MK: A játékvezető döntései minket sújtottak – Horváth Ferenc

Vágólapra másolva!
2021.02.25. 09:46
null
A Honvéd vezetőedzőjét, Horváth Ferencet reklamálás miatt figyelmeztette Németh Ádám játékvezető (Fotó: Katona Tibor/ Zalai Hírlap)<br />
A labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjének szerdai mérkőzései után csokorba gyűjtöttük az edzői értékeléseket Szombathelytől Debrecenig.

 

HALADÁS–KISVÁRDA 0–1

Mátyus János, a Haladás vezetőedzője: – Lehetőségeinkhez mérten a maximumot hozta ki a csapat a mérkőzésből.
Supka Attila, a Kisvárda vezetőedzője: – Az első félidőben uraltuk a játékot, ennek köszönhető, hogy megszereztük a győzelmet és a fontos továbbjutást is.

TÁLLYA KSE–MTK 1–4

Lasztóczi Péter:
– Helytállt a csapat nagynevű ellenfelével szemben. Rossz szavam sem lehet a teljesítményünkre, a tállyai futball egyik legnagyobb sikerét értük el a tizenhat közé jutással.

Michael Boris, az MTK vezetőedzője: – A továbbjutás volt a lényeg, ezt sikerült is elérni. Nehezen lendültünk játékba, de megérdemelten mentünk tovább.

PAKSI FC–BUDAFOKI MTE    2–4 

Bognár György:– Megérdemelten jutott tovább a Budafok, mert koncentráltabban futballozott. Jól kezdtünk, de aztán alábbhagyott a lendületünk, és megfordult a játék képe. A labdát nem birtokoltuk annyit, amennyit szerettük volna.

Csizmadia Csaba: – Minden győzelem sokat számít, mivel azonban Bognár György csapatai ellen sohasem könnyű nyerni, ez még értékesebb. Hoztuk a formánkat, mert a mérkőzés elejét nehézzé tettük magunknak, de összességében hamarabb is eldönthettük volna a továbbjutást.

 ZTE FC–BP. HONVÉD 2–1 – HOSSZABBÍTÁS UTÁN

Boér Gábor:   – A továbbjutás volt a cél, és a feszült hangulatú találkozón sikerült is. Az emberelőnyt nem játszottuk meg jól, idegesek voltunk, kapkodtunk – ugyanakkor kaptunk már ki szép játékkal, most azonban nyertünk.

Horváth Ferenc: – Nehéz szakmailag értékelni a meccset, mert hosszú ideig játszottunk emberhátrányban, majd kettős emberhátrányban. Szerettünk volna továbbjutni, a játékvezető döntései minket sújtottak.

DEBRECENI VSC–BFC SIÓFOK 2–1 – HOSSZABBÍTÁS UTÁN

Toldi Gábor: – Örülök a továbbjutásnak, de bosszús is vagyok, mert magunknak tettük nehézzé a meccset. Kilencven perc alatt eldönthettük volna a párharcot, de nem sikerült. A hosszabbításban tíz emberrel is ellenfelünk fölé kerekedtünk, és bár kihagytuk a helyzeteinket, csak sikerült nyernünk. A szív diadala volt!

 Waltner Róbert: – Nagyon izgalmas kupameccs volt. Fájó a kiesés, főleg, hogy az utolsó másodpercekben kapott góllal kaptunk ki. Ugyanakkor büszke vagyok játékosaimra, mert akarattal és küzdeni tudással nemcsak most, hanem a DVSC elleni bajnokin is eltüntették a két csapat közötti különbséget.

TOVÁBBI MESTERMÉRLEGEK A SZERDAI MECCSEK UTÁN

Az Újpest a minimumból kihozta a maximumot – Hornyák Zsolt

A Mol Fehérvár jobban akarta a győzelmet – Szerhij Rebrov

MAGYAR KUPA
NYOLCADDÖNTŐ

Február 23., kedd:
Mezőkövesd
–Diósgyőri VTK 2–0 (Rui Pedro 37., Vutov 42.)
Február 24., szerda
Paksi FC–Budafoki MTE 2–4(Nagy R. 15., Gévay 34., ill. Skribek 25., 38., 45., Zsóri 90+2.)
Tállya KSE (NB III)–MTK Budapest 1–4(Nyitrai 75. – 11-esből, ill. Prosser 18., Bíró B. 26. – 11-esből, Dimitrov 48., Kanta 51. – 11-esből)
ZTE FC–Budapest Honvéd 2–1(Futács 51. – 11-esből, Koszta M. 97., ill. Gazdag 32. – 11-esből) – hosszabbítás után
Puskás Akadémia FC–Újpest FC 1–2(Joao Nunes 83., ill. Tallo 45+2. – 11-esből, Beridze 84.)
Debreceni VSC (NB II)–BFC Siófok (NB II) 2–1(Tischler 10., Varga J. 120+2., ill. Gaál B. 90+1.) – hosszabbítás után
Szombathelyi Haladás (NB II)–Kisvárda Master Good 0–1(Navrátil 24.)
Ferencváros–Mol Fehérvár 1–2
(Stopira 13. – öngól, ill. Nikolics 8. – 11-esből, Stopira 40.)

A továbbjutás egy mérkőzésen dől el.

A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Mol Fehérvár FC–Budafoki MTE
Újpest FC–Mezőkövesd
Kisvárda–Zalaegerszegi TE FC
Debreceni VSC (NB II)–MTK Budapest

A TERVEZETT MENETREND
Március 10.:
negyeddöntő
Április 14:elődöntő

Május 5., Puskás Aréna:döntő

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik