Véget ért a barcikai menetelés, először jutott MK-elődöntőbe a Paks

RÓTH ZOLTÁNRÓTH ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2022.03.01. 17:05
null
A Paks (sötétben) érvényesítette az osztálykülönbséget, és bejutott az elődöntőbe (Fotó: Ádám János/Észak-Magyarország)
A labdarúgó MOL Magyar Kupa első negyeddöntőjét Kazincbarcikán játszották, ahol az NB III Keleti csoportjának listavezetője az NB I-es Paksot fogadta. A barcikaiak bátran kezdték a találkozót, de hiába vezettek veszélyes támadásokat, nem tudtak helyzetet kialakítani Nagy Gergely kapuja előtt, majd a Paks a második játékrészben szerzett szöglet utáni góllal 1–0-ra megnyerte a mérkőzést.

 

MOL MAGYAR KUPA
NEGYEDDÖNTŐ

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC (NB III)–PAKSI FC 0–1 (0–0)
Kazincbarcika
, Kolorcity Aréna, 900 néző.Vezette: Szilágyi Sándor (Szilágyi Norbert, Tőkés Róbert)
KAZINCBARCIKA: Megyeri G. – Szemere, Ur, Dvorschák, Székely K. – Heil, Nagy J. Szabó B. (Schildkraut, 86.), Sinanovic – Ádám F. (Pinyaskó, 60.), Kristófi (Rjaskó, 72.).Vezetőedző: Varga Attila
PAKS: Nagy G. – Szabó J., Lenzsér, Kinyik (Tamás O., 26.; Haraszti Zs., 57.), Kovács N. – Kesztyűs (Papp K., a szünetben), Windecker, Kocsis B. – Nagy R. (Ádám M., a szünetben), Pethő (Böde, 76.), Sajbán Máté.Vezetőedző: Bognár György
Gólszerző: Szabó J. (73.)

ÖSSZEFOGLALÓ

Az NB I-es Paksi FC első, a harmadosztályú Kazincbarcika második kupaelődöntőjéért harcolt a borsodi városban. A közel 900 néző előtt megrendezett találkozót a Paks erősen tartalékos felállásban kezdte, Ádám Martin, Böde Dániel és Haraszti Zsolt is csak a kispadon kapott helyet. Az első percekben a Kazincbarcika próbált ugyanolyan elánnal játszani, mint a harmadosztályú ellenfelek ellen, ami látszólag meglepte a tolnaiakat. A Paks az első negyedóra után rendezte sorait, és egyre többször jutott el Megyeri kapuja elé, de a barcikai hálóőr eszén nem tudtak túljárni Sajbánék. A hazaiak is vezettek több ígéretes támadást, de Nagy Gergelynek egyáltalán nem volt védenivalója.

A szünetben erősített Bognár György, érkezett a pályára a Kisvárda ellen duplázó Papp Kristóf és az NB I-es góllövőlista vezetője, Ádám Martin is. A cserék jó hatással voltak a Paksra, amely az egész második félidőt uralni tudta, de sokáig úgy tűnt, hogy hiába a mezőnyfölény, a kapuba nem tudnak betalálni a tolnaiak. A 73. percben aztán megtört a jég: egy jobb oldali szögletet követően a kapufáról levágódó labdát Szabó János juttatta a kapuba. A kapott gól után hiába próbálkozott a Kazincbarcika, ahogy az egész meccsen, a hajrában sem tudta megdolgoztatni Nagy Gergelyt. A Paksi FC győzelmével először jutott be a Magyar Kupa elődöntőjébe, a Kazincbarcika menetelése ezúttal is a negyeddöntőben ért véget. 0–1

 

PERCRŐL PERCRE

90+3. perc: VÉGE A MÉRKŐZÉSNEK! Első alkalommal elődöntős a Paksi FC a Magyar Kupában! Köszönjük a figyelmüket!

Három perc a hosszabbítás!

90. perc: Újabb helyzet Böde előtt, de a labda megint elszállt a kapu előtt.

87. perc: Schildkraut rögtön helyzetbe is került, de mivel lesről indult a játékvezető megszakította az akciót.

86. perc: Cserélt a Barcika, Schildkraut Krisztián érkezett Szabó Balázs helyére.

85. perc: Jobb oldali szögletet követően Ádám lövését bravúrral védte Megyeri, a kipattanót Böde lőtte 4 méterről a kapu mellé.

83. perc: Sinanovic egy az egyben mehetett volna kapura, de Lenzsér utolérte és tisztázott.

82. perc: Haraszti középről, 16 méterről lőtt a kapu fölé. Megyeri ujjheggyel beleért, így szöglet következett, amiből nem alakult ki helyzet.

81. perc: Kocsis beadása után Ádám fejelte kapu mellé a labdát.

76. perc: Pályára lépett Böde Dániel is, Pethő Bence ment le.

75. perc: Papp Kristóf kapott sárga lapot.

73. perc: GÓÓÓL! Jobb oldali szögletet követően Papp Kristóf fejesét Megyeri Gábor még bravúrral a felső lécre tolta, de a kipattanót Szabó János két lépésről a kapuba bólintotta, 0–1!

73. perc: Paksi kontra végén Haraszti középre tartó lövését Megyeri szögletre ütötte.

72. perc: Cserélt a Barcika, Kristófi Sándor helyére Rjaskó Viktor érkezett.

69. perc: Pethő harcolt meg a labdáért két védővel, majd Ádám Martin lőtt kapásból, 15 méterről a kapu mellé.

Az utóbbi percekben nagyon nyom a Paks, de a barcikai védelem egyelőre a helyén van.

65. perc: Paksi kontra végén Ádám ívelt Harasztihoz, a paksi játékos jobb alsóba tartó lövését Megyeri védte.

60. perc: A korábbi ütközést Tamás Olivér után Ádám Ferenc is megsínylette, a megsérült hazai támadót Pinyaskó László váltotta.

59. perc: Szabó János kapu elé lőtt labdája a védők között eljutott Ádám Martinhoz, a paksi támadó lövését Megyeri gyors vetődéssel szögletre tolta.

57. perc: Újabb kényszerű csere a Paksnál, a csereként beállt Tamás Olivér is megsérült, a helyére Haraszti Zsolt érkezett.

49. perc: Nagy János látszólag a labdát rúgta el, de a játékvezető megítélése szerint Kocsis lábára is rátartott, így sárga lapot kapott.

48. perc: Sajbán cselezte be magát a 16-oson belülre, de kisodródott helyzetből a kapu mellé lőtte a labdát.

A szünetben kettőt cserélt a Paks, Ádám Martin érkezett Nagy Richárd helyére, Papp Kristóf pedig Kesztyűs Barna helyett állt be.

46. perc: Elkezdődött a második félidő.

A folytatásban már az NB I legjobb góllövője, Ádám Martin is a pályán lesz.

Érkeznek a csapatok a folytatásra, a Paksnál Papp Kristóf melegített intenzívebben a szünetben, minden bizonnyal pályára is fog lépni.

45+4. perc: VÉGE AZ ELSŐ FÉLIDŐNEK! A hazai kapusnak Megyerinek kellett többet védeni az első játékrészben, de a Barcika is veszélyes támadások sorát vezette, így az eddigi döntetlen állás igazságosnak mondható.

45+3. perc: Kristófi esett el a 16-oson belül Tamás mellett, de a játékvezető sípja néma maradt. Ítéltek már ilyen esetben büntetőt...

Az első félidő végén 3 perc a hosszabbítás!

44. perc: Nagy R. egy testcsellel megverte Szemerét, majd 17 méterről kapura lőtt, de Megyeri fogta a középre tartó labdát.

40. perc: Kocsis 13 méteres lövését bravúrral védte Megyeri, a kipattanót Nagy R. lőtte a kapu mellé.

Ur és Kesztyűs fejeltek össze a barcikai térfél közepén, ismét ápolás...

29. perc: Egy gyorsan elvégzett szabadrúgást követően Kovács Nikolasz ívelt a 16-oson belülre, de az érkező Sajbán fejesét könnyedén fogta Megyeri.

27. perc: Sinanovic jó érzékkel forgatta meg védőjét, majd az ötös sarkánál érkező Kristófihoz ívelt, de a hazai támadó nem tudta befejezni az akciót.

26. perc: Meg is történt a paksi csere Tamás Olivér érkezett Kinyik Ákos helyére.

Kinyiknek lassan véget ér a mérkőzés, a paksi védő ismét ápolásra szorul...

Ezúttal a barcikai "ápolószemélyzet" dolgozik, Szabó Balázs maradt lent a földön.

18. perc: Windecker lövése levágódott a barcika védőkről, a lecsorgó labdát Kovács Nikolasz bombázta 17 méterről a kapu fölé.

Ismét ápolás miatt áll a játék, ezúttal Kesztyűs a szenvedő fél...

15. perc: Villámgyors paksi akció végén Sajbán passzolt Kocsishoz, de utóbbi 11 méteres lövését Megyeri bravúrral védte.

14. perc: Heil esett el a 16-oson belül, a játékvezető műesés miatt sárga lappal jutalmazta a hazai játékost.

12. perc: Kinyik és Ádám ütközése után előbbi maradt a földön, a vendégek védőjét ápolni kellett.

Az NB III-as mérkőzéseken is látható nagy elánnal kezdte a mérkőzést a Barcika, az erősen tartalékos Paks még nem tudta felvenni a ritmust.

9. perc: Létszámfölényben kontrázhatott a Barcika, de Székely passza hosszú volt Ádám irányába, így a labda Nagyé lett.

7. perc: Ádám jó ütemben igyekezett kiugratni Kristófit, de Kinyik elfelejte a labdát a hazai támadó elől.

A Kazincbarcika kék-sárgában, a Paks zöld-feketében lépett pályára.

2. perc: Ádám Ferenc a balszélről tekert szabadrúgást az ötösön belülre, de Kinyik tisztázni tudott.

1. perc: A Kazincbarcika kezdte a mérkőzést.

A múltban a két csapat tétmérkőzésen még nem játszott egymással, így a mai lesz az első összecsapásuk.

Mint már említettük a Kazincbarcikának az NB I leggólerősebb csapatával kell ma szembenéznie. A Paks jelenleg az NB I-es tabella negyedik helyén áll, Bognár György csapata 22 mérkőzésen kilencszer nyert, kilenszer kikapott és négy alkalommal döntetlent játszott. A tolnai zöld-fehérek az eddig fordulók során 56 gólt szereztek, igaz kaptak is 46-ot, amivel a legtöbb lőtt gól mellett a legtöbb kapott gól is a nevükhöz fűződik. A csapat legeredményesebb játékosa a 21 gólos Ádám Martin, akia legfrisebb hírek szerinthamarosan számíthat Marco Rossitól egy válogatott meghívóra is. A paksiak vezetőedzője, Bognár György 2017 és 2020 között az NB II-ben a Budaörs vezetőedzőjeként ötször is meccselhetett a Barcika ellen, a mérlege három győzelem, két vereség. Kupamérkőzésen is járt már Kazincbarcikán a szakember, 2014-ben a Csákvár vezetőedzőjeként 2–1-es sikernek és ezzel együtt továbbjutásnak örülhetett.

"Nehéz meccsre számítunk de megfelelően felkészültünk és remek állapotba van a csapat ahhoz hogy egy jó játékkal, jó eredményt érjünk el." – olvasható a Kazincbarcika honlapján Schildkraut Krisztián várakozása a mai találkozóval kapcsolatban. A fiatal támadó hétvégén megszerezte harmadik gólját is az NB III-as bajnokságban, a kupában pedig korábban már két gólt is szerzett. Szintén aklub honlapjánolvasható a vezetőedző, Varga Attila találkozó előtti nyilatkozata is."A Paks erős csapat, véleményem szerint a legjobb focit ők játszák az első osztályban, nagyon sok gólt szereznek, tisztában vagyunk támadóik képességeivel. Nagyon jól kell védekeznünk, sok fejpárbajra kell készülnünk , hiszen az ellenfelünk játékában kevés a középpályás játék, egyből a másik csapat védekező boxába juttatják fel a labdát. Az ellenfél térfelén kevés átadást engedélyeznek és nyomás alatt tartanak minden játékost. Minőségi játékot kell mutatni ha szeretnénk valamit elérni. Fontos hét áll előttünk kezdve ezzel a meccsel! Nagy dolgok forognak kockán ezen a találkozón,a folytatásban pedig továbbra is célunk , hogy minél több pontot gyűjtsünk. A csapat koncentrált és határozott ,de sokkal szilárdabb teljesítményt kell nyújtanunk!Nem szabad nagyon ráfeszülnünk erre a mérkőzésre, higgadtan kell meghozni a döntéseket! Az edzések jól mentek,a rendelkezésemre álló összes játékos jól teljesített. Bízom a csapatban!"

Ahogy az eddigi fordulókban úgy most is egy mérkőzés dönt a továbbjutásról. Ha a 90 percet követőn döntetlen az állás, akkor kétszer 15 perc hosszabbítás következik. Ha itt sem születik döntés, akkor jönnek a büntetők.

Mindkét csapat sikeres bajnoki hétvégét tudhat maga mögött. A Kazincbarcika pénteken fogadta hazai pályán a Tállya csapatát, és 3–0-ra nyert. A Paks szintén hazai pályán játszott, és kétgólos hátrányból fordítva 3–2-re legyőzte a Fehérvárt.

Eddig egyik csapat sem került szembe első osztályú ellenféllel az idei kupasorozatban. A Barcika ellenfelei a szabolcs megyei első osztályú Csenger (2–0), az NB III-as Hidasnémeti (4–0), az NB II-es Szolnok (2–1), az NB II-es DVTK (3–2) és az NB III-as Cegléd (1–0) voltak. A Paksnak mindössze háromszor kellett pályára lépnie, ellenfelei a pest megyei első osztályú Gyömrő (9–0) és két másodosztályú csapat, a III. Kerület (5–0) és a Csákvár (2–0) voltak.

A Kazincbarcika másodszor juthatna be a legjobb négy közé a kupában. Ez a bravúr legutóbb az 1990/91-es idényben jött össze a borsodi csapatnak, akkor a még Kazincbarcikai Vegyész néven szereplő kék-sárgák a Tatabányai Bányászt búcsúztatták a negyeddöntőben. Az elődöntőben azonban a Váci Izzó csapata megálljt parancsolt nekik. Érdekesség, hogy abban a kupaidényben a Paksi Atomerőmű csapata is elődöntőt játszott a kupában, azonban ez a siker nem íródott be a Paksi FC történelmébe, mivel a két paksi klub csak 1993-ban egyesült. A paksi labdarúgás történetéről bővebben aklub honlapján olvashatunk.

Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a mérkőzés. Meglátjuk, mire megy az NB I leggólerősebb (22 mérkőzésen 56 lőtt gól) támadósora az NB III egyik legjobb védelme (23 mérkőzésen 13 kapott gól) ellen.

MOL MAGYAR KUPA
A negyeddöntő párosítása

március 1., kedd
17:15: Kolorcity Kazincbarcika SC–Paksi FC
(TV: M4 Sport)
20:00: Budapest Honvéd–Ferencvárosi TC (TV: M4 Sport)

március 2., szerda
20:00: Békéscsaba 1912 Előre–Újpest FC (TV: M4 Sport)

március 3., csütörtök
20:00: ETO FC–MOL Fehérvár FC (TV: M4 Sport)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik