Mezőkövesd: Tomiszlav Szivics az új vezetőedző – hivatalos

Vágólapra másolva!
2016.12.27. 13:35
null
Szivics újra az NB I-ben vállalt munkát (Fotó: http://mezokovesdzsory.hu)
Ahogy a Nemzeti Sport korábban elsőként jelezte, Tomiszlav Szivics lett a labdarúgó NB I-ben szereplő Mezőkövesd új vezetőedzője.

 

„Az 50 éves szerb-magyar kettős állampolgárságú szakember két és fél éves (2019. június 30-ig szóló) szerződést írt alá” – olvasható a mezokovesdzsory.hu-n.

Szivics edzői pályafutása során volt a szerb U17-es, U19-es és U21-es válogatott szövetségi edzője. Magyarországon a Kecskeméti TE vezetőedzőjeként tűnt fel, 2007-ben bajnok lett a másodosztályban, 2011-ben pedig Magyar Kupát nyert.

Kis kitérő után a Paks vezetőedzője lett, majd 2013-ban a Diósgyőr élére nevezték ki, ahol két évet töltött el. A miskolci csapattal Ligakupa-győztes és Magyar Kupa-ezüstérmes lett.

„Úgy vélem, az együttesen nem kell sokat változtatni, hiszen a csapat egységét és erejét mutatja a táblázaton elfoglalt ötödik hely, mely nagyon szép siker, és gratulálok hozzá Pintér Attila kollégámnak. Az előttünk álló feladatokról tisztább képet kapunk, majd január elején, amikor elkezdjük a közös munkát” – mondta Tomiszlav Szivics a klub honlapjának.

Mint ismert, Pintér Attila nemrég távozott a bajnokságban meglepetésre az ötödik helyen álló csapattól. A Puskás Akadémiához távozó korábbi szövetségi kapitány helyére több jelölt is volt az elmúlt napokban, de miután Szivics tegnap távozott a szerb U21-es válogatott szövetségi edzői tisztségéből, nem számított váratlannak a mai bejelentés.

EDZŐVÁLTÁSOK A 2016–2017-ES SZEZONBAN
2016. július 27.DVSC
Kondár Elemér helyett ideiglenesen Herczeg András.
2016. augusztus 8.
DVSC
Herczeg András helyett Leonel Pontes (portugál).
2016. december 19.
MTK
Teodoru Vaszilisz helyett Tamási Zsolt.
2016. december 22–27.
Mezőkövesd
Pintér Attila helyett Tomiszlav Szivics.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik