MK: parádésak voltak Álvarez cselei a gól előtt - Nikolics

Vágólapra másolva!
2014.10.28. 20:01
Az előző szezonban kupadöntőt játszó DVTK ebben az idényben a legjobb nyolc közé sem jutott be a labdarúgó Magyar Kupában, miután a nyolcaddöntőben 2–1-re kikapott a Videoton vendégeként. A találkozó után Nikolics Nemanja és a két szakvezető értékelt.

„Álvarez érdeme a találat, az a két-három csel, amit bemutatott a gólpassz előtt, az parádé volt – mondta Nikolics a Sport Tv-nek. – Százszázalékos helyzetbe hozott, nekem csak az üres kapuba kellett passzolnom. Ez is megmutatja, hogy milyen jó csapat vagyunk, nemcsak azok a játékosok tudnak bizonyítani, akik kezdők, hanem a kispadról beszállók is. Örülök neki, hogy nyertünk és továbbjutottunk.” Nikolics a Sport Tv-nek. – Százszázalékos helyzetbe hozott, nekem csak az üres kapuba kellett passzolnom. Ez is megmutatja, hogy milyen jó csapat vagyunk, nemcsak azok a játékosok tudnak bizonyítani, akik kezdők, hanem a kispadról beszállók is. Örülök neki, hogy nyertünk és továbbjutottunk.”

„Nagyjából az történt, amire számítottunk. – mondta Joan Carrillo, a Videoton vezetőedzője. – Nagyon nehéz mérkőzés volt, mert a Diósgyőr már többször bebizonyította, kiváló csapat. Két eltérő stílusú együttes találkozott. A Diósgyőr inkább ívelgetett, mi pedig sok labdajáratással játszottunk. Ha van olyan csapat, amelyet nagyon nehéz legyőzni, az a Diósgyőr!”

„Megérdemelte a továbbjutást a Videoton, gratulálok nekik, jó meccset játszottunk. Több ilyen mérkőzésre lenne szüksége a magyar focinak…”– mondta Tomiszlav Szivics, a DVTK vezetőedzője.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik