta magának, én pedig ahogy eddig sem, most sem szóltam bele a döntésébe. Nem aggódom, jól ismerem a klubnál dolgozó szakembereket, tudom, hogy mindenki profin dolgozik és rendkívül jók a körülmények. Ha valaki szorgalmas, akkor a Vidiben ugyanolyan jól lehet fejlődni, mint bárhol külföldön. Édesapám azt tanította nekem, hogy mindig azt csináljam és ott, amit szeretek és ahol jól érzem magam. Ezt mindig be is tartottam az élet minden területén. Mindig ott futballoztam, ahol szerettem volna, abban az étteremben szoktam enni, amelyiket szeretem, az lett a feleségem, akit én választottam (nevet) és így tovább. Ugyanerre nevelem a gyerekeimet, és ha Palkó a Vidiben szeretne futballozni, akkor örömmel veszem ezt tudomásul.”

„Az persze furcsa érzés lesz, hogy kirepül a családi fészekből, de nem féltem, nagyon jó karakter, biztos, hogy gyorsan be tud illeszkedni az új csapatába. Tisztában vagyunk azzal, hogy valamilyen szinten teher az, hogy őt Dárdainak hívják és az én fiam, de tudja, hogy nem azért ment haza Magyarországra, hogy ő most mindenkinek nyilatkozgasson, hanem azért, hogy futballozzon. Ki kell használnia az összes rendelkezésére álló időt, amit edzéssel és játékkal tölthet. Azt tanácsoltam Palkónak, hogy neki kell a legbüdösebbnek, legizzadtabbnak lennie minden edzés végére, mert a sikerért keményen meg kell dolgozni.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik