MK: ezért focizik az NB III-ban az Eb-t megjárt 22-szeres válogatott védő

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2022.10.20. 07:59
Az élvonalbeli Debreceni VSC 4–0-ra győzött a Debreceni EAC vendégeként városi rangadón a Magyar Kupa 4. fordulójában. Az NB III-as csapatban kezdőként kapott szerepet a 22- szeres válogatott Korhut Mihály, aki először játszott szeretett klubja, a Loki ellen, nyilatkozott is a találkozó után az NSO Tv kamerája előtt.

A 33 éves Korhut Mihály természetesen rengeteg szép emléket őriz a DVSC-ről.

„Sok évet töltöttem a Lokinál, de ellene még soha nem sikerült játszanom. Ez volt az első, igaz, csak kupameccs. Négy nullára kikaptunk, nem mi voltunk az esélyesebbek, úgy érzem, hogy reális eredmény is született. Próbáltuk úgy csinálni, hogy azért pozitív élményekkel jöjjünk le a pályáról. Szerintem ez megtörtént, főleg, a fiataloknak, akik NB I-es csapat ellen játszhattak, ráadásul a Loki ellen.”

Videónkban mesél arról, hogy mennyire volt furcsa a pályán Loki-mezesek ellen futballozni, de arról is mesél, hogyan élte meg, amikor a DVSC szurkolói a nevét skandálták. Videónkból az is kiderül, hogy miért az NB III-ban láthatjuk játszani, illetve hogy milyen céljai vannak a DEAC színeiben.

MOL MAGYAR KUPA
4. FORDULÓ, A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT

DEAC (NB III)–Debreceni VSC 0–4 (Sós B. 15., Horváth K. 39., Major 46., Olawale 51.) – Kiállítva: Dreskovics 64., DVSC
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik