Mezőkövesd: négyen távozhatnak, egy támadó szerződtetése még várható

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2020.01.14. 20:41
Guzmics Richárd és Dino Besirovic szerződtetése után még egy támadóval szeretnék Mezőkövesden megerősíteni a keretet – jelentette ki Tóth László szakmai igazgató a klub honlapján.

Tóth László szerint már a napokban befuthat a labdarúgó NB I harmadik helyén telelő együttes új támadója. Tóth László szerint már a napokban befuthat a labdarúgó NB I harmadik helyén telelő együttes új támadója.

A szakmai igazgató hangsúlyozta, a tárgyalások zajlanak, az érintett külföldi élvonalban futballozó játékos csapatának január 15-éig kell visszajeleznie, hogy beleegyezik-e az átigazolásba, a Mezőkövesd a játékossal már mindenben megegyezett – teszi hozzá a mezokovesdzsory.hu.

Tóth László megerősítette, hogy Sajbán Miklós, Sajbán Máté, Dombó Dávid és Molnár Gábor iránt is vannak érdeklődők, az ő esetükben is várható előrelépés az elkövetkező napokban.

A szakmai igazgató a tavaszi szezonról elmondta, hasonló szereplést vár, mint az ősszel, de minden csapat jelentős erősítéseket hajt, illetve hajtott végre, éppen ezért nagy harc várható a dobogós helyezésekért és a bennmaradásért egyaránt.


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESD ZSÓRYNÁL
Érkezők: Guzmics Richárd (Slovan Bratislava – Szlovákia, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Dino Besirovic
(bosnyák, Hajduk Split – Horvátország)
Kölcsönből visszatérők:
Novák Csanád (Haladás)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Óvári Zsolt (DVTK, próbajáték), Ternován Patrik (DVTK, próbajáték)
Távozók: Bertus Lajos (Paks)
Kölcsönbe távozók:

Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Arcjom Kancavi (fehérorosz, Dnyapro Mahiljov – Fehéroroszország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Dombó Dávid (Kisvárda), Molnár Gábor (DVTK, Paks), Novák Csanád, Sajbán Máté (DVSC), Sajbán Miklós

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik