Öt gólt ünnepelhettek a kispestiek a Nyíregyháza ellen (Fotó: Kovács Péter)

 

A labdarúgó Magyar Kupa 3. fordulójában vasárnap, a Ferencváros kora délutáni, 9–0-s meccsét követően még három NB I-es csapat lépett pályára. Először a Gyirmót FC Győr, amely Medgyes Zoltán első félidőben szerzett góljával 1–0-ra győzött az NB II-es FC Ajka vendégeként.

A folytatásban következett a Nyíregyháza–Bp. Honvéd meccs a hazaiak stadionjának újjáépítése miatt Balmazújvárosban és a Siófok–Puskás Akadémia találkozó.

A Nyíregyháza remekül kezdte az NB II-es idényt, hiszen első hét meccséből két döntetlen mellett ötöt megnyert, szerdán viszont kikapott 4–2-re a keleti rangadón a DVTK vendégeként, vasárnap pedig a Honvédtól is vereséget szenvedett.

A kispestiek vezetőedzője, Horváth Ferenc jó ismerősként térhetett vissza a meccsnek otthont adó Balmazújvárosba, hiszen a város egyetlen NB I-es idényében, 2017–2018-ban ő volt a helyiek szakvezetője. A Balmazzal abban az évadban kiesett az NB I-ből, a Honvéddal azonban a kiesés veszélye most nem fenyegette a Magyar Kupában. Az első bő húsz percben ugyan Nagy Dominik még csak a kapufát találta el két alkalommal is, majd Balogh Norbert lőtt az oldalhálóba, de a 26. percben megtört a jég.

Eppel Márton jobb oldali beadását 15 méterről Balogh Norbert váltotta gólra, majd Nono bal oldali szabadrúgását a leshatáron (vagy inkább azon túl…) felugró Baráth Botond csúsztatta fejjel a nyíregyházi kapuba. A második félidőben Balogh egy szép emeléssel végleg eldöntötte a továbbjutás sorsát, majd Eppel Márton és Batik Bence is betalált, és bár a Nyíregyháza a hajrában szépített, így is fölényes, 5–1-es győzelmet arattak a kispestiek.

A Puskás Akadémia már a 14. percben megszerezte a vezetést a másodosztályú Siófok ellen, majd a második félidőben további két gólt szerzett és 3–0-ra győzött. A felcsútiaknál két nyári szerzemény, a Ferencvárostól kölcsönvett Gera Dániel és a nyolcszoros cseh válogatott csatár, Libor Kozák is az első gólját szerezte tétmeccsen az első csapatban.

Ezzel kialakult a Magyar Kupában a legjobb a 32 mezőnye, a 4. forduló sorsolását 20.30 órától tartják.

MAGYAR KUPA
3. FORDULÓ, VASÁRNAPI MÉRKŐZÉSEK

FC Ajka (NB II)–Gyirmót FC Győr 0–1 (Medgyes, 26.)
BFC Siófok (NB II)–Puskás Akadémia FC 0–3 (Weslen Junior 14., Gera D. 71., Kozák 90.)
Nyíregyháza Spartacus FC (NB II)–Budapest Honvéd 1–5 (Gresó 88., ill. Balogh N. 26. és 57., Baráth 37., Eppel 70., Batik 80.) 

KORÁBBAN

FC Hatvan (megyei I.)–Ferencváros 0–9
Bonyhád VLC (megyei I.)–Pécsi MFC (NB II) 0–1
BTE Felsőzsolca (megyei I.)–Kecskeméti TE (NB II) 0–10
Karancslapujtő KSE (megyei I.)–FC Nagykanizsa (NB III) 0–5
Zalaszentgróti VFC (megyei I.)–III. Kerületi TVE (NB II) 0–2
Sárosd NKSC (megyei I.)–ESMTK (NB III) 1–3 – hosszabbítás után

A SZOMBATI EREDMÉNYEK ITT OLVASHATÓK!