Cseri Tamás szerint a cél nem lehet más, mint hogy mindkét borsodi rangadót megnyerje a Mezőkövesd (Fotó: Török Attila)

 

A versenynaptár zsúfolt, így minden napnak nagy a jelentősége – a Mezőkövesd Zsóry–Diósgyőri VTK Magyar Kupa-nyolcaddöntőben az is számíthat, hogy a kövesdiek múlt hét pénteken (az MTK Budapest ellen 0–0), míg a diósgyőriek szombaton léptek pályára (a Mol Fehérvár FC ellen 3–1-es siker).

„Kemény időszak következik, de a legfontosabb a motiváltság, ebben pedig egyik oldalon sem lesz hiány – mondta a Nemzeti Sportnak Cseri Tamás, a Mezőkövesd Zsóry kétszeres válogatott középpályása. –      Ellenfelünk jelenleg az utolsó a tabellán, nyilván a bennmaradás a legfőbb célja, de ha nem az alapcsapat kap szerepet kedden, az sem jelent semmit, hiszen akkor az eddig kevesebb lehetőséghez jutó futballisták akarják megmutatni, a kezdőben a helyük. Ami minket illet, remek a hangulat, hiszen már kilenc bajnoki óta nem találtunk legyőzőre, öt győzelem mellett négyszer ikszeltünk. Minél inkább ki akarjuk tolni ezt a remek szériát, a következő lépcsőfok a Diósgyőr elleni hazai kupameccs.”

Az MTK elleni bajnokin érződött, hogy a Vasashoz távozó Berecz Zsombor nélkül kevésbé hatékony a mezőkövesdi csapat.

„Kulcsembert veszítettünk, de ilyen a futball, meg kell oldanunk a pótlását  – jelentette ki Cseri Tamás . –   Az előző idényben a kupadöntőig meneteltünk, akkor a Honvéd jobbnak bizonyult. Ha újra sikerülne finálét játszanunk, remek lenne, de lépésről lépésre kell haladnunk. A programunk valóban nagyon sűrű, hiszen pénteken már bajnokit játszunk, újra a DVTK ellen, igaz, idegenben. A célunk nem lehet más, mint hogy mind a két borsodi rangadót megnyerjük a héten.”

MAGYAR KUPA
NYOLCADDÖNTŐ
Kedd
17.30:
Mezőkövesd Zsóry FC–Diósgyőri VTK (Tv: M4 Sport)   – élőben az NSO-n!
Szerda
13.00: Paksi FC–Budafoki MTE
13.00: Tállya KSE (NB III)–MTK Budapest
14.00: ZTE FC–Budapest Honvéd (Tv: M4 Sport)
16.00: Puskás Akadémia FC–Újpest FC
16.00: Debreceni VSC (NB II)–BFC Siófok (NB II)
17.00: Szombathelyi Haladás (NB II)–Kisvárda Master Good
17.30: Ferencvárosi TC–Mol Fehérvár FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!