MK: Erre van szüksége Békéscsabának és a magyar futballnak – Schindler

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
Vágólapra másolva!
2022.03.03. 09:59
Alaposan megizzadt a Békéscsaba 1912 Előre otthonában a labdarúgó Magyar Kupa tavalyi győztese, az Újpest FC, de végül kiharcolta a négy közé jutást. A fővárosiak már 3–1-re is vezettek a második félidőben, ám a hazai lila-fehérek szépítettek és nem sok hiányzott ahhoz, hogy kicsikarják a hosszabbítást. A találkozó után a hazaiak vezetőedzőjével, Schindler Szabolccsal és egyik gólszerzőjével, Tóth Dániellel beszélgetett az NSO Tv stábja.

Schindler Szabolcs elárulta: csalódott az eredmény miatt.

„Az volt a tervünk, hogy az első félidőben egy stabil meccset játszunk, próbálunk kontrázni, iksz közeli eredményben bíztunk. Sajnos ez borult, mert korán kaptunk gólt, igaz, nekünk is volt még lehetőségünk. Viszont a második félidőben kockáztattunk, kijöttünk, és szerintem nagyon jó mérkőzést tudtunk játszani.”

Videónkban beszél arról, mennyire jó hatással volt a csapatra, hogy visszatért a lelátóra a B-közép, illetve azt is elmondja, miért nem sikerült most az a bravúr, ami két és fél éve a Ferencváros ellen igen.

SIMON KRISZTIÁN A MÉRKŐZÉS UTÁN

MOL MAGYAR KUPA
NEGYEDDÖNTŐ
BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE–ÚJPEST FC 2
–3 (1–2)
Békéscsaba, 1920
néző. Vezette: Káprály Mihály (Becséri Gergely, Rózsa Dávid)
BÉKÉSCSABA:
Winter – Hodonicki, Farkas M., Albert, Mikló – Váradi (Farkas B., 62.), Zvara (Varga Sz., 73.), Babinyecz (Fazekas L., 62.), Gránicz (Pantovics, 62.) – Ilyés (Lukács R., 73.), Tóth D. Vezetőedző: Schindler Szabolcs
ÚJPEST:
Pajovics – Kastrati, Kutrumpisz (Kuusk, a szünetben), Kádár, Antonov – Mack (Onovo, 63.), Boumal – Croizet (Yahaya, 23.), Bjelos, Simon K. (Beridze, 63.) – Viana (Zivzivadze, 80.).Vezetőedző: Milos Kruscsics
Gólszerző:
Ilyés (17.), Tóth D. (77.), ill. Simon K. (3.), Yahaya (38.), Bjelos (57.)

Szurkolás a Békéscsaba–Újpest kupameccsen (Fotó: Békés Megyei Hírlap/Imre György)
Szurkolás a Békéscsaba–Újpest kupameccsen (Fotó: Békés Megyei Hírlap/Imre György)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik