Mészöly: Gyengébben kezdtünk, mint ahogyan szoktunk

Vágólapra másolva!
2010.10.03. 12:03
null
Az Újpest nem bírt a ZTE-vel (Fotó: Mirkó István)
Öt mérkőzést játszottak szombaton a labdarúgó NB I. 9. fordulójában. Összeállításunkban megtekintheti, hogyan értékelték a vezetőedzők csapatuk teljesítményét.

ZALAEGERSZEG–ÚJPEST 2–1

„Kevesebbet hibáztunk, kevesebb labdát adtunk el, mint az előző meccseken. Az Újpest nagyon jó csapat, tele válogatott szintű játékosokkal a hátvéd- és támadósorban. Ezért igen értékes a három pontunk. Elég sok mindent megbeszéltünk, ami lényeges volt: a támadósorból visszalépő Tisza Tiborral mindig szembekerült valaki, elsősorban Djordje Kamber. Sokáig jól oldotta meg ezt a feladatot, de őt néha „elviszi" a játék, s ilyenkor lendületbe jöttek a vendégek" – mondta az Újpest elleni mérkőzést követően Csank János.

A ZTE szakvezetője Darko Pavicsevics súlyos sérüléséről is beszélt.

„Mentővel kellett a kórházba szállítani. Egyelőre annyit tudunk, a belső térdszalagjával van probléma. Hétfőn tovább vizsgálják, talán nem lesz nagyobb gond, sajnos eléggé összerugdostak bennünket a kellő agresszivitással játszó lilák, mert a szünetben cserét kérő Kovács Gergő meg a meccs után ment a kórházba ápolásra."

„Nem tudtuk ugyanazt a játékot játszani, amit a közelmúltban. Ennek ellenére, ha Rajczi Péter kapufáját követően egyenlítünk, jó eséllyel vissza tudtunk volna jönni a játékba, de sajnos a labda Vlaszák Géza ölébe pattant" – vélekedett a vesztes Újpest trénere, Mészöly Géza, aki szerint fiatal cseréi megpezsdítették a lilák játékát.

„Lendületet hoztak, és ügyesen fociztak. Nem tudok mást mondani, mint az előbb, ez is kevés volt ahhoz, hogy pontokat szerezzünk. Ami különösen meglepett, hogy gyengébben kezdtünk, mint ahogyan szoktunk. Ez, azt hiszem, összpontosítási probléma volt, így miután a ZTE gólra váltotta fölényét, futottunk az eredmény után. Igaz, a meccs végére feljavultunk, de ekkor már minden próbálkozásunk ellenére pont nélkül maradtunk."

KAPOSVÁR–KTE 2–1

„Jó játékosanyaggal rendelkező KTE-t sikerült legyőzni, időnként jó játékkal. Sok helyzetet alakítottunk ki, úgy gondolom, megérdemelten tartottuk otthon a három pontot. Amikor megtörtént az edzőcsere, tisztában voltam azzal, többismeretlenes egyenlet lesz a mérkőzés. A játékosok ilyenkor rendre kettőzött erővel küzdenek, ezért is örömteli, hogy mi nyertük meg a párharcot. A vezetés megszerzése után több begyakorolt figurát is viszontláttam, amit szerettem volna. Amikor egy edző visszakapja, amit csapatával az edzéseken gyakorol, az jó érzés" – „örömködött" a bajnoki tabellán előkelő, második helyet elfoglaló Kaposvár vezetőedzője, Sisa Tibor.

A kecskemétiek megbízott edzője, Losonczy László a csapatszellem hiányáról beszélt a mérkőzés után.

„Nem rúgtunk akciógólt, azért veszítettünk. Noha a nagyobb helyzetek előttünk adódtak, egyikkel sem tudtunk élni. Valami hiányzik a játékunkból ahhoz, hogy igazán jó csapat legyünk. Ezen a találkozón rengeteg labdát eladtunk, nagyon sok ki nem kényszerített, rossz passzunk volt. Hogy mi hiányzik? Elsődlegesen a csapatszellem, ami nincs meg.

HALADÁS–GYŐR 3–3

A Haladást irányító Csertői Aurél egy meg nem adott gólról beszélt a Győr elleni gólgazdag döntetlent követően.

Sosem szerencsés gólt kapni, és így óriási előnyt adtunk a vendégeinknek. Csapatom erejét dicséri azonban, hogy vesztes állásból is felállt a padlóról, a második félidőben pedig sorra dolgozta ki a veszélyes gólhelyzeteket. Sőt, a játékvezető egy teljesen szabályos góltól fosztott meg bennünket. Igen, szabályos volt, erről meg vagyok győződve. S ha azt veszem, egy háromról egyenlítettünk, és még a győztes gólt is megszereztük, akkor nem tehetek mást, mint megdicsérem a labdarúgóimat, amiért ilyen jól küzdöttek. Nem rajtuk múlt, hogy mégis három három lett a vége.

Pintér Attila szerint a Haladás remek gólokat szerzett, ezért nem tudott nyerni csapata.

„A hazaiak olyan ritkán látható gólokat szereztek, melyekre még az európai topligák gólösszefoglalói után is elismeréssel csettintenek a nézők. Jóllehet átszerveztük a csapatot, olyan hibákat vétettünk, amelyek könnyen elkerülhetőek lehettek volna. Ennek ellenére nem érheti kritika a játékosaimat" – mondta a  Győri ETO vezetőedzője.

SZOLNOK–SIÓFOK 0–4

A Szolnokot irányító Vágó Attila szerint semmivel sem magyarázható a Siófok elleni súlyos vereség.

„A mérkőzés előtt felhívtam a játékosaim figyelmét, hogy alázat és agresszivitás nélkül nem lehet legyőzni a Siófokot. Sorolhatnám az egyéni hibákat, de a legfontosabb most az, hogy saját korlátainkon lépjünk túl, mert elfogadhatatlan, hogy néhányan már a nyolcadik percben feladták a küzdelmet. Van két hetünk, hogy rendezzük a sorokat. Mert valahogy mindenképp talpra kell állnunk, hogy elkerüljük a kiesést. Nem adjuk fel, még akkor sem, ha néhány játékosom csalódást okozott" – mondta Vágó.

A Ferencváros és a Debrecen legyőzése után mondhatni rutinfeladatnak tűnt a Siófoknak a Szolnok legyőzése. Ifjabb Mihalecz István vezetőedző szerint azonban erről szó sincs.

„Álmomban sem gondoltam, hogy idegenben négy góllal nyerünk. Az elmúlt két meccs kellő önbizalmat adott játékosaimnak s ez ezen a bajnokin csúcsosodott ki. A két gyors gól után kontrolláltuk a mérkőzést, s bár most a legfontosabb, hogy örüljünk a sikernek, ám maradjunk továbbra is a földön. A győzelmeket ugyanannyira nehéz kezelni, mint a két-három vereséget, de szerencsére a játékosok megfelelően dolgozták fel a Fradi és a Debrecen elleni győzelmet"

PAKS–BP. HONVÉD 0–1

A Paksi vezetőedző, Kis Károly szerint csapata rászolgált volna az egy pontra a Honvéd ellen.

„Nem érdemes a szerencsével foglalkozni, a kapufáról egyszer befelé pattan a labda, másszor kifelé, ezzel együtt szerintem mi most feltétlenül megérdemeltünk volna egy pontot. Nem sikerült, de a játékosokra mégsem lehet egy rossz szavam sem. Kicsit talán többet kockáztattunk a kelleténél, a támadásainkból viszont hiányzott a precizitás. Nem térünk le az útról, ki tudja, talán eljutunk az idén a történelmi tettig."

„Elismerem, a Paks nem játszott rosszabbul, mint mi, a döntetlent megérdemelte volna. Az utolsó húsz percben már sikerült veszélyes kontrákat vezetnünk, ellentétben a meccs addigi szakaszával. Az első félidőben sajnos sok labdát elpasszoltunk, nem futballoztunk jól, a végére szerencsére magunkra találtunk" – vélekedett Massimo Morales, a Honvéd vezetőedzője.

AZ ÁLLÁS 
  1. Videoton FC 9 6 2 1 19–  9 +10  20
  2. Kaposvári Rákóczi FC
8 5 1 2 15–10 +5  16
  3. Budapest Honvéd FC
9 5 1 3 14–11 +3  16
  4. Ferencvárosi TC 9 5 1 3 16–15 +1  16
  5. MTK Budapest 8 4 2 2 12–10 +2  14
  6. ZTE FC 9 4 2 3 14–13 +1  14
  7. Újpest FC 9 3 4 2 13–  7 +6  13
  8. BFC Siófok 9 3 4 2 12–  8 +4  13
  9. Győri ETO FC 9 3 3 3 12–10 +2  12
10. DVSC-TEVA 8 3 2 3 15–14 +1  11
11. Paksi FC 8 3 2 3 11–12 –1  11
12. Lombard Pápa Termál FC 8 3 1 4 17–14 +3  10
13. Vasas 8 3 1 4 12–18 –6  10
14. Szolnoki MÁV FC 9 1 2 6   6–18 –12    5
15. Szombathelyi Haladás 8 4 4   7–15 –8    4
16. Kecskeméti TE-Ereco 8 1 7 12–23 –11    3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik