MK: Én is hagytam már ki büntetőt – Kondás

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2022.10.18. 18:24
A Mol Magyar Kupa 4. fordulójában, a legjobb 16-ba kerülésért vívott meg egymással az NB II-ben szereplő Nyíregyháza és az NB I-es Vasas Sényőn, s 2–1-es győzelmével az angyalföldi csapat jutott tovább. A találkozó után a fővárosiak vezetőedzőjével, Kondás Elemérrel és a Spartacus gólszerzőjével, Gresó Mátyással beszélgetett az NSO Tv stábja.

Gresó Mátyás nagyon nehéznek érezte belülről a találkozót.

„Rengeteg sérüléssel bajlódunk, és rengeteg meccsünk volt most októberben. Több játékos is nagyon komoly terhelést kapott. De úgy gondolom, mindenki beletette a melót, és nagyon sajnáljuk, hogy ez így alakult.”

Videónkban mesél az egyenlítő góljáról, és szóba kerül az is, hogy szívproblémája miatt tavasszal azt mondták neki, abba kell hagynia a profi futballt.

A Vasas vezetőedzője, Kondás Elemér számított arra, hogy küzdelmes mérkőzés vár rájuk.

„Előre tudtuk, hogy nem lesz könnyű találkozó. A kollégám is nyilván friss futballistákat vetett be az első félidőben, ám a kispadról is olyanok tudtak beszállni, akik minőséget képviseltek. Mi is hasonlóképpen jártunk el: a kezdésnél olyan játékosoknak adtunk lehetőséget, akik korábban kevesebb szerephez jutottak.”

Videónkban szóba kerül Radó András kihagyott büntetője mellett a Kecskemét elleni pénteki bajnoki is.

„Az új stadionban a Nyíregyházának csak az NB I lehet a célja” – Kósa Árpád ügyvezető igazgatóval beszélgettünk a szünetben

MOL MAGYAR KUPA
4. FORDULÓ (a legjobb 16 közé jutásért)
Nyíregyháza Spartacus FC (NB II)–Vasas FC 1–2
(Gresó 60., ill., Zimonyi 42., Otigba 81.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik