MK: Nem vallottunk szégyent a Fehérvár ellen – Pátkai Máté

Vágólapra másolva!
2021.02.11. 09:30
Nem sikerült meglepnie a Vasasnak a Mol Fehérvárt a labdarúgó Magyar Kupában, az angyalföldiek 2–1-es vereséggel estek ki a 32 között. A mérkőzés után a korábbi fehérvári játékos, Pátkai Máté és az NB II-es együttes csapatkapitánya, Szatmári Lóránd értékelt az NSO Tv-nek. 

„Fontos volt nekem ez a meccs, hiszen egykori csapatom ellen játszottunk. Ugyanakkor ilyenkor az érzéseket félre kell tenni, ma azért küzdöttem, hogy a Vasas továbbjusson. Ez nem jött össze, viszont nem vallottunk szégyent: az NB I harmadik helyezettje ellen igen jó mérkőzést játszottunk, sőt, a második félidőben talán föléjük is kerekedtünk. Nekünk voltak helyzeteink, a Fehérvárnak egy szögletből volt lehetősége az újabb gólszerzésre” – értékelt Pátkai Máté, aki tavaly szeptemberben igazolt a Fehérvártól a Vasashoz.

Videónkban Szatmári Lóránd felidézi, hogyan adott gólpasszt az ellenfél védőjének, Adrian Rusnak, és a szépítő gól mennyire tüzelte fel a már a 3. percben gólt kapó Vasast. Emellett szóba kerül a hétvégi, Haladás elleni bajnoki, valamint az is, hogy reálisnak tartják-e az első hely megszerzését az NB II-ben.

MAGYAR KUPA

8. FORDULÓ
VASAS FC (NB II)–MOL FEHÉRVÁR FC 1–2 (1–2)

Budapest,Illovszky Rudolf Stadion,zárt kapuk mögött.Vezette:Karakó
Vasas:Rados – Szivacski, Litauszki, Tóth B., Kalmár O. – Pátkai (Silye, 68.) – Hinora (Kapornai, 84.), Szatmári L., Köböl (Viczián, 58.), Pekár (Radó, 58.) – Feczesin (Balajti, 68.).Vezetőedző:Schindler Szabolcs
Mol Fehérvár:Kovács D. – Bolla (Nego, 20.), Rus, Stopira, Fiola, Hangya – Alef, Pinto – Petrjak (Houri, 72.), Zivzivadze (Nikolics, 72.), Bamgboye (Szabó L., 72.).Vezetőedző:Márton Gábor

Gólszerző:Rus (34. – öngól), ill. Zivzivadze (3.), Petrjak (23.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik