MK: váratlant húzott a Vasas, két tizenéves volt a kezdőben a Fradi ellen

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2022.02.10. 09:14
Sokakat meglephetett, hogy a Ferencváros elleni kupamérkőzésen a Vasas FC kezdőjében a rutinos játékosok helyett két tizenéves neve szerepelt: Szalai József csatárposzton, míg Szilágyi Szabolcs a középpályán bizonyíthatta negyvenöt percig Kuttor Attilának, hogy az angyalföldiek vezetőedzője akár NB II-es bajnokin is számíthat rájuk. 

A 18 éves Szilágyi Szabolcs és a 19 éves, a télen a Kecskeméttől kölcsönből visszatérő Szalai József az NSO Tv-nek elmondta, már a mérkőzés előtti napon tudták, hogy a Vasas kezdőjében kapnak helyet Ferencváros ellen. Ettől még nyugodtan aludtak, egyikőjük sem az az izgulós típus, pláne, nem a pályán. Mind a ketten arról beszéltek, nem törődtek azzal, hogy milyen játékosokkal kell felvenniük a versenyt, inkább arra koncentráltak, hogy a nekik jutó egy félidő alatt bizonyítsák Kuttor Attilának, hogy bajnokin is bedobhatja őket a mélyvízbe.

Videónkban felidézik a meccs előtti és közbeni eseményeket, valamint értékelik a saját teljesítményüket.

MAGYAR KUPA
NYOLCADDÖNTŐ

VASAS (NB II)–FERENCVÁROS 0–2 (0–1)
Budapest,
Illovszky Rudolf Stadion,4011 néző. Vezette:Káprály
Vasas:
Uram – Szivacski, Szilágyi Z., Litauszki, Iyinbor, Silye (Ihrig-Farkas, 81.) – Hinora (Cipf, 71.), Hidi M. (Pátkai, 81.), Berecz Zs., Szilágyi Sz. (Feczesin, a szünetben) – Szalai J. (Márkvárt, a szünetben).Vezetőedző:Kuttor Attila
FTC:Bogdán – Wingo, Blazic, S. Mmaee, Botka – Vécsei, Laidouni – Zubkov (Zachariassen, 72.), Nguen (Szánthó, 84.), Gavrics (Mak, 60.) – F. Boli (R. Mmaee, 60.).Vezetőedző:Sztanyiszlav Csercseszov

Gólszerző:Botka (9.), R. Mmaee (73.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik