MK: Hogy minek kellene történnie a folytatásban? Nem tudom… – Vignjevics

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2020.02.20. 06:54
A Mol Fehérvár a 89. percben lőtt góllal, 1–0-s összesítéssel jutott be a nyolc közé az Újpesttel szemben a labdarúgó Magyar Kupában. Az összecsapás után a két vezetőedző, Joan Carrillo és Nebojsa Vignjevics értékelt. 

A mérkőzés után először az Újpest FC vezetőedzője, Nebojsa Vignjevics értékelt. Nebojsa Vignjevics értékelt.

„Nem volt szép, magas színvonalú találkozó, nagyon sokat hibáztunk, így sok esélyt adtunk az ellenfélnek. Nekünk is megvoltak a lehetőségeink, de semmi különlegeset nem sikerült letennünk az asztalra. A hibákat a nyomás is okozhatta, de ezt meg kell tanulni kezelni. Csalódott vagyok, nem láttam a játékosokon a győzni akarást.”

Arra is rámutatott, hogy a mérkőzés előtt hol tartotta sebezhetőnek a Mol Fehérvárt.

„A bal oldalon voltunk gyengébbek, pedig az ellenfélnél a védelemben Tamás Olivér személyében egy tizennyolc éves fiú játszott ott, akinek ez volt az első mérkőzése a Mol Fehérvárban. Voltak olyan helyzetek, amikor kettő az egyben vagy egy az egyben vihettük rá a labdát, de mégsem sikerült helyzetet kidolgozni. Pedig felhívtam rá a játékosaim figyelmét, lehet, hogy fél vagy ideges egy ilyen helyzetben, s szerintem nem is kellett volna túl nagy erőfeszítést tennünk, hogy lehetőségeket dolgozzunk ki azon az oldalon, főleg, hogy sokszor segítséget sem kapott a társaitól.

Litauszki Róbert a lefújás után elkeseredett nyilatkozatot adott az M4Sportnakaz Újpest elmúlt mérkőzéseken nyújtott teljesítményével kapcsolatban. Zombori András, a Nemzeti Sport újságírója Vignjevicsnél arra kérdezett rá, hogy minek kellene történnie ahhoz a folytatásban, hogy azt mondja az idény végén, hogy a kupakiesés és a bajnokságban való gyengébb szereplés dacáravalamilyen szinten elfogadható évadot zártak.

„Nem tudom… Természetesen próbálkozunk tovább. Probléma volt a télen, hogy nem volt elég időnk a felkészülésre, a munkára. Új játékosok érkeztek, akik fizikailag nem voltak megfelelő állapotban, mindeközben háromnaponta meccseket játszottunk, nem volt idő velük dolgozni. Volt olyan, hogy bajnokin láttam először játszani az adott labdarúgót… Nem tudom megmondani, mi következik. Dolgozunk tovább, aztán meglátjuk, mi kerekedik ki ebből.”

Joan Carrillo, a Mol Fehérvár FC vezetőedzője a következőket mondta.

„A két mérkőzés alapján jobb teljesítményt nyújtottunk, mint az Újpest. Most is nekünk volt több lehetőségünk, bár elismerem, néha inkább a szív dominált az ész helyett ezen a találkozón. Viszont látszott a játékosaimon, hogy győzni akarnak.

Ezután kitért a Vignjevics emlegette Tamás Olivérre is.

„Nagyon elégedett vagyok Tamás Olivér játékával, nagyon karakteresen kezdte az első tétmeccsét fehérvári mezben. Nem könnyű egy ilyen fontos, ráadásul hazai mérkőzésen bemutatkozni kezdőként. Jó szélsői vannak az Újpestnek, neki az volt a feladata, hogy őket megállítsa. Nyilván némi kényszer is volt abban, hogy kezdett, miután sok a sérültünk, s ma derült ki, hogy Juhász Roland sem tudja vállalni a játékot. De bíztam benne, hogy meg tudja oldani a feladatát, ebben az idősebb játékosok is sokat segítettek neki.”

Szó esett még Nikolics Nemanjáról is, aki ezúttal kezdőként hetven percet töltött a pályán.

„Lépésről lépésre illeszkedik vissza a csapat játékába, egyre többet játszik. Azt is bele kell számolni az ő játékperceibe, hogy a hétvégén a ZTE ellen Futács Márkó és Armin Hodzic sem játszhat, miután a Ferencváros elleni meccsen mind a ketten begyűjtötték az ötödik sárga lapjukat. Mellettük Elek Ákos is eltiltás miatt hagyja ki a mérkőzést.”

MAGYAR KUPA, NYOLCADDÖNTŐ
VISSZAVÁGÓK
MOL FEHÉRVÁR FC–ÚJPEST FC 1–0
(0–0)
Székesfehérvár,
Mol Aréna Sóstó,1794néző. Vezette:Vad II István (Albert István, Buzás Balázs)
FEHÉRVÁR:
Kovácsik – Tamás O., Muszliu, Stopira, Hangya – Pátkai, Elek Á. – Petrjak (Futács, 94.), Kovács I., Houri (Bamgboye, 68.) – Nikolics (Hodzic, 75.).Vezetőedző:Joan Carrillo
ÚJPEST:
Pajovics – Balázs B. (Pauljevics, a szünetben), Heris, Litauszki, Burekovic – Onovo, Szakály P. (Calcan, 62.) – Simon K. (Perosevic, 86.), Nwobodo, Zsótér – Novothny.Vezetőedző:Nebojsa Vignjevics
Gólszerző:
Muszliu (89.)

Továbbjutott:a Mol Fehérvár 1–0-s összesítéssel.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik