MLSZ: erősödik a német vonal az utánpótlás-válogatottaknál

Vágólapra másolva!
2015.04.08. 11:00
Bernd Storck után újabb német szakembereket alkalmaz az utánpótlás-válogatottaknál a Magyar Labdarúgó-szövetség.

Bernd Storck változásokat jósolt, és a „forgószél” valóban itt van már.

Mihalecz István menesztése után az edzőképzésért is felelős Szalai László távozott az U20-as válogatott éléről, majd Pisont István lépett ki önszántából a szövetség kötelékéből. A Magyar Labdarúgó-szövetségnél azonban nemcsak távozók vannak, hanem – ahogyan azt megírtuk – a megüresedett helyekre német szakemberek érkeznek.

Sőt, néhányan már hetek óta itt vannak, és munkába is álltak.

Robert Kilin neve eddig sem volt titok, hiszen március végén az U21-es válogatott Tatabányán az ő irányításával játszott felkészülési mérkőzést (1–2) a skót válogatottal. A romániai származású német tréner a nyáron végzi el a pro licences tanfolyamot, korábban futballozott a német ötödik ligás Bayern Hof együttesében, majd a hatodik osztályból vonult vissza. Bernd Storck szerint a negyvenesztendős edző nagy hasznára lehet a magyar utánpótlásrendszernek, korábban Németországban akadémiai vezető is volt.

Christian Wimmer neve sem a sztárfutballisták között keresendő, a 31 esztendős szakember korábban a német harmadosztályú Wacker Burghausen U23-as együttesét irányította, mellette besegített a felnőttcsapat szakmai munkájának irányításába. Azt megelőzően a Német Labdarúgó-szövetségnél is dolgozott, odakint az a vélekedés róla, hogy sokra hivatott tréner, aki több területen hasznosíthatja tudását. Futballistaként a Bayern München ifjúsági együttesében pallérozódott, majd megfordult a Fürth és a Hamburg második csapatánál.

Amint a szövetség korábban jelezte, Bernd Storcktól és segítőitől azt várja az MLSZ vezetősége, hogy meghatározzák a magyar futball új csapásirányát. A szakembereknek egyelőre nincs szerződésük, a napokban kötelezhetik el magukat új munkaadójukhoz, míg a Magyar Labdarúgó-szövetségnél a jövő hétre tervezik az új kollégák bemutatását, akkor alighanem a pontos beosztásukat, pozíciójukat is megtudjuk.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik