MLSZ: Moniz a legenyhébb kiszabható szankciót kapta – közlemény

Vágólapra másolva!
2022.10.26. 16:58
null
Az MLSZ is reagált Moniz eltiltására (Fotó: Török Attila)
Mint arról beszámoltunk, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága október 25-i ülésén egy hónapra eltiltotta Ricardo Monizt, a Zalaegerszeg vezetőedzőjét minden labdarúgással kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől. Az MLSZ most a hivatalos honlapján indokolta a döntést. 


Az MLSZ szerdai hivatalos közleményét változtatás nélkül közöljük:

„A Zalaegerszeg vezetőedzőjének eltiltása ügyében a fontosabb tények:

A vezetőedző a mérkőzés folyamán berohant a játéktérre. A nemzetközi gyakorlatnak megfelelően a játékosokon kívül senki, így a vezetőedző sem léphet a mérkőzés közben a játéktérre, semmilyen indokkal. A játékvezető ezért piros lapot adott Ricardo Moniznak. Általánosan a fegyelmi szabályzat 1 mérkőzésre szóló eltiltást ír elő az ilyen esetben.

A vezetőedző a kiállítása után a játékosait felszólította a pálya elhagyására. Akicsapatát lehívja a pályáról, és ezzel szünetelteti a mérkőzést, fegyelmi vétséget követ el, amely a világ minden országában súlyosnak minősül.Ezt aFegyelmi Szabályzat 19.§ szabályozza (Mérkőzés kezdésének megtagadása, levonulás a játéktérről):

“Annak a sportszakembernek a büntetése, aki a labdarúgónak, a labdarúgók egy csoportjának, vagy a csapat egyik labdarúgójának sem engedélyezi a mérkőzés hivatalos kezdési időpontjában a pályára lépést, a pályáról történő levonulását elrendeli, illetve nem tesz meg minden tőle telhetőt a labdarúgó vagy a labdarúgók visszatéréséért:

Eltiltás minden labdarúgással kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől egy hónaptól - két évig.”

Ricardo Moniztettét követően a fegyelmi bizottság, tekintettel arra, hogy első esetben fordult elő,és remélhetően a jövőben nem ismétlődik az eset,a legenyhébb kiszabható szankciót alkalmazta.

A Fegyelmi Bizottság mindkét sportszervezettel szemben fegyelmi eljárás lefolytatását rendelte el a rend megzavarásával kapcsolatos szurkolói cselekményekért, a ZTE esetében megbotránkoztató, obszcén kifejezések bekiabálása miatt, a Honvéd esetében megbotránkoztató, obszcén kifejezések bekiabálása mellett rasszista megnyilvánulás miatt.

A szövetség minden olyan játékost, sportszakembert és szurkolót a támogatásáról biztosít, akit egy futballmérkőzés során származása, bőrszíne vagy vallási hovatartozása miatt ért sérelem. Minden ilyen esetben megindul a fegyelmi eljárás.

Bízunk abban, hogy a klubok szélesebb körben csatlakoznak a rasszista módon megnyilvánuló szurkolók kiszűréséhez, megvédve ezzel saját klubjuk és a magyar labdarúgás közösségének értékeit.”

ELŐZMÉNYEK

Mint arról beszámoltunk, a ZTE FC–Budapest Honvéd múlt hétvégi NB I-es mérkőzésen tíz percig állt a játék azok után, hogy az 55. percben Christy Manzinga és Szabó II Alex afférja után elszabadultak az indulatok, és a hazaiak pályára lépő vezetőedzőjét, Ricardo Monizt kiállította Bognár Tamás játékvezető.

Ezt követően a majomhangokat halló holland szakember levezényelte csapatát a pályáról, de végül meggyőzte őt Dragóner Attila, a ZTE FC sportigazgatója, és folytatódott a mérkőzés.

AZ ESET VIDEÓN

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC108225–7+1824
2. Kecskeméti TE1265119–11+823
3. Kisvárda1263324–21+321
4. Puskás Akadémia1255216–12+420
5. Zalaegerszegi TE1143419–15+415
6. Paksi FC1143417–21–415
7. Debreceni VSC1234520–23–313
8. Budapest Honvéd1234514–19–513
9. Mol Fehérvár1233612–18–612
10. Mezőkövesd1233615–22–712
11. Újpest FC1233613–21–812
12. Vasas FC1216511–15–49
NB I, 2022–2023, 12. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
2022. október 21., péntek
Vasas FC–Kecskeméti TE 1–2Budapest,Illovszky Rudolf Stadion
Farkas Ádám2022
2022. október 22., szombat
ZTE FC–Budapest Honvéd 0–2
Zalaegerszeg,ZTE Aréna
Bognár Tamás2216
Mol Fehérvár–Paks 1–1
Székesfehérvár,Mol Aréna Sóstó
Karakó Ferenc1976
Puskás Akadémia–FTC 2–4Felcsút,Pancho Aréna
Erdős József3121
2022. október 24., hétfő
Mezőkövesd-Zsóry FC–Újpest FC 1–0Mezőkövesd,Városi Stadion
Zierkelbach Péter
1500
Debreceni VSC–Kisvárda Master Good 2–3
Debrecen, Nagyerdei Stadion
Berke Balázs
3707
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik