MK: két élvonalbeli csapat kiverése után a Fradit is megtréfálná Priskin Tamás

VAJDA GYÖRGYVAJDA GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2022.04.20. 09:03
null
Priskin Tamás (jobbra) rutinja sokat érhet a Ferencváros ellen(Fotó: Kisalföld/Huszár Gábor)
A Puskás Akadémia és a Mol Fehérvár kiejtése után újabb csodában bízik Priskin Tamás, az FTC ellen készülő ETO csatára.

 

Nyert már kupát Priskin Tamás a Slovan Bratislavával, ünnepelt bajnoki címet a Ferencvárossal, ám nevelőegyesületével, az ETO FC-vel még nem emelhetett magasba trófeát. A 63-szoros válogatott támadó – aki 16 évesen a győrieknél kezdte profi pályafutását – most viszont közelebb kerülhet ehhez, hiszen együttese szerdán a döntőbe jutásért játszik a Mol Magyar Kupában, igaz, ellenfele a bajnok Ferencváros lesz. Adódik tehát a kérdés: a korábban a Fradiban is megforduló center lát-e reményt a győzelemre?

„Egyáltalán nem mi vagyunk a szerdai összecsapás esélyesei – mondta megkeresésünkre a 35 éves csatár. – Ám ne feledjük, az NB II-es ETO a Puskás Akadémiát és a Mol Fehérvárt is kiütötte a kupából, s mert egy meccsen minden megtörténhet, így az is, hogy mi jutunk be a döntőbe.”

A világot látott, több külföldi csapatban is megforduló labdarúgó elmondta, beszélt társaival az öltözőben, s elmondta nekik, hogy óriási lehetőség előtt állnak. Jóval magasabban jegyzett csapat ellen mutathatják meg, mire képesek.

„Láttam a tekintetükből, hogy értik, miről beszélek – folytatta Priskin Tamás. – Korábban ők is megtapasztalták, hogy NB II-es csapat is lehet eredményes az élvonalban szereplő ellen, ám ehhez az kell, hogy mindenki a legjobb formáját nyújtsa. Tisztában vannak azzal is, hogy a hányatott sorsú ETO-nak milyen nagy szüksége lenne egy nagy sikerre, s hogy a szurkolóink is ki vannak éhezve a jó és eredményes futballra. Én már tudom, mit jelent sok néző előtt játszani, s mert telt ház várható szerdán, a fiatalok is megérezhetik a közönség támogatásának erejét.”

Priskin Tamás több mint tucatnyi klubban lépett pályára, de elmondása szerint azon kívül, hogy az ETO-ban érzi otthon magát, a Ferencváros áll legközelebb a szívéhez. Dibusz Dénessel, Botka Endrével, Tokmac Nguennel, Franck Bolival, Miha Blaziccsal és Eldar Civiccsel a mai napig tartja a kapcsolatot.

MAGYAR KUPA
ELŐDÖNTŐ
SZERDA
20.00:
ETO FC (NB II)–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik